Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Benkő: oltári jó a szex Andival

Benkő Dániel választott: az RTL Klub műsorában elvette Kovács Andreát. Bár a frigy nem hivatalos, a lantos megtalálta párját, akivel az utolsó adás óta többször elhálta a különös házasságot.

Benkő Dániel a ma délután látható Mónika-show forgatásán találkozott a feleségkereső műsor hoppon maradt asszonyjelöltjeivel - írja a Bors.

– Mónikánál újra összejött a tizenhat hölgy, aki a kegyeimért versengett. Jó volt őket ismét együtt látni, bár nem mindannyian gondolták így: már nem volt olyan felhőtlen a hangulat, mint a villába költözés estéjén. A drágák hajba kaptak, ami valljuk be, csodálatos látvány. Főleg, hogy nem az én hajamba kaptak, hanem egymáséba – magyarázta vidáman a lantos, akiben akkorát csalódott Éva, hogy szerenádot és csókot kért Benkőtől engesztelésül. A zenészt sem kellett kétszer kérni: felesége jelenlétében csőrözött Évával


– A felvételek vége után nem volt szabad találkoznunk, nehogy kiderüljön a frigyünk, mégis randevúztunk, amiből természetesen mindig oltári szex kerekedett. Remélem, ezentúl sűrűbben lesz időnk egymásra. Az, hogy különböző országban élünk, csak izgalmasabbá teszi a kapcsolatunkat, a testek vonzása legyőzi a távolságot – érzelgősködött a szexmániás szerenádos. A szlovákiai Kovács Andrea a fellegekben érzi magát, mióta Benkő meggyűrűzte.

A teljes cikket olvassa el itt:

Olvasóink írták

  • 14. Mankapunka 2009. december 17. 16:23
    „Jandex,volt a Fókuszban,az a Go.Go táncos csaj beszélt így.

    Bemutatóban,volt: "Ha valakinek nem tetszik,kapjon be"”
  • 13. Truder 2009. december 16. 10:16
    „9. hozzászólás Jandex 2009.12.15. 16:02

    Kakukk!! Tudom,éppen azért nem értem mi a sz@rt keres egy cikkben ez a téma! mivel az ő magánügyük!”
  • 12. thurvj97 2009. december 15. 17:48
    „Miért is hír, hogyan bujálkodik ez az unintelligens valaki?”
  • 11. S.Cs. 2009. december 15. 17:29
    „ELKÚRTÁK.”
  • 10. Imcsi 2009. december 15. 17:05
    „De, mondjátok már: mi az az elhálni?”
  • 9. Jandex 2009. december 15. 16:02
    „4. hozzászólás Truder
    "És?? Ez nem magánügy?"
    Ez nem egy újságcikk??? KAKUKK-KAKUKK !!! :)))))))))))”
  • 8. kiscsaj089 2009. december 15. 15:48
    „Volt ilyen idétlen adás ? Annyira nem nézem már ezt a 2 csatornát, hogy ha nem olvasom az újságban nem is tudom meg, hogy volt ilyen :D”
  • 7. amazingabor 2009. december 15. 15:31
    „szégyen... az egész adás Benkő is, meg a nők is..”
  • 6. amazingabor 2009. december 15. 15:30
    „szégyen...”
  • 5. Imcsi 2009. december 15. 14:44
    „"akivel az utolsó adás óta többször elhálta a különös házasságot. "
    Nem szeretnék hülyén meghalni: mit jelent az "elhálta"?”
  • 4. Truder 2009. december 15. 10:28
    „És?? Ez nem magánügy?”
  • 3. Jandex 2009. december 15. 09:46
    „Akkor most "harmónikában" vannak?!/vagy azt nem ez a l.tyó mondta?!/:))))))))))))))”
  • 2. fióka 2009. december 15. 09:16
    „Teljessen kétségbe vagyok esve mit fogok most nézni aludni se bírok már ,hogy a zsidó TV2 és az RTL milyen szinvonal alatti mocskot fog megint vetíteni.Az tuti ha rajtam múlna mind a két tv csatornát eltörölném még a dokumentumokat is róla.Menjenek izraelbe azt ott hanukézhatnak meg olhatják a hülyeségüket a médiáin keresztül.”
  • 1. Mankapunka 2009. december 15. 08:38
    „Hála a jó égnek.Megtalálja a Lyuk a foltját!

    Benkő meg kiköltözhetne...........eggyütt lehetnének.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csányi Sándor: Mind ragaszkodunk szabadságunkhoz

A színész legújabb filmjéről, férfiak és nők kapcsolatáról beszélt a kisalfold.hu-nak, valamint azt… Tovább olvasom