Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Az örömre építünk! – Buddhizmus ma Magyarországon

Éppen negyedszázada van jelen Magyarországon a Gyémánt Út buddhizmus - összefoglaljuk, mit érdemes tudni a tibeti hagyomány ezen ágáról és a modern nyugati buddhizmusról.
Mindenekelőtt: mi a buddhizmus? Nem vallás a szónak abban az értelmében, mely szerint a vallás követőjének valamit el kéne hinnie. A buddhizmus nem ismer dogmákat, sőt bátorít, hogy tegyünk fel kérdéseket. A tudomány legújabb eredményei nem mondanak ellent a tanításainak, azonban ha ez egyszer mégiscsak megtörténne, egy buddhista inkább a tudomány álláspontját fogadná el, hiszen az igazság fölött semmilyen vallás nem létezhet. Akik megkülönböztetnek hit- és tapasztalatvallásokat, a buddhizmust az utóbbihoz sorolják.



A buddhizmust abból a szempontból tekinthetjük filozófiának, hogy tanításai teljes és logikus látásmódot adnak, de mégsem tekinthető csupán annak. A filozófia a szavak és gondolatok formális szintjén magyarázza a dolgokat, míg Buddha tanításai az egyén teljességével dolgoznak. A buddhizmust sokan tekintik egyfajta pszichológiának, mert tanításai képesek megváltoztatni az embert, mégsem szabad valamiféle terápiának hinni. Azt mondhatnánk, hogy a buddhizmus ott kezdődik, ahol a pszichológia befejeződik.



Szanszkritül a buddhista tanításokat dharmá-nak, tibetiül csö-nek hívják, mindkettő annyit tesz: „ahogy a dolgok vannak". A buddhizmust tehát tekinthetjük úgy, mint eszközök tárházát, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a dolgok úgy lássuk, ahogy valóban vannak – itt és most.

A Gyémánt Út vagy vadzsrajána buddhizmus Indiából Tibeten keresztül jutott el Nyugatra (részben annak eredményeképp, hogy a kínai megszállás miatt a tibeti tanítóknak menekülniük kellett hazájukból). De képes-e működni ez a tanítás Nyugaton? Azt szokták mondani, hogy Buddha tanítása olyan, mint egy gyémánt, mely lényegiségében nem változik, mégis a mögötte lévő dolgok színeiben ragyog. Így illeszkedik mindig az egyes országok kulturális hátteréhez anélkül, hogy lényege elveszett volna. A tanításokat először 1500 évig Indiában, majd ezer évig Tibetben adták tovább. A Gyémánt Út Buddhista Közösség a négy nagy tibeti átadási vonal, a karma kagyü iskola tanításait képviseli, annak világi ágát adja.



Láma Ole Nydahl és felesége, Hannah 1969-ben Nepálban találkoztak a 16. Karmapával, az iskola akkori fejével, aki felkérte őket, hogy alapítsanak meditációs központokat a nyugati világban, biztosítsák a tanítások fennmaradását, és tegyék azokat hozzáférhetővé az intelligens és önállóan gondolkodó emberek számára.

A magyar Gyémánt Út Buddhista Közösség a Láma Ole Nydahl által alapított, már több mint hatszázötven világi meditációs központból álló hálózat része, amelynek a 17. Karmapa, Táje Dordzse a szellemi vezetője. Ezek a központok nem hierarchikus rendszerben működő intézmények, hanem olyan, barátságon alapuló helyek, ahol az emberek megtanulhatnak meditálni, megoszthatják tapasztalataikat, együtt fejlődhetnek és részt vehetnek a közösség munkájában. Magyarországon több mint húsz buddhista központ található, a hétköznap esténként vezetett meditációk nyilvánosak és ingyenesek. Nyaranta a nemzetközi meditációs kurzusokon több ezren szoktak részt venni.



Közösségünk öt éve a Nógrád megyei Becske határában sztúpát, azaz buddhista szentélyt is emelt, melyet Serab Gyalcen nepáli buddhista mester avatott fel több ezer magyarországi és külföldi buddhista, érdeklődő és meghívott vendég jelenlétében. A sztúpa a buddhizmusban a mindenkiben benne rejlő tökéletességet szimbolizálja, számos formában építik, közülük a becskei változat a buddhista gyakorlás célját, a megvilágosodást fejezi ki.
Jelenleg a legnagyobb projektünk – amelyhez az egyszázalékos felajánlások is nagy mértékben hozzájárulnak –, a Budapesten található országos meditációs központ átépítése. Így a meditációs helyiség és a közösségi terek bővítésével több érdeklődő és gyakorló fogadására leszünk képesek.

Köszönjük mindenkinek, aki segíti munkánkat személyi jövedelemadója egy százalékának felajánlásával!

Gyémánt Út Buddhista Közösség

technikai szám: 0042

Tibet-Európa Alapítvány

adószám: 18058462-1-42

További információk ide kattintva érhetők el >>

Központjainkban országszerte várjuk az érdeklődőket meditációkkal és ingyenes előadásokkal!

Olvasóink írták

  • 1. furikari 2013. április 17. 16:34
    „Kedves Olvasó!

    A cikkhez hozzászólva városunkban 13 éve működik Gyémánt út Meditációs Központ .
    Vezetett nyilvános meditáció:H,Sz, Cs. 19 órától
    Címünk : Győr, Aradi Vértanúk u. 5-7.
    Tel:30/3145190”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műmellekkel pasizik a dédi: 67 évesen 29 éves férjet talált

Az ifjú pár aktív szexuális életet él Joan férjétől örökölt házában. Tovább olvasom