Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Az MMA-világbajnok agyoncsapott egy 19 éves fiút - videóval

Raszul Mirzajev egyetlen ütéssel padlóra küldte a fiút, aki négy nap kóma után meghalt.
Négy napig tartó kóma után belehalt sérülésébe egy 19 éves fiatalember, akit a háromszoros könnyűsúlyú MMA-világbajnok, Raszul Mirzajev ütött meg egy moszkvai szórakozóhely előtt.

A fiú barátaival érkezett a Garázs nevű helyre, ahol a Fekete Tigris becenevű orosz harcos sportoló törzsvendégének számított. Szemtanúk szerint egy lány miatt vita alakult ki közöttük, a fiú mondott valami sértőt, amire Mirzajev ütéssel válaszolt.

Raszul Mirzajev
Raszul Mirzajev
A ballal halántékra mért ütéstől a fiú legalább egy métert repült, majd fejre esett. A helyszínen újra kellett éleszteni, rövid időre még magához tért, de már félrebeszélt. Barátai vitték kórházba, ahol elsőre nem találtak semmi komolyat, de három óra múlva kiderült, hogy súlyos agysérülése van. A 19 éves diák hamarosan kómába esett, majd négy nap múlva meghalt.



A rendőrség a szemtanúk meghallgatásával és az esetről készült videofelvétel alapján nyomoz az ügyben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A légköri frontok hatásai

Az utóbbi években az időjárás változékonysága igencsak szélsőséges lett. A frontok egyértelműen befolyásolják életünket. Tovább olvasom