Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 10°C | 21°C Még több cikk.

Duplán pórul jár a heréit levágó férfi – feljelentették

P. Károly vajdasági magyar ismeretlen indokból csonkította meg magát -írja az 5perc.hu.

Nem tudni, miért herélte ki magát a 43 éves szabadkai férfi. Persze, a helyi spekulációk szerint előfordulhat, nem is ő tette, hiába vallotta ezt a kórházban.

P. Károly kezdetben még azt mondta, ismeretlenek leteperték, 50 eurót követeltek tőle, majd kiherélték. A kórházban aztán már ezzel homlokegyenest mást állított, miszerint saját kezével vágta le heréit egy zsilett pengével.

A térségben teljes a bizonytalanság. A Népszabadság beszámolója szerint a helyi magyar médiumok kezdetben a közelmúlt erőszakhullámának egyik állomásaként tekintik az esetet. Ezt támasztja alá, hogy egyes internetes fórumok látogatói úgy gondolják, a rendőrség akarja eltusolni úgy az esetet, hogy P. Károlyra kenik az egészet. Érvelésük alappillére, hogy önkezűleg képtelenség ilyet csinálni, mert nincs az az ember, aki kibírná ezt a fájdalmat.

Az ügy viszont nem fog elcsendesülni, mert a hatóságok köznyugalom megzavarása miatt feljelentették a háromgyermekes férfit, aki nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban.

Így aztán senki sem tud semmit. Ki tette, és legfőképpen azt, hogy miért.

Olvasóink írták

  • 1. Tabornok 2009. február 26. 09:12
    „"Az ügy viszont nem fog elcsendesülni, mert a hatóságok köznyugalom megzavarása miatt feljelentették a háromgyermekes férfit, aki nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban. "
    Végre, rend lesz magyarországon. Saját heréit levágta a piszok. Szerintem, öncsonkításért is fel kellene jelenteni, ha az törvénybe ütközik!
    Még jó, hogy a rendőrségünk nem korrupt! Akkor mit csinálnának szegény pasival?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tragikus! Életmentés közben halt meg a hős apa

Nem habozott, rögtön a fagyos vízbe vetette magát, amint látta, szükség van rá - írja az 5perc.hu… Tovább olvasom