Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Dublőrök helyettesítették az egyetemistákat az előadásokon

Dublőröket küldenek maguk helyett az egyetemi előadásokra a munkavállaló kijevi diákok.

Az utóbbi hetekben szokatlan hirdetések jelentek meg az ukrán álláshirdető internetes oldalakon. A hirdetéseket feladók olyan fiúkat vagy lányokat keresnek, akik pénzért vállalják egyetemi előadások látogatását és a jelenlét igazolását – írta online kiadásában a kijevi Szegodnya című napilap.

Az újság utánajárt a hirdetéseknek, és megtudta, hogy azokat a tanulás mellett munkát vállaló kijevi egyetemisták adták fel. A lap által megkérdezett egyik hirdető diáklány elmondta, hogy egy kijevi egyetem nappali tagozatának ötödik évfolyamos hallgatója, és azért keres valakit, aki vállalná helyette a fontosabb előadások látogatását, mert nem akarja elveszíteni az állását, és azt sem szeretné, ha a mulasztásai miatt gondjai támadnának a vizsgákon. Mint közölte, a helyettesítőjének 20 hrivnyát (kb. 500 Ft) fizetne egy-egy előadáson való megjelenésért. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a dublőrt a tanár valamilyen feladattal a táblához szólítja, nem tudott válaszolni.

A napilapnak az ügyben nyilatkozó egyetemi tanárok kifejtették: gyanítják, hogy az utolsó évfolyamokon a diákok nem látogatják rendszeresen az előadásokat, és a névsorolvasáskor mások jelentkeznek helyettük. Arról azonban még nem hallottak, hogy a mulasztó egyetemisták hirdetés útján keresnének óralátogató dublőröket.

Olvasóink írták

  • 3. Jandex 2009. szeptember 30. 15:42
    „Ez is valami?! Én ismerek olyanokat Akiket vizsgán is helyettesítettek!!!!/komolyan!!!/”
  • 2. Esther 2009. szeptember 30. 13:02
    „hat ez nem semmi. az eszembe se jutott volna. egyebkent nemrossz ötelt. de ha az embernek vannak baratai a jegyzeteket odaadjak. csak arra kellene dublör ahol van nevsor:)”
  • 1. omm 2009. szeptember 30. 10:54
    „Hmm... régi szép idők :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Papírruhás menyasszony

A házassági papírhoz passzolón papírruhában esküdött örök hűséget egy menyasszony Kínában. Tovább olvasom