Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Ben Barnes igent mondott a Caspian hercegre

Minden színész más okból vállal el egy-egy szerepet. Ben Barnes azért mondott igent boldogan Caspian herceg (sőt, ebben a filmben már király) szerepére a Narnia krónikái – A Hajnalvándor útja (Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader, hazai bemutató: december 9.)című fantasy-kalandfilmben, mert játszani akart James Bondosat.

– Ez a Narnia egészen más, mint a korábbiak voltak – nyilatkozta az ifjú harcost és uralkodót alakító 28 éves színész, akit kollégái egyszerűen „az új Keanu Reeves"-nek szólítanak. – És ez jórészt a rendező, Michael Apted érdeme, aki A világ nem elég című Bond-filmet is rendezte.



Miatta vállaltam a harmadik részben is fontos szerepet, mert tudtam: amit ő a Bond forgatása közben megtanult, azt mind továbbadja majd nekünk, míg ezen a filmen dolgozunk. És nekem – mint valószínűleg minden angol férfiszínésznek – az a nagy álmom, hogy egyszer Bond lehessek. Addig is, a Narniában kiélhettem az energiáimat – valószínűleg nincs titkos ügynök, aki annyit harcol, ugrik, úszik, vív, rohan és küzd, mint mi. Egyedül a szmoking hiányzott.



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dívák térden

A legendás – sokáig az Oscar-díj átadási ceremóniának is helyt adó – Grauman’s Chinese Theatre előtti négyzetekben először Cher, később Christina Aguilera is örökkévaló lett. Tovább olvasom