Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Bakiparádé a Csillag születikben! 10 helyett 8-at!

Kis híján bakiparádéba fulladt az RTL Klub tehetségkutató versenye, a Csillag születik szombati, első elődöntője.

A pechsorozat a Big Family produkciójával kezdődött, amikor az egyik szereplő véletlenül megvágta mellkasát egy karddal, óriási riadalmat okozva ezzel a közönség soraiban. A nézőtéren ülő orvost egyébként is többször riasztani kellett, hogy ellássa a tehetségeket, ugyanis a vérző mellkas után volt, akit kibicsaklott térde miatt kellett ellátni: a Timesz Girls formáció táncosához mentőt is hívtak - olvasható a Blikkben.

– Rosszul léptem, szerintem megrántottam a térdemet. Nem volt vészes, a műsor végére azonban a duplájára dagadt, ezért kihívták a mentőket. Most már jól vagyok – mondta Timi, akinek csapata végül nem jutott tovább.

Elromlott. Izsöl Gyula modellező produkcióját újra kellett kezdeni, mert a propeller feltekert egy szalagot. Fotó: Simon Judit
Elromlott. Izsöl Gyula modellező produkcióját újra kellett kezdeni, mert a propeller feltekert egy szalagot. Fotó: Simon Judit


A pechszériát Inzsöl Gyula folytatta. A fiú repülőjének propellerébe ugyanis belegabalyodott egy effektként használt szalag, ezért a műsorvezetőknek rögtönözniük kellett: leállították a produkciót, majd a következő műsorszám után újra színpadra hívták a fiút, aki a második esély ellenére kiesett a versenyből. Gyula pedig bízott a jó pontszámokban, legfőképp amikor meglátta Hernádi Judit tábláját, amelyen 10 pont szerepelt.

– Bocsánat, bocsánat, ez véletlen volt! Nem ennyit akartam adni, csak nyolcat! – szabadkozott a művésznő. A stábnak a technikával is meggyűlt a baja: az összesített ponttáblán Veres Robi helyett véletlenül kétszer szerepelt Csikó Szabolcs neve, a 10 elődöntős kisfilmjét pedig nem tudták időben lejátszani.

– Elromlott a számítógép –kommentálta a történteket Ördög Nóri a stúdióban. Rényi Ádám, a csatorna kommunikációs igazgatója elmondta: az élő műsor szépsége a kiszámíthatatlanság.

– Van adásterv, de egy élőműsorban bármi megtörténhet, adódhatnak váratlan szituációk, mint szombaton. Ez benne van a pakliban, ettől lesz izgalmas a műsor.

Olvasóink írták

  • 12. Lyon 2009. november 02. 21:06
    „HAJRÁ MCDC!!!!!!”
  • 11. gonzo 2009. november 02. 20:38
    „Ez a műsor egyszerűen borzalmas.

    Volt szerencsém látni,megvallom őszintén még annál is sokkal borzalmasabb volt,mint amire számítottam.A színvonal.....hát a béka segge alja égigérő magasság ehhez képest,nem is sikerült végignézni.
    A baj a zsűrivel kezdődik.Aztán a műsorvezető párossal folytatódik,végül ott vannak a totál béna indulók.
    A nyimmegő-nyámmogó Hernádit fel tudnám rúgni minden további nélkül.Szonja drága próbál okosakat mondani kevés sikerrel.Fáy szenved,ha figyeltétek sokszor vakarta a fejét,valami olyan járhatott az eszében hogy" mi a francot keresek itt ezek között a béna majmok között"....pénzt,kritikus úr,gondolom jó sok pénzt.Őt kedveltem eddig a Hétvégi Kisalföldes kritikáin át,de most már máshogy nézek rá,hogy eladta a lelkét a gagyigyárban...
    A laza vagánynak tűnni akaró öregúrnak nem jut eszembe a neve,de kit érdekel itt....(borzalmas ahogy próbál lazának tűnni,ez a kényszeredett mosolygás a többiek orcáján is megfigyelhető volt.)
    A nézőnek meg fogalma nem lehet,hogy most tényleg értékes-mondjuk tánc-produkciót látott,vagy egy iskolai majorettcsoport símán tudja ezt a színvonalat,ha a műsorvezető páros hűledezik a "jónőktől",Jucinéni vérprofi zsűritag meg minden fellépőtől"el van ájulva" meg "beleborzong"meg ilyenek...
    Szóval akinek ez kell az nézze,én teljesen véletlenül" keveredtem bele" ebbe a zseniális műsorba,attól tartok először és utoljára.A gagyiadók itthon amúgy is tiltólistán vannak,ha valaki a családból nem lenne Barátok közt mániás már rég töröltem volna ezeket a szemétszolgáltatókat a tv programkínálatából is.”
  • 10. 0000 2009. november 02. 18:04
    „az élő műsor általában nem azt jelenti, hogy abban a pillanatban játszódik a stúdióban amikor a televízióban.Amire ki van rakva hogy élő , az már pár napja kamerára van véve csak nincs megvágva. ennyi”
  • 9. radír 2009. november 02. 17:27
    „Szerintem vannak valódi hírek is. Ez miért baki? Szerintem simán átléphető miért kell ezen csámcsogni. Az ember hibázhat vagy nem?”
  • 8. ESZT 2009. november 02. 14:14
    „10 vagy 8. Vagy elfelejtette az utasítást?”
  • 7. farkasbalintm 2009. november 02. 12:51
    „nekem volt szerencsém már hasonló "élő adásban" résztvenni. kb 50-60% előre felvett jelenet...persze nem mondom, hogy itt is az volt, mivel nem láttam, de feltételezhető, hogy hasonló volt itt is a felállás.”
  • 6. kicsilány11 2009. november 02. 12:38
    „ÁÁhhhh béna a műsor, valljuk be kérem....tiszta ´Kész átverés", azon szoktam ennyit röhögni :D
    Itthon mindenkiből sztárt akarnak csinálni, önkritika nulla.....leégetik saját magukat, a sörivó pasas volt még a legalja................és ez kerül be élő adásba............színvonal nulla!
    12 éves kiscsaj : oké elismerem, fantasztikus hangja van, mikor énekelt kiborsóztam teljesen! Az tuti h ilyen nincs mindenkinek, de nem egészséges ha egy ennyi idős GYEREK ilyen "felnőttes" személyiséggel van megáldva, sztem a gyerek maradjon meg gyereknek. Balogh Brigit tovább engedtem volna a gitáros srác helyett.
    A Strokes viszont kifejezetten tetszett! Sok sikert nekik továbbra is!”
  • 5. Túrabakancs 2009. november 02. 12:32
    „Bugyortudor!
    Igazad van, szerintem sem fognak eltűnni a tehetséges leányzók, egyszerűen én csak igazságtalannak
    tartottam a kiesésüket, ezért írtam amit írtam.
    Üdv: Bakancsok bakancsa :)”
  • 4. bugyortudor 2009. november 02. 10:01
    „Hát tehetséges énekesből van elég. De egyéniségből annál kevesebb. Balogh Brigittának jó hangja van, de nincs egyénisége. Az elénekelt számokat ugyan "egy az egybe" levette, de ma már az egyéniség a hang után a legfontosabb egy énekesnél. A lány fejlődőképes hangilag is, de a hangképzés és a technika még nem minden.

    A kislány, Eöry Viki nagyon aranyos, szerény, kiváló hangi adottságú kislány, ugyanakkor nagyon határozott és magabiztos. De a dalválasztásai nagyon szerencsétlenek voltak. Björköt énekelni amúgy is rendkívül nehéz.
    A kislány (ha jól tudom) a Csillag születik közhasznú egyesületnél tanul énekelni. Neki lesznek lehetőségei ezután is fellépni, nem fog eltűnni a süllyesztőben. Szerintem neki is van még ideje, mint anno a kis Tóth Lüszinek. Tehetséges, de nem tett neki jót, hogy szerepelt a Megasztárban.

    Ezen kívül lesz még két elődöntő, vagyis lesznek még énekesek, akik valószínűleg jobban odavalók lesznek, mint pl. Brigitta.

    B.”
  • 3. Túrabakancs 2009. november 02. 09:36
    „A két tehetséges énekes leányzó kiesése a legnagyobb botrány szerintem.
    Igaz, ezt a botrányt a nézők okozták a szavazataikkal.”
  • 2. pacalpöri 2009. november 02. 08:15
    „Szánalmas műsor....szánalmas résztvevőkkel!
    De a legszánalmasabb az a Nórika. Az 50centis felkarjával,alaktalan, csontsovány, afektáló stb :-((((((((”
  • 1. Jandex 2009. november 02. 07:56
    „"Van adásterv, de egy élőműsorban bármi megtörténhet, adódhatnak váratlan szituációk, mint szombaton. Ez benne van a pakliban, ettől lesz izgalmas a műsor."
    vagy inkább alkalmatlan a stáb! :))))))))))))))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jacko többet ér holtan az apja szerint

"Michael holtan többet ér, mint élve" - mondta egy interjúban Joe Jackson (80), Michael édesapja. Tovább olvasom