Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Az M1 adott teret leginkább a pártok programjainak

A csatorna a kampány alatt naponta mutatta be az egyes politikai szervezeteket, míg a kereskedelmi televíziók csupán a legfontosabb politikai eseményekkel foglalkoztak.
Az elemzés a választási kampány öt hetének (február 17. és március 23. közötti időszak) hírműsorait vizsgálta. Ebben az időszakban összesen 4588 tudósítás hangzott el a TV2, az RTL Klub, az M1, a Duna, a HírTV és az ATV esti híradóiban.

Az elemzők kiemelték, hogy az M1 a kampány alatt naponta mutatta be az országos listát állító pártok elképzeléseit és terveit. Mindez a közszolgálati médiumok magas politikai híraktivitásával hozható összefüggésbe, melynek eredményeképpen részletes képet tudnak adni a legkülönfélébb politikai szereplő napi tevékenységeiről. A közmédiumok "a baloldali pártok botrányai mellett" kiemelt figyelmet szenteltek azok kampányutazásaira és üzeneteikre is - fűzték hozzá.

A vizsgált médiumok közül a legmagasabb politikai aktivitás az M1 híradójában alakult ki. Ez a csatorna közvetítette arányaiban (72 százalék) és számszerűen (601 darab) is a legtöbb politikai hírt esti hírműsoraiban - olvasható az elemzésben.

A közmédiával szemben a naponta átlagosan csupán 5-6 politikai hírt közvetítő kereskedelmi csatornák csak a legfontosabb politikai eseményeket emelik napirendjükre, és a hivatalos kampány kezdetével sem növekedett a politikai híraktivitás, így a magyar választópolgár továbbra is ebből a forrásból kaphatja a legkevesebb politikai információt - írták.

Az intézet szerint a vizsgált időszakban a TV2 esetében 16 százalék, az RTL Klub esetében 23 százalék volt a politikai hírek aránya, és ez az országgyűlési választások közeledtével némileg még csökkent is.

Vezető téma volt az ukrán krízis (149 megjelenés), Simon Gábor eltitkolt osztrák bankszámlája (121 megjelenés) és a pártok jelöltállítása (98 megjelenés), az őszödi beszéd (76 megjelenés) és a paksi bővítés (66 megjelenés).

Paritásos vizsgálat alapján (kormány, kormánypártok és ellenzéki pártok egymáshoz viszonyított arányai) minden csatornán az ellenzéki szereplők álláspontja jelent meg legnagyobb arányban, e mutató a HírTV esetében 55 százalék, az ATV esetében pedig 56 százalék volt - tették hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszonyat: machétével és vadászpuskával mészárolta le családját egy tini

A 14 éves Eldon Samuel magára hívta ki a rendőröket. A bíróságon nagykorúként fogják kezelni. Tovább olvasom