Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Csillag születik: az utolsó négy helyért megy a harc

Az estet a mentalista Molnár Szabolcs nyitotta, aki gondolatolvasó produkciójával döbbentette meg a zsűrit. Ezt követően az Appril Project perzselte fel a parkettet.

23.00 Ördög Nóra és Nagy Sanyi lezárta a szavazást. Miután az összes versenyző színpadra lépett, a műsorvezetők felsorolták a továbbjutók neveit. Elsőként az Appril Project, majd Krizbai Teca nevét mondták ki. Timi Chen is megkapta a lehetőséget a közönségtől, a negyedik helyet pedig Gomes kapta meg.

22:57 Fáy Miklós elárulta, hogy két olyan ember van, akit nagyon szeretne látni még többször, és kettő olyan, akiket nem szeretne, a többieket pedig szívesen megnézi máskor is. Hernádi Judit pozitív és negatív meglepetésekről is beszámolt, Erős Dávid csalódást okozott neki, az Indygóról viszont nem gondolta volna, hogy ennyire jók.

22:28 Timi Chen a Mulan betétdalát hozta a Csillag Születik közönségének, de ezúttal magyarul énekelt. Fáy Miklós szívesen hallgatta Timi gyönyörű hangját, de nem találta annyira jónak a produkciót, mint először. Viszont reméli, hogy fogják még hallani. Szirtes Tamás szerint nagyon jó volt a dalválasztás és értékesnek tartja Timi hangját. „Azt csinálsz velem, amit akarsz, egyszerűen rád nézek és mosolygok" – mondta Hernádi Juci Timinek, mire Fáy Miklós hozzátette, hogy a lány bizony neki is nagyon tetszik. A zsűri összesen 29 pontra értékelte Timi előadását.

22:20 Az Abovo Crew egy bankrablás történetébe építette be legújabb produkcióját, nyomozóik a Rózsaszín párduc zenéjére keresték a bizonyítékokat hatalmas nagyítókkal és break lépésekkel. Hernádi Judit megijedt, nehogy elvigye a történet a táncot, szerinte egy kicsit talán így is volt, de tetszett neki az Abovo Crew. Szirtes nagyon jó teljesítménynek nevezte az előadást, szerinte a break-es fiúk erényei vitathatatlanok. Szonja egyetértett Hernádi Judittal abban, hogy nem voltak eléggé összekovácsolva a táncosok, de kedveli az Abovo Crew-t. A tánccsapat 28 ponttal került fel a listára, holtversenyben az Indygóval.

22:12 Erős Dávid első alkalommal a Mizut ültette át operába, most pedig Britney Spears slágerét, az „Oops!... I Did It Again"-t adta elő másképp a Csillag Születik színpadán. A két éve még nőgyógyásznak készülő fiú operából rockra váltott néhány sor után és eldobta a cilinderét. Szirtes Tamás megijedt az előadás elején, de amint Dávid átváltott és megmutatta saját egyéniségét, a tanár úr megnyugodott. Szirtes Tamás jó képességű fiúnak titulálta az énekest. Hernádi Judit és Oroszlán Szonja csalódott volt, Fáy Miklós pedig egyenesen fürdőszobai produkciónak minősítette Dávid előadását. Az új felfogású Britney Spears dal 20 pontot gyűjtött Erős Dávidnak.

21:56 Krizbai Teca ismét magyar dallal, saját szerzeményével érkezett, a közönség hosszan fütyült és tapsolt az ifjú énekesnőnek a produkció végén. Teca nemcsak a nézőket, hanem a zsűrit is teljesen elvarázsolta, 32 pontot kapott tőlük. Szonja értékelésében elmondta, hogy az énekesnő érkezésével mindig biztos abban, hogy hátradőlhet, miközben hallgatja, mert történik vele valami abban a 3 percben. Sanyi és Nóri elárulta, hogy Teca szerelme a közönség soraiban ül, az a fiú, akinek a dalt írta a Csillag Születik ígéretes versenyzője
21:48 Az előválogatók emlékezetes, bohócmaszkos táncosa, Gomes lépett színpadra keménykalapban és zakóban. Ahogy a koreográfia közben megszabadult egyes ruhadarabjaitól, úgy „meztelenedett le" a lelke is, majd az előadás végén elsírta magát. „Más ember örülne, ha így táncolna, úgyhogy hagyd abba a bőgést. Furcsán sokrétegű ember vagy, aki mindig sejtet magából valamit. Úgyhogy nekem ez bejött" – mondta Fáy Miklós a táncosnőnek értékelésében. Szirtes Tamás ennyit fűzött hozzá: „Igazi megrendítő pillanatokat teremtettél, már-már művészetgyanús volt." „Amit gondolsz, olyan erővel jön át, hogy dehogynem tudom, hogy mi az" – mondta Hernádi Judit, aki nagyon várta Gomest a színpadra. „Nemcsak a szemünknek vagy jó, hanem a szívünknek is" – tette hozzá Oroszlán Szonja. 33 pontot szerzett a zsűritől Gomes."Most örülök nagyon, édesanyámnak táncoltam" – mondta Gomes könnyeivel küszködve, amikor a színpad szélén Nóri és Sanyi faggatta.

21:23 A Virtuoso hegedűsei Michael Jackson Black or White című dalát szólaltatták meg a húrokon. Szirtes Tamás és Hernádi Judit elégedetlenkedett, Fáy Miklósnak viszont tetszett a produkció, szerinte a Virtuoso olyan, mint egy vendégfellépő, kerek egész volt az előadásuk, de nem látott fejlődést. Oroszlán Szonja szerint ez a modern dal ellaposította a hegedűsök produkcióját, sokkal szívesebben hallott volna tőlük klasszikus dalt. A Virtuoso 25 pontot hegedült össze magának a zsűrinél.

21:15 Kossuth Gergő egy újabb régi dallal repített vissza minket a 20. század elejére. Gergő nemcsak hangi adottságait aknázta ki előadásában, táncolt és játszott is teljes odaadással a közönség előtt. Hernádi Judit nagyon örült annak, hogy megfogadta tanácsát arra vonatkozóan, hogy táncra kell perdülnie. Oroszlán Szonja több eleganciát és lazaságot javasolt, Fáy viszont egyenesen meg volt hökkenve a produkció láttán, de nem a szó pozitív értelmében. „Egy normális fiatalember miért ilyesmivel foglalkozik?" – tette fel a kérdést értékelésében. Gergőt csupán 22 ponttal „ajándékozta" meg a zsűri.

20:52 Belső Csaba, alias MC Tyco saját maga írta rapszövegét, amivel a közönség és a zsűri elé lépett, a 18 éves versenyző ismét társadalomkritikát épített mondanivalójába. Fáy Miklósnak nem tetszett a produkció, Hernádi Judit viszont annak örült, hogy Csaba egy kicsit mosolygott, amikor belépett a színpadra. Szirtes Tamás szerint nem volt olyan hiteles a szövege, mint első alkalommal, Oroszlán Szonja viszont pozitívabbnak látta Csabát és szerinte ez egy jó kezdet számára. A zsűri 22 pontra értékelte a produkciót.

20:45 Az Appril Project rengeteg táncosával és létszámánál is több energiájával perzselte fel a parkettet második fellépőként. Bár Oroszlán Szonja szerint volt némi zűrzavar a koreográfiában, a zsűri meg volt elégedve a dinamikus előadással. Az Appril project 29 pontot kapott, 6-tal többet, mint Molnár Szabolcs.

20:36 A Csillag Születik második középdöntőjét Molnár Szabolcs, mentalista nyitotta. A versenyző kiemelte, hogy neki elsősorban a meghökkentés és nem a szórakoztatás a célja. Szabolcs gondolatolvasási képességét „húzta elő" tarsolyából produkciójához, egy könyvet adott a közönségből kiválasztott segítőnek, hogy válasszon ki egyetlen szót a könyvből, ő pedig a közönség segítségével ki fogja találni. Már előre a hátára ragasztotta azt a bizonyos szót, amit szerinte segítője kiválaszt, így a nézőknek csak fel kellett olvasnia róla. Szabolcs eltalálta a szót, és a zsűrit is elbűvölte, bár ez a pontokon annyira nem látszott meg.

Bővebb információ>>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anyának lenni elsősorban öröm

Vajon változott-e az anyák szerepvállalása az évtizedek alatt és mikor jön el a pillanat, amikor a… Tovább olvasom