Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Divatgála és filmbemutató: van élet az emlőrák után

Az Apolka című film olyan módon közelíti meg az emlőrák témáját, ahogy ezt eddig kevesen tették.

Egy nem szokványos élethelyzet, amit meg kell oldani

Min mennek keresztül azok a nők, akiknek emlőrák miatt részben vagy egészében el kell távolítaniuk a mellüket? Hogyan élik meg mindezt a családtagok, elsősorban a férj vagy az élettárs? Hogyan hat egy ilyen műtét a pár szexuális életére? Elég erős tud-e lenni két ember között az érzelmi kötelék, hogy mindezek után is együtt maradjanak?

Erről szól az Apolka című film, amely olyan módon közelíti meg az emlőrák témáját, ahogy ezt eddig kevesen tették. A filmről, amelynek rendhagyó bemutatója szeptember 30-án volt Pozsgai Zsolt író-rendező mesél.

A film története

Apolka egy hatvanas évei elején járó nő. Negyven éves házassága volt és van férjével, Gáborral, akivel hol külön élnek, hol együtt. Lánya és veje egy házban élnek vele, és megszokták, hogy Apolka néha eltűnik hosszabb időre, dolgozik, csavarog a világban. Egy nagytakarítás alkalmával azonban Apolka könyvespolcáról a földre hull egy onkológiai értesítő: "Az Ön szervezetében rákos daganatot találtunk. Kérem, fáradjon be az eltávolító műtét és a kezelés részleteinek egyeztetése végett!" Innen indul a történet: egy nem szokványos élethelyzet, amit meg kell oldani.



A filmben nagy hangsúlyt kap a család ábrázolása, a generációk együttélése, és az, hogy a betegség megjelenése milyen változásokat okoz az életükben. És ami az alkotás egyik központi problémája: a szexualitás és az emlőrák viszonya, a daganat és a mell eltávolítása utáni szexuális élet, az új helyzet elfogadása a partner részéről. Mindehhez remek színészeket sikerült megnyerni: Moór Marianna a főszereplő, férjét Koncz Gábor alakítja. A filmbeli Apolka lányát Tóth Auguszta, vejét Lux Ádám játsza.

Emlőrák-megelőzés: tudatosabbá vált-e a társadalom az utóbbi években?

"Lényeges változás nincs, a megelőzés terén még nagyon sok tennivaló lenne Az onkológiai terápiák hatékonyságában viszont jelentős javulás történt. Ez a magyarázata annak, hogy a magyarországi rákhalálozás az emlőrák esetében, nemzetközi összevetésben egészen elfogadható helyen áll. Egészen pontosan az európai középmezőnyben foglalunk helyet, szemben néhány más ráktípussal, ahol rosszabb a helyzet" - mondta Kásler Miklós professzor, az Apolka című film szakmai tanácsadója, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. 
 
Az emlőrák megelőzésének egyetlen valóban hatékony módja a mammográfiás szűrés, a vizsgálaton való részvételi arány azonban csak mintegy 40 százalék körüli a 45-65 éves nők körében. "A részvételi arány növelésére egyetlen lehetőségünk van csak, ez pedig hogy minden nővel megértessük, mennyire fontos ez. Minden adódó lehetőséget ki kell használni az ismeretterjesztésre, és főleg azokat a csatornákat, amelyeken keresztül a legtöbb emberhez lehet eljuttatni egy-egy fontos üzenetet. Ezért szerencsés, hogy az Apolka az M1-en lesz bemutatva, hiszen az internet mellett a legtöbben a tévéből tájékozódnak. A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy a kisebb vidéki városokban, illetve a falvakban magasabb a mammográfiás szűrések részvételi aránya, mint a nagyvárosokban. Ez főként azokra településekre igaz, ahol a polgármesterek, az orvosok, a gyógyszerészek, illetve a lelkipásztorok is népszerűsítik a szűréseket, és beszélgetnek a hölgyekkel az emlőrák megelőzésének fontosságáról" - mondta Kásler professzor, aki természetesen örömmel vállalta, hogy a film onkológus
tanácsadója legyen.

"A forgatókönyv alapján egy nagyon érdekes történetről van szó. Mivel minden lehetőséget próbálok megragadni, hogy felhívjam a figyelmet a rákmegelőzés fontosságára, így ennek a felkérésnek is szívesen tettem eleget" - mondta Prof. Dr. Kásler Miklós.



A film díszbemutatóját egy rendhagyó divatgála koronázta meg. 16 gyönyörű, az emlőrákkal győztes harcot vívó hölgy mutatott be szebbnél szebb fehérnemű és ruhaköltemény a Hotel Corinthia báltermében vasárnap este. A hölgyek öltözetét az ország 16 sikeres tervezője álmodta meg: Herczeg Zoli, Léber Barbara, Benes Anita,Nagy Orsi, Héjja János, Tóth Bori, Makány Márta..


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pálfi György filmjét is bemutatják a New York-i Filmfesztiválon

Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című montázsfilmjét vetítik hétfőn az ötvenedik… Tovább olvasom