Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Dzsessz- és bluesfesztivál hétvégén Gyulán

Neves magyar és külföldi előadók lépnek fel a hétvégén a Gyulai Várszínházban, a XXIV. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon, valamint a X. Vár Blues Fesztiválon - tájékoztatta az MTI-t pénteken Gedeon József igazgató.
Elmondta: szombaton este hét órától színpadra lép a Hammond-orgona "királya", Joey De Francesco, akit hangszerén több alkalommal is a világ a legjobbjának választottak.

A Várszínpadon lép fel az egykor a Boney M zenekarnak is a hangját kölcsönző énekesnő, Joan Faulkner, aki a férjével, a hetvenes években Magyarországról Németországba települt dzsesszzongoristával, Csík Gusztávval érkezik a fürdővárosba.

Tóth Viktor dzsesszszaxofonos tavaly jelentette meg Szemed kincse címmel szólóalbumát, amely elnyerte az Év lemeze címet. Ezt mutatja be Gyulán Lukács Miklós cimbalmossal és Orbán György nagybőgőssel. A gyulai fesztivál állandó meghívottja a Gyulai Big Band, akik nemrég tértek haza sikeres drezdai fesztiválszereplésükről.

Vasárnap este a bluesé a főszerep a várszínpadon: Nagy-Britanniából érkezik a Norman Beaker Blues Trió Rebecca Downes szólistával - mondta a várszínház igazgatója. Vendég lesz az idén 70 éves Hobo, aki legkedvesebb zenésztársaival, Fekete-Kovács Kornéllal, Póka Egonnal, Szakadáti Mátyással és ifj. Tornóczky Ferenccel idézi fel az elmúlt 50 év legjobb számait. Fellép Szabó Tamás szájharmonikás zenekarával, a Mojo Workings-szel, majd hallhatja a közönség a Jack Cannon Blues Bandet is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy bajban van Johnny Depp felesége

Tíz év börtön vagy akár húszmillió forintnyi pénzbüntetés is várhat Amber Heard színésznőre. Tovább olvasom