Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Drogozással egyenértékű a hazárdjáték Csehországban

Kemény fellépést tervez a hazárdjátékok ellen a cseh kormány. A jövőben a hatóságok úgy fognak fellépni a hazárdjátékok ellen, ahogy jelenleg a kábítószerfogyasztás ellen harcolnak.
Kemény fellépést tervez a hazárdjátékok ellen a cseh kormány - közölte Jindrich Voboril, cseh nemzeti drogellenes koordinátor.

A hazárdjátékban (kockajáték, rulett, huszonegyes, stb.) nem a játékos tudása, hanem kizárólag a szerencse dönt, ezért pénzben játszani őket sok helyen tilos, illetve erre kijelölt helyeken, a játékkaszinókban szabad csak.
A Bohuslav Sobotka vezette balközép koalíciós kabinet hétfőn szakértői tanulmányt fogadott el, amelynek alapján a jövőben a hatóságok úgy fognak fellépni a hazárdjátékok ellen, ahogy jelenleg a kábítószerfogyasztás ellen harcolnak. Voboril feladatul kapta, hogy a kábítószerek és a hazárdjátékok elleni fellépés problémáját foglalja egységes koncepcióba. Ugyanakkor jövő márciusig intézkedéscsomagot, tervet dolgoznak ki, hogyan lehetne elejét venni a hazárdjátékoktól való függőség kialakulásának.

A keddi prágai sajtóban nyilvánosságra hozott adatok szerint Csehországban jelenleg mintegy 42 ezer embert lehet hazárdjátékfüggőnek minősíteni. Szélesebb összefüggésben a szakértők szerint a probléma összesen mintegy 168 ezer embert érint.

"A kormány ajánlásokat fogalmazott meg, hogy kellene a területet szabályozni. Ez alapvetően a hazárdjátékokkal, a szerencsejátékokkal kapcsolatos dolgokat érinti" - mondta Voboril újságíróknak. Ugyanakkor az állam a jövőben szabályozni kívánja a szerencsejátékok egész piacát is. "A szabályozás az összes játékformát és játékhelyet érinteni fogja" - szögezte le a koordinátor.


Az államon kívül a helyi önkormányzatok is nagyobb lehetőséget kapnak a hazárdjátékok korlátozására a konkrét viszonyoknak megfelelően. A regionális közigazgatás feladata pedig a megfelelő egészségügyi háttér bebiztosítása lesz. Tervben van az is, hogy a játéktermek üzemeltetőinek nagyobb felelősségük lenne a játékosokkal szemben, és bizonyos helyeken megtiltanák az alkoholfogyasztást és a dohányzást. Tilos lehet például a játéktermek 24 órás, szünet nélküli üzemeltetése, vagy hogy a játékterem legyen a település egyetlen éjjel is nyitva tartó vendéglátóüzeme.

A helyi önkormányzatok több városban már most is korlátozzák a hazárdjátékokat, míg más városok a korlátozásokat elutasítják. Azzal érvelnek, hogy tiltásokkal semmiféle problémát nem lehet megoldani, és a hazárdjátékokból befolyó pénzek elvesztése komoly érvágást jelentene a helyi költségvetéseknek.

A szabályozások a tervek szerint azokra a külföldi székhelyű szerencsejátékokra is vonatkoznának, amelyek elérhetőek Csehországban. Az engedély nélküli internetes on-line játékokat az állam leblokkolná.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdos telefonszámlát kapott a francia nő

11 721 000 000 000 000 eurót akartak behajtani rajta. Tovább olvasom