Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Botrányos - Görbicz mezét taposták - Borkai is megszólalt - fotó

Borkai Zsolt szerint a sporttól, a Fair Play szellemiségétől teljesen idegen és felháborító, hogy ilyen előfordulhat.

Olimpiai érmes román sportolók Görbicz mezét tépik

Többek között Görbicz Anita mezét tépve, taposva fényképezett le román élsportolókat a ProSport című román napilap szombati számában, az Oltchim Valcea-Győri Audi ETO női kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elkeserítőnek és felháborítónak nevezte az esetet.

Az egyik legolvasottabb román sportújság úgy harangozta be a szombat esti elődöntős meccset - melyet 24-22-re a Győr nyert meg Bukarestben -, hogy ismert román sportolókat szólaltatott meg, fényképezett le a Valcea, illetve a Győr jelképeivel.

A fotókon a Görbicz nevével ellátott 13-as mezzel a kezében Ionela Tarlea olimpiai ezüstérmes futó a hüvelykujját lefelé fordítva mutogat, Elisabeta Lipa ötszörös olimpiai bajnok evezős úgy tesz, mintha szét akarná tépni a mezt, a maratoni futás ötkarikás bajnoka, Constantina Dita eldobja azt, a súlylökő Nicoleta Grasu pedig rálép Görbicz trikójára. A ProSport Lipát és Grasut idézve azt írta: "Győzzetek mindenáron, akár Anita mezének letépése árán is!" A képeken neves román labdarúgók - köztük Gheorghe Hagi - is hangolnak a mérkőzésre, őket Oltchim Valcea-sállal fényképezték le. A ProSport honlapján vasárnap estig 98-an szóltak hozzá a szokatlan beharangozóhoz. Több román és magyar nyelvű, gyalázkodó komment mellett megannyi román hozzászóló elítélte és sportszerűtlennek tartotta a furcsa fotósorozatot.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elkeserítőnek tartja a ProSportban megjelent képeket. "Sportvezetőként, egykori sportolóként és szurkolóként egyaránt végtelenül elkeserítőnek tartom azt, ami a mérkőzéshez kapcsoltan egy romániai médiumban megjelent. - reagált vasárnap a MOB honlapján Borkai Zsolt elnök.

- A sporttól, a Fair Play szellemiségétől teljesen idegen és felháborító, hogy ilyen előfordulhat. Meggyőződésem, hogy ezt a szomorú esetet hasonlóan ítélik meg a romániai kollégák is, és ennek megfelelően járnak el." A MOB elsőszámú vezetője a szervezet nevében egyúttal minden sportot szerető szurkolót arra kért, hogy "a csütörtöki veszprémi visszavágón a szokásosnál is sportszerűbben biztassa a győri kézilabdás lányokat!".

Korábban

"A román sajtó – a helyi viszonyokat ismerve nem meglepő módon – nemzeti ügyet csinált a Valcea–Győr párharcból. Boldog-boldogtalant megszólítottak a mérkőzéssel kapcsolatban, olyanok is hirtelen Oltchim-drukkerek lettek, akik valószínűleg még nem is látták játszani a csapatot. Gheorghe Hagitól Miodrag Belodedici-ig volt és jelenlegi futballisták, sportolók szólalnak meg a meccsel kapcsolatban, és mondják el, hogy a Valceának szurkolnak. Kevésbé szimpatikus, de a román sajtót ismerve ugyancsak nem meglepő, hogy néhány atlétát – köztük a vb- és Eb-ezüstérmes Nicoleta Grasut, illetve a gátfutó Ionela Tarleát – Görbicz Anita mezével, annak megtaposása közben fotóztak le. Alighanem viccnek szánták, Görbiczék elszántságát látva azonban a találkozó után már nem lesz kedvük nevetgélni" - olvasható az Audi ETO rajongói oldalán.

Az origo azt írta: a román ProSport provokatív képekkel hangolt a szombat délutáni Valcea-Győr nőikézilabda BL-elődöntőre. A napilap szombati címoldalán három közismert román sportoló is Görbicz Anitának a mezével jelenik meg egy-egy fotón.

Az olimpiai ezüstérmes futó, Ionela Tarlea egy szórófejes festéknek látszó tárgyat irányít a győri irányító mezére, az olimpiai bajnok hosszútávfutó Constantina Dita eldobja, míg a súlylökő Nicoleta Grasu megtapossa a 13-as mezt.

A román sportlap cikke itt olvasható >>

Olvasóink írták

74 hozzászólás
  • 74. norbika96 2013. április 09. 13:57
    „MANKA!
    Látod mennyire <moderálva> vagy!”
  • 73. Beretta84 2013. április 09. 08:08
    „69. Mankapunka 2013.04.08. 17:09 Én ülök sokat a gép előtt? Akkor te mit csinálsz? sokszor éjfél után is írod a kommenteket , ha valaki sokat ül a gép előtt az te vagy”
  • 72. BudaiKr 2013. április 08. 20:24
    „69. Mankapunka 2013.04.08. 17:09

    Lacika
    Fizetésig adjak kölcsön, nem ám éhen hal a kis család a sok internetezésed miatt.
    kerge Akkor szerinted ezt itt miért nem fogják fel a helyi törzstagok?

    Már én is ajálottam ennek a kis csóringernek....”
  • 71. kergebob 2013. április 08. 19:35
    „Manka
    ez egy jó kérdés”
  • 70. Sztella07 2013. április 08. 18:28
    „Eléggé elmentek a kommentek már az állóháború irányába. Pedig csak azért törölték fel a padlót az ominózus mezzel a kedves sporttársak, hogy lássák hogyan fogjuk feltörölni velük a Veszprém Aréna padlóját.”
  • 69. Mankapunka 2013. április 08. 17:09
    „Lacika

    Fizetésig adjak kölcsön, nem ám éhen hal a kis család a sok internetezésed miatt.

    kerge Akkor szerinted ezt itt miért nem fogják fel a helyi törzstagok?”
  • 68. kergebob 2013. április 08. 16:46
    „Ez nem pitizés kérdése, úgy gondolom, hanem el kell azt fogadni, hogy aki fizet, az dirigál.Ha ezek az erősebb államok nem volnának, sajnos be lehetne zárni az országunkat. Ha nem volna az rengeteg nyugati cég,vagy keleti befektető annyi munkanélküli lenne, hogy az észvesztő. Mit gondolsz, miért keressük újra a keleti piacokat? Nem hiszem, hogy azért mert ott jobban fúj a szél! Hanem a nyugati piacra nem engednek be, most aztán minőség, ár, mennyiség miatt, nem tudom.
    És nem kell a belügyeikbe beleszólni, hozzáteszem akik érdekében szólalnak föl, azok sokszor nem is kérték, kérik. És akkor csodálkozunk azon, mik lesznek a reakciók.
    Az üzemanyag és valuta drágasága mögött pedig emlékeim szerint már évek óta az állam adóéhsége áll, vmint vezetőink kijelentései. Mert egy ilyen valutának, ami mögött "nincs" gazdaság, nem is szabadna léteznie. Mert ha van 1 viszonylag jól üzemelő gazdaságú ország, 6 meg lehúzó, akkor elértéktelenedne a pénze. De a példa nem ezt mutatja”
  • 67. Mankapunka 2013. április 08. 15:28
    „Érdekes kergebob, ezt csak te írtad le így, hogy nálunk is ugyanezt csinálják, és akkor semmi hír, és alig van róla komment. Elfelejtik, hogy ők sem különbek, itt mindenki annyira egoista, hogy simán átlépnek felettük, és nevetnek a markukba, hogy ennyi balga él.

    Ahelyett, hogy az erősebb államoknak pitiznének, és akkor nem lenne ennyire drága az üzemanyag, és a valuta, azt hiszik, attól lesz erős egy ország, ha játszom a keményet, aztán meg is halnának, ha nem lenne üzemanyagimport.

    Budai Virágnyelven írd le, mit szeretnél, én megértem azt is. Gyerekek lehet csak azt a nyelvet értik, amit a 65-ösben írtál.”
  • 66. kergebob 2013. április 08. 13:27
    „Olvasva a korábbi kommenteket, nem is értem miért csodálkozunk, hogy miért történnek így dolgok? Ugyanez megy nálunk is, annak is negatív visszhangja van mindenhol. A szurkolásnak kinevezett tevékenység már nem arról szól amit jelent. Úgy látszik most ez a divat, csak az a furcsa ha nálunk történik valami, akkor azt sokan elfogadják helyesnek mert tiltakozzunk, ha velünk történik, akkor mi vagyunk az áldozatok? Amúgy ez dicső vezetőinknek köszönthető senki másnak, legjobb volna ha mindenki a saját háza táján tenne rendet, aztán ha valaki segítséget, vagy bármi hasonlót kíván, akkor folyjanak bele, addig ne...”
  • 65. BudaiKr 2013. április 08. 12:47
    „64. Mankapunka 2013.04.08. 11:31

    <moderálva>”
  • 64. Mankapunka 2013. április 08. 11:31
    „Már megint ide jutunk ki, hogy én miből élek. Ez miért divat itt hungarisztánban?

    astra Megteheted, de ők mégis többet tettek a nagy közösségért, mint amennyit romboltak.”
  • 63. BudaiKr 2013. április 08. 11:05
    „mankapinna te nem Iv béla vagy másik néven?”
  • 62. Sztella07 2013. április 08. 10:57
    „Kedves "mankapunka"!
    Ekkora <moderálva> mint te még nem is hallottam!
    <moderálva> Hajrá Magyarok!”
  • 61. Lacika62 2013. április 08. 10:22
    „55. Mankapunka 2013.04.07. 23:41 Kis lány ágyban lenne a helyed, aludnod kellene.... Te tényleg NON--STOP a gép előtt ülsz. mikor dolgozol?? Bocs eltartott vagy , majdnem el felejtettem...”
  • 60. Hyppolit 2013. április 08. 08:36
    „Való igaz, nem sportszerű a románok részéről, nekem inkább nevetségesnek tűnik a "lélektani hadviselés" ilyen megnyilatkozása. Anno én is sportoltam versenyszerűen, de az ellenfél részéről az ilyen, vagy ehhez hasonló "bosszantások" inkább csak plusz erőt adtak, és szerintem ezzel sokan így vannak. Egy "kicsit" ezzel el is árulták magukat a románok, hogy nem csak a pályán akarják/illetve feltehetően nem tudják eldönteni a mérkőzés kimenetelét.
    (..a kommentek pedig..,vannak nekem szimpi tök jófej vélemények, de látom, a "hidegháború" megindult...)”
  • 59. astra1 2013. április 08. 08:36
    „49. Mankapunka 2013.04.07. 19:11

    A franciák meg gyarmatosították a világot. Trianonban meg átírták a világtérképet.

    Akkor most mindenki égessen francia zászlót?”
  • 58. tosa2 2013. április 08. 07:28
    „Manka..... soha az életben nem veszi észre, hogy sorra beszólnak neki, csak egy két pol. beszólásos témában menő.
    Tényleg igaz, hogy csak ül a gépe előtt, aztán osztja az észt és ha nem a kedvenc témájáról van szó, akkor
    mindenki <moderálva>. Csak egyszer írnád már meg végre, hogy mit is csinálsz /dolgozol/ igazából, legalább tudnánk
    kb mennyi is lehet az <moderálva>”
  • 57. Sztella07 2013. április 08. 05:44
    „Szőröstalpú "Barátainknak" csak annyit üzennék,hogy bárhogy és bármivel teszik tönkre a mezeket, nem a mezek hanem a mi aranykezű lányaink fogják őket lapaosra verni Veszprémben! Ennyi!
    Hajrá csajok!”
  • 56. vonLichthofen 2013. április 08. 04:26
    „Na de miért ilyen kibaszott randák ezek a román élsportolók?”
  • 55. Mankapunka 2013. április 07. 23:41
    „Mi van gyerekek, fáj az igazság? Nem késő tanulnotok. Vissza lehet menni nektek is a sztyeppére igénytelenkedni.”
74 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tömegesen mennének Észak-Koreába a brit turisták

Meredeken megugrott az észak-koreai társasutazások iránt érdeklődő britek száma annak nyomán, hogy a… Tovább olvasom