Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Csinszka életéről nyílik kiállítás Budapesten

A Petőfi Irodalmi Múzeum szerdától látogatható kiállítása kiállítása Ady Endre múzsájának, feleségének, Csinszkának a művészéletben játszott szerepét és életét mutatja be.
A március 20-ig nyitva tartó tárlat a nagyközönség előtt eddig ismeretlen dokumentumokon, tárgyakon, képeken és mintegy 15 Márffy Ödön-festményen keresztül követi végig Boncza Berta életútját.

A Csinszka, a modell és feleség című tárlatot a költő és múzsa születésének 120., halálának 80. évfordulója alakalmából rendezik meg.

Boncza Berta, azaz Csinszka 1894. június 7-én született az erdélyi Csucsán, a Körös folyó melletti hegytetőn épült, romantikus kastélyban. Édesanyja szülés után néhány nappal meghalt, a kislányt a nagymamája nevelte fel.

Ady Endre és Boncza Berta 1915-ben
Ady Endre és Boncza Berta 1915-ben

Csinszka tíz éves korától előkelő budapesti és svájci nevelőintézetekben tanult. A szép iránti fogékonyságát és kreativitását versírással és rajzolással fejezte ki. Svájci magányában rajongó természetének engedve levelezést kezdeményezett a kor híres költőjével, Ady Endrével, majd 1914 áprilisában találkoztak először személyesen. Kapcsolatukból szerelem, majd házasság lett.

Ady halála után a magára maradt, még mindig játékos, művelt fiatalasszony nem akart özvegy maradni, ezért hozzáment Márffy Ödön festőművészhez, akivel korán bekövetkezett haláláig boldog házasságban éltek. Csinszka nem alkotott jelentős műveket, tehetsége mégis rátalált igazi feladatára. A verselgető és rajzolgató asszony egy költő és egy festő múzsája tudott lenni - írták a tájékoztatóban.

A tárlatot kedden este Rockenbauer Zoltán művészettörténész nyitja meg, a rendezvényen közreműködik Bíró Kriszta színművész.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos lett a Hungária vokalistája?

Elhunyt Plexi, polgári nevén Csordás Ilona, a Hungária és a Modern Hungária együttes volt énekese. A… Tovább olvasom