Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Durva aktképek jelennek meg VV Gigiről

Árgus szemekkel nézte át húga aktfotóit VV Béci, ám végül a legpikánsabb beállításra is rábólintott.

A testvérpár eddig szinte életük minden napján találkozott, de az idilli gyerekkornak úgy tűnik, hamarosan vége szakad.

– Gigivel egyelőre még a közös szobánkban lakunk, de nem tart ez már sokáig. Egyre jobban közeledik az az időpont, amikor eljön a költözés ideje. Nem csak a szüleinktől válunk külön, hanem egymástól is, mert én a barátnőmmel fogok egy kis lakásban élni, a húgom pedig az egyik barátnőjével költözik össze – árulta el Béci, aki az egyik legfoglalkoztatottabb villalakó.

– Addig szeretném ütni a vasat, amíg meleg, rengeteget járok fellépni, ahol produkciót is adok, hiszen rappelni szoktam. A napokban mutatták be az első videóklipem, és remélem, hamarosan a lemezem is megjelenik – mondta az idősebb Rácz testvér, akinek húga is az előadói pályával kacérkodik.

– Egyelőre még énektanárhoz járok, és csak akkor jön ki a kislemezem, ha már tökéletes minden. Emellett bízom benne, hogy a VV5-ben is vár rám valami szerep. De ez még a jövő zenéje – tette hozzá reménykedve Gigi.

Bővebb információk VV Gigi aktképeiről a Bors oldalán! 

Olvasóink írták

  • 1. Joebacsi70 2011. június 30. 13:24
    „"Árgus szemekkel nézte át húga aktfotóit VV Béci, ám végül a legpikánsabb beállításra is rábólintott."

    Engedélyt kell kérnie a bátyustól ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sírva fakadt a műtét után Demcsák Zsuzsa

Ha minden jól megy, szerdán hazamehet szeretteihez Demcsák Zsuzsa, akit hétfő hajnalban sürgősen operálni kellett. Tovább olvasom