Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Egy kanadai fogorvos vette meg John Lennon fogát

Egy kanadai fogorvos 19 500 fontot - hétmillió forintnak megfelelő összeget - fizetett John Lennon egyik őrlőfogáért egy északnyugat-angliai árverésen.

A délnyugat-kanadai Alberta tartományban élő Michael Zuk telefonon licitált a híres őrlőfogra, amely mostanáig a brit Creation Records kiadó korábbi elnökének, Alan McGeenek a rockgyűjteményét gyarapította. "Amikor meghallottam, hogy eladják, tudtam, hogy meg kell szereznem" - mondta Zuk, aki már egy könyvet is írt a hírességek fogairól.

Az egykori Beatles-tag annak idején a fogorvostól hazatérve adta oda őrlőfogát házvezetőjének, Dot Jarlettnek, aki az 1960-as években dolgozott nála. Azt mondta neki, hogy dobja ki, ha akarja, vagy 'még jobb lenne, ha odaadná a lányának szuvenírként'" - idézte a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala (www.bbc.co.uk) Karen Fairweathert, a Stockportban tartott árverést lebonyolító Omega Auction munkatársát.

Az új tulajdonos azt tervezi, hogy a saját rendelőjében állítja ki szerzeményét, illetve "turnézni" viszi különböző fogorvosi rendelőket és iskolákat érintő útra.

"Leginkább csúnya, sárgás-barnás és lyukas" - írta le tömören a különleges árverési tételt Fairweather.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyedülálló anya lesz a Szex és New York sztárja

Még csak pár hét telt el azóta, hogy Kristin Davis színésznő örökbe fogadott egy babát, a kis Gemma… Tovább olvasom