Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Csőbe húzták a boldog nagypapát

Még sosem érezte magát ennyire átverve Nádas György, mint a napokban, amikor egy konferenciára kapott meghívást Ráckevére a Duna szállodájába, ahol fiatal média szakos hallgatóknak kellett volna előadást tartania a 30 éves kabaréban való tapasztalatairól.
„Mivel tudtam, hogy a hely kiválóan alkalmas színvonalas konferenciák megtartására, a meghívóm is valódinak tűnt, sőt a téma is passzolt hozzám, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy csúnyán átvernek. - meséli a humorista- annak rendje és módja szerint megérkeztem a szállodába, ahol a, mint később megtudtam, beavatott személyzet szívélyesen mosolyogva vezetett a konferencia terembe.


Amikor benyitottam az ajtón, nagy meglepetésemre a sok fiatal helyett, csak régi jó barátom, Farkasházy Tivadar ült izgatottan a széken." –nevet- Teddy meg akart tréfálni, de nem volt jó közönség, mert humora abszolút nincs! – élcelődik Nádas Gyuri.

„Szóval nem voltam jó közönség? Nádas Gyuri sem a régi – veszi át a szót Teddy – az az igazság, hogy én összetévesztettem őt Markossal mikor meghívtam, de most már mindegy!"–legyint és vág vissza a Heti Hetes sztárja.


Ha már ott voltak Ráckevén, akkor Farkasházy megmutatta a szerb templomot Gyurinak, együtt mártóztak meg a vízben, szaunáztak és még a nagypapa szerepre is felkészítette őt Teddy, aki immár gyakorlott nagypapaként terelgette kis unokáit a medencékben.


Gyuri végig azon izgult, hogy ne akkor szülessen meg a kis Olivér, amikor ő éppen „konferenciázik". A kis jövevény végül meghallgatta a papát és csak másnap érkezett, amikor Gyuri már ott izgulhatott a kórházban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Épülő szállodában lépett fel Varga Viktor

Nagy meglepetésben volt része Varga Viktornak a minap, amikor Noszvajra kapott meghívást. Tovább olvasom