Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Claudia megbánta szexkalandját: közellenség lett a Mokkában

Magára haragította a Mokka stábját Liptai Claudia, miután behálózta a reggeli műsor felelős szerkesztőjét B. Pétert.

Nehéz napra ébredt Liptai Claudia. A TV2 műsorvezetője egy hét pihenő után ma dolgozik először a Mokka című műsorban az után, hogy nyilvánosságra került botrányos viszonya B. Péter Dáviddal - írja a Bors.

– Mindketten itt dolgoznak, együtt csinálják végig az adásokat, borzasztó kínos az egész... – mondta el lapunknak egy névtelenséget kérő munkatárs.
– Claudia ezzel a húzással nemcsak magát és főnökét hozta kellemetlen helyzetbe, hanem kollégáit és az egész csatornát is. Úgy tudom, ennek ellenére sem neki, sem a szeretőjének nem lesz ebből baja, megmarad az állásuk. Eközben lapunk úgy értesült, hogy Liptai is megbánta a kalandot, ha másért nem, azért, mert kitudódott, így szembe kell néznie a közvélemény lesújtó ítéletével: csaknem tönkretett egy boldog családot, amikor elcsábította egy gyermekes, várandós asszony férjét.

Információink szerint B. Péter Dávid otthon már tisztázta az esetet a feleségével, Viktóriával. A békekötést megkönnyítette, hogy általános vélemény: nem tartós kapcsolatról, hanem alkalmi viszonyról volt szó. Várandós neje megbocsátott neki, és megbeszélték, hogy együtt maradnak.

A teljes cikket megtalálja itt.

Olvasóink írták

  • 20. máris 2010. szeptember 21. 11:47
    „Manka! ÜZENEM NEKED, HOGY PRÓBÁLKOZZ ! HA LEÁLLT DARÓCZIVAL,
    TALÁN TE SEM VAGY ESÉLYTELEN ! Ő HÍRES C..... VOLT , TE MEG EGY,
    SZÁMÁRA ISMERETLEN FÉRFI ! HIDD EL , EZ IS ROBBANNA AKKORÁT,
    HOGY ÍRJANAK RÓLA ! NEKI ÚGYIS EZ A FONTOSABB!!!!! JELENTKEZZ
    A BLOGJÁN BE !!!”
  • 19. Jandex 2010. szeptember 20. 20:27
    „18. hozzászólás Gudianyu 2010.09.20. 20:15
    "Most már igazán kereshetne magának egy szóló,szabad pasit"
    neki mindegy,csak nagy és kemény legyen a többit ő zsigerből intézi!:)))”
  • 18. Gudianyu 2010. szeptember 20. 20:15
    „Eddig nem sok jót hozott a férfiakra Klaudia. Most már igazán kereshetne magának egy szóló, szabad pasit is. Az valószínüleg a kutyát sem érdekelné, így nem is szerepelhetne a bulvárlapok címoldalán. Lehet, hogy ez a baj?”
  • 17. Farkasfalka 2010. szeptember 20. 20:13
    „Azért én is megcsinálnám Claut :)”
  • 16. poto 2010. szeptember 20. 17:24
    „Gyászol a Claudia.”
  • 15. Ibrox 2010. szeptember 20. 15:41
    „aranyomnak kissé világos a mája... ilyen eccerü”
  • 14. rózsa0830 2010. szeptember 20. 15:39
    „Amellett, hogy elítélem mindkét felet, ez azért nem magánügy? Csak a média csinál belőle közügyet. Bár aki közszereplő annak példát kellene mutatnia, de a XXI.században már nem ez a mérce. Ezen csámcsogunk, ugye?
    Aki ezt tagadja, hogyan olvasta ezt, itt, most...........”
  • 13. fru-fru 2010. szeptember 20. 13:47
    „Szerintem annyira azért nem vagyunk oda :) ne aggódj értünk, valahogy feldolgozzuk!
    Viszont mi köze ennek a XXI.századhoz? szerinted ez a nő, vagy a pasi a XIX.században különb lett volna?ugyan....legfeljebb nem kerültek volna fel a netre :)”
  • 12. Club_Hajó 2010. szeptember 20. 13:16
    „XXI. század. Mit vagytok úgy oda?”
  • 11. b.ildi57 2010. szeptember 20. 12:43
    „Mit várunk Klaudiától régen csíptem de az utóbbi egy évben amit művel az már sok”
  • 10. Babybogyo86 2010. szeptember 20. 12:10
    „Ha várandós valaki vagy sem, egy megcsalás megbocsájthatatlan bűn. Nyílván nem ez az első, és nem is az utolsó. És egy Klaudiával?! Ezek után azt hiszi a félrelépő, hogy bármikor megbocsájt majd az asszony. Üzenem a hölgynek ez hatalamas hiba volt...”
  • 9. Mankapunka 2010. szeptember 20. 11:52
    „Bárcsak már engem is lemórázna!!!!!!!!”
  • 8. pityesz 2010. szeptember 20. 11:44
    „A nőket se kell sajnálni.3. A férj dolgozik a kis mama meg dolgozik a lepedőn gyedért.A pici meg ........Egyébként
    a mindenki csal.csak a többi nem derül ki./még a szentek is ha elég szépek.”
  • 7. Truder 2010. szeptember 20. 10:36
    „Kettőn áll a vásár.... szemét volt apu is! Nem kicsit..”
  • 6. fru-fru 2010. szeptember 20. 10:34
    „Azért a vizilótól még távol van.....ezek szerint csak agarakkal csaljon feleséget{ha már muszáj szegénykének,mert ugye otthon nem kap meg mindent a kis drága..} aki nem akar kretén lenni? Ez a"sztár"meg egy gátlástalan némber, nem bán ez meg semmit... csak foglalkozzanak vele ez a lényeg”
  • 5. Csetneky 2010. szeptember 20. 09:56
    „Aki vizilóval csalja a feleségét, az egy kretén.”
  • 4. máris 2010. szeptember 20. 09:49
    „SZERETI A DÁVIDOKAT, ----VAN ILYEN ! AHHOZ KÉPEST REGGEL TELEPOFÁVAL NEVETGÉLT !

    NEM IGAZÁN LÁTSZOTT, HOGY BÁNTANÁ VALAMI ! A MEGASZTÁR VEZETÉSÉT IS MEGKAPTA ! ?”
  • 3. enéh 2010. szeptember 20. 08:35
    „Mit lehet ehhez hozzátenni? Kívánom, hogy minden botlás ilyen jó véget érjen. (Persze Én ne legyek érintett.)”
  • 2. hogyisne 2010. szeptember 20. 08:29
    „Egy görény az a pasi, aki megcsalja VÁRANDÓS feleségét!”
  • 1. Sanyi32 2010. szeptember 20. 08:25
    „Minden jó, ha a vége jó!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csöcsök körül forog a kampány?

Miss Cookie bugyira vetkőzve buzdította a jelenlévőket a párt támogatására; mellbimbóit a párt választási logója takarta úgy-ahogy. Tovább olvasom