Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 32°C Még több cikk.

Czollner Gyula a megújuló SportKlubon

A frissített arculat mellett merészen bővülő kínálattal jelentkezik a fiatalos csapat, amihez természetesen új műsorvezetők is érkeznek.
Itt folytatja a Forma-1-es közvetítéseken edződött autósport-szakkommentátor, Czollner Gyula, aki lóerő szeretetét az Indycar és a Nascar mellett szintén a SportKlubon látható DTM versenyeken kamatoztatja majd.

Egy másik komoly kettősigazolás eredményeként az eddigi férfiuralomnak Marenec Fruzsina és Sándor Orsi érkezése vet véget. A Meztelenül című, újonnan induló sportbulvár magazinban a lányok hetente több ízben is feltárják majd a sport színes oldalát.

A nyári kontinens- és világversenyek érkeztével elindul a SportKlub híradó is, Szabados Ági és Világi Péter vezetésével.
A már említett nemzetközi megmérettetések közül a SportKlubon láthatják többek között az Olimpián is éremesélyes Berki Krisztiánt, Cseh Lászlót, Gyurta Dánielt, Jakabos Zsuzsát, Verrasztó Evelint és Mutina Ágnest is a hazai rendezésű tornász, illetve úszó Európa-bajnokságok keretei közt.
Az idei holtszezon csak nevében lesz az, hiszen az Olimpia évében, a már említett viadalokon kívül a legjobb focisták is megmérettetik magukat Európa legjobbjának címéért.

A felgyülemlett impulzust a Beszólás című interaktív telefonos műsorban adhatják ki a nézők, ahol a szóbetyár Horti Gáborra és a tompíthatatlan torkú Léderer Ákosra zúdíthatnak majd hideget-meleget.

És aki még több újdonságot szeretne, az kedvenc hazai sportolóival kapcsolatos kérését Kovács „Kokó" István olimpiai bajnoknak küldheti el a Szurkolók kérték című kívánságműsorban.

Izgalmas időszak előtt áll tehát a SportKlub, aki régi és új nézőire egyaránt figyel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy szál bugyiban reklámozták a klubot az utcán - videó 18+

Kazahsztánban tudják, hogyan kell hatékony reklámot csinálni az éjszakai kluboknak. Tovább olvasom