Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta °C | °C Még több cikk.

Berki Krisztián rozoga épületben él Amerikában

A cím, amelyet a magyar cégbíróságnak leadott egy iparterületen lévő helynek tűnik, ahol jobbára csak roncs autókat hoznak-visznek.

Berki életvitelét nézve azt hihetnénk, hogy Amerikában kacsalábon forgó ház, jól menő vállalkozás várja őt, ez azonban nem így van - írja a Bors.

– Tartósan külföldön tartózkodó magyar állampolgár vagyok. Találtam olyan országot, ahol egyébként is szeretek tartózkodni, van üzleti érdekeltségem, és adózási szempontból is sokkal kedvezőbb. Be vagyok jelentve Amerikában, van vállalkozásom, és ingatlanom is – mondta el Hajdúnak a Frizbi adásában.

A bekarikázott rész Berkié. Fotó: Bors
A bekarikázott rész Berkié. Fotó: Bors

A Bors nyomozni kezdett a külföldi vállalkozás és az ingatlan ügyében és meg is találták azt a címet, amelyet a magyar cégbíróságnak leadott, mint tartózkodási helyét. Külföldi lakásaként, illetve tartózkodási helyeként egy floridai, Miami mellett fekvő 230 ezer fős település, Hialeah áll.

A környéken azonban nyoma sincs társasháznak. Úgy tűnik, mintha iparterületen lévő telephely lenne Berki címén, ahol jobbára csak roncs autókat hoznak-visznek. Berki állítólagos tartózkodási helye a 690-es házszám, ránézésre egy priccs sem fér el benne.

A környék. Forrás: Bors
A környék. Forrás: Bors

Az épület egy forgalmas út mellett áll, a zaj éjjel-nappal iszonyú. Az ajtó felett egy cégtábla virít. Az interneten nem volt nehéz rátalálni a World Export & Logistics cégre. De hiába volt megadva több telefonszám, nem vette fel senki, vagy bekapcsolt a fax. A cégkivonat alapján a cég egyébként végelszámolás alatt áll.

Szerették volna Berkitől megkérdezni a cégkivonatában szereplő vállalkozásról és ingatlanról, de ő válaszként csak annyit közölt:

– A magánéletemet érintő kérdésekre megfelelő készpénzért cserébe válaszolok – zárta rövidre.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Káros lehet a fülhallgató

Nem is vesszük észre, hogy baj van, ezért nem keresünk fel időben szakorvost, ha hallásunk nem az igazi. Tovább olvasom