Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Berki felkarolta a kirúgott kolléganőt

Berki az Éden Hotel forgatásán jött össze egy stábtaggal, akit kirúgtak a TV2-től. Berki megmentette, de hogy viszonyuk lenne, cáfolja.
Bár március közepén úgy nyilatkoztak a TV2-nél, hogy az a hölgy, akivel Berki Krisztián állítólag az Éden Hotel forgatásai alatt összeszűrte a levet, nem vesztette el állását, a Bors minden kétséget kizáróan megtudta: már az a kötelék is megszűnt a lány és a csatorna között, hogy nagy ritkán bejárhatott dolgozni - írja a borsonline.hu.

A szakítást egy veszekedés előzte meg, az említett hölgy és főnöke állítólag Berki miatt vitatkozott össze. A részleteket egy­előre nem tudni, de az biztos, a vita azzal zárult, hogy megkapta a felmondólevelét.

– Nem tudtam, hogy elbocsátották a gyártó cégtől. Úgy tudtam, lejárt a szerződése. Mindenesetre mivel tudom, hogy jó munkaerő, egyértelmű volt, hogy szeretnék vele továbbra is együtt dolgozni. Egyébként nem ő az egyetlen, akinek munkát ajánlottam, volt, hogy szerkesztő kollégát is áthoztunk a saját cégemhez – mondta a Borsnak Berki Krisztián, aki tulajdonképpen mindig is cáfolta, hogy viszonyba keveredett volna bármelyik kolléganőjével.

Borsonline.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kurt Russell új irányt mutatott

A Halálos iramban esetében megszokhattuk, hogy amint szaporodik az epizódok száma, egyre több új… Tovább olvasom