Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Az emberi hang ereje

Lélektan - Évente több százra tehető a megakadályozott öngyilkosságok száma. Egyes elemzések ezres nagyságrendekről is beszélnek. Ebben, mivel más kézzelfogható ok nem látszik, a telefonos lelkisegély-szolgálatoknak van talán a legnagyobb szerepük.
Az általános szolgáltatók sincsenek könnyű anyagi helyzetben, de az Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat vezetője, Farkas Imre, mivel kevesebb pénzt kaptak a központi költségvetésből, a pályázatukat elutasították, katasztrófáról beszél. Most úgy tűnik, hogy mobiltelefonról nem lesz ingyenesen hívható az a szám, amely eddig éves szinten több mint kétszázezer fiatalnak volt kapaszkodó. Közülük két-három ezernek szó szerint az utolsó szalmaszál.

Őket végzetes cselekedetüktől csakis az emberi szó ereje tántorította el.

Esélyegyenlőség névtelenül?

˝Az éves kétszázötvenezer hívásból harmincezer azért keres fel bennünket – mondja Farkas Imre, a hazai Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat vezetője –, mert segítséget kér. Az öngyilkosság előtti pillanatokban ebből közel háromezren voltak.˝ Nem véletlen, hogy Farkas Imre múlt időben fogalmaz. Az ország tizennyolc nagyvárosában Győrtől Szegedig irodát, segélyvonalat működtető nonprofit szervezet nagy problémákkal kell hogy szembenézzen. Természetesen a pénzről van szó.

˝Meg kell szüntetnünk az ingyenes mobilszámainkat. Pedig egy segélyvonalat felhívni, azon keresztül segíteni csak így lehet. Nem tudtunk dűlőre jutni a szolgáltatókkal. A központi támogatásunk is milliókkal kevesebb lett. Az eddigi tíz- helyett csak nyolcmilliót kaptunk a szociális minisztériumtól. Az NKA-pályázatunkat, melyet eddig elfogadtak, most elutasították, mondván, nem találtak benne esélyegyenlőségi szempontoknak. De könyörgöm, nem tűnt fel senkinek még, hogy a telefonhívások névtelenek? Senki sem szereti megmondani a nevét, aki kér, aki menekül! Vagy meg kéne kérdeznünk a hívókat, a gyerekeket, a fiatalokat: várj egy kicsit a problémáddal, előbb mondd meg, cigány vagy, vagy mozgáskorlátozott?˝

A zöldszám elfogyása azt is jelentheti, hogy a gyerekeknek nem lesz módjukban elérni azokat a segítőket, akik már sokszor bizonyították, önkéntesként, pénz, fizetség nélkül, pusztán emberségből is oda tudnak állni a tragédiák útjába.

Júliustól csakis a T-Mobile, vagyis a 30-as zöldszámuk üzemel, pedig hívásaik negyven százalékát kapták a 20-as, illetve a 70-es számokról.
 

 

1950-ben Chad Varah anglikán lelkész Londonban az öngyilkosság megelőzése céljából indította el az első lelki elsősegély-telefonszolgálatot, s ebből nőtt ki a szamaritánus (The Samaritans) mozgalom, olyan segítségnyújtás a reményvesztetteknek, amely önkéntes laikus munkatársak tevékenységén alapul.


Mérgezett kakaó

˝Magyarországon a kilencvenes évek elején a gyereköngyilkosságok száma, amiről tudtunk, mert sokat titkoltak, közel ezernégyszáz volt.

Mára ez a szám éves szinten százharminc, száznegyven. Meggyőződésem, hogy ezt csak a szolgálatunknak köszönhetjük. Azoknak az embereknek, akik vállalják, hogy szabadidejükben nem moziba mennek, hanem beülnek egy általában szűk kis irodába, hogy ott készenlétben legyenek. A hívások jönnek is rendre. Egy-egy gyerekkel nem elég két mondatot beszélni. Van, hogy fél éjszakákat átbeszélget a segítő a hívóval. Ezt egyik gyerek sem bírná anyagilag, ha nem ingyenesen hívhatna bennünket.˝

A segítségnyújtás névtelenül történik, hacsak a hívó nem mutatkozik be. Azt azonban minden segítő tudja, sikerrel teszi-e le a telefont vagy aggódnia kell.

˝Pár hónapja történt, hogy egy kisgyerek kihallgatta a szüleit, akik arról beszéltek, ha nem lenne három gyerekük, pakolnának, bőröndbe tennék az életük megmaradt értékeit és külföldre mennének. A fiú azt gondolta, ő és testvérei az akadályai a szülők boldogságának. Összeszedte az összes otthon található gyógyszert és feloldotta egy nagy adag kakaóban.

Ám mielőtt hívta volna testvéreit, felhívta a szolgálatot. Azt kérdezte tőlünk, nagyon fáj-e az, ha valaki meghal.˝

Ez az egyik tipikus kérdés. A szolgálatban lévő segítő nagyon óvatosan, de lebeszélte a fiút a tettéről és a gyilkos kakaó a csatornában kötött ki. A fiú hónapok után még most is bejelentkezik néha, hogy minden rendben a családban.

Tudja-e a gyerek, hogy mit csinál?

Sokan úgy vélik, egy gyereknek nem szabad lehetőséget adni arra, hogy felhívjon valakit, segítsen neki. Ők talán nem ismerik a statisztikákat. Az ifjúsági segélyvonalaknál dolgozók tudják jól, brutális apából, gyerekeit elhanyagoló anyából, gyerekek közötti valóságos háborúról naponta beszélgetnek velük. A gyerekeket sajnos nemritkán éri szexuális zaklatás. Erről néha könnyebben nyílnak meg egy ismeretlennek, egy ˝zöldszámnak˝, mint valamelyik családtagjuknak.
 
˝A gyerek nagyon is tudja, mit cselekszik. A telefont már a legfiatalabbak kézhez kapják, még azokban a családokban is, ahol viszonylagosan nagyobb a szegénység. Ez a telefon sokszor az utolsó mentsvár. Ha ingyen hívható egy szám˝ – mondja Farkas Imre.



Gyakori kérdések a lelkisegély-telefonokkal kapcsolatban


A hívónak be kell-e mutatkoznia? Nem, a hívó anonim maradhat, csak annyit érdemes magáról elmondania, ami a problémája megértése érdekében szükséges. A hívásokat bizalmasan kezelik.


Milyen problémával fordulhatnak a telefonszolgálathoz? Bármilyen nehézséget jelentő kérdést, problémát megbeszélhetnek, az ügyeletek segítenek a problémamegoldásban.


Információkéréssel is lehet fordulni a szolgálathoz? Igen. Általában az egészségügyi-szociális ellátásokról és intézményekről tudnak információkat nyújtani a segítők.


Kik ülnek a telefon túlsó végén? Képzett önkéntesek, laikusok, ami azt jelenti, hogy mindennapi munkájuk eltér ettől a tevékenységtől, de erre a telefonos segítőmunkára speciális kiképzést kaptak.


A szolgálatoknak milyen szakmai hátterük van? A szolgálatok vezetői képzett szakemberek, sok városban ismert és elismert pszichiáterek, pszichológusok, mentálhigiénikusok stb. A szakmai vezetésen túl az önkénteseink rendszeresen külső szupervizor csoportfoglalkozásán vesznek részt.


A szolgálatoknak vannak-e szakmai kapcsolataik? Az egészségügyi-szociális ellátórendszerrel, civil szervezetekkel, ill. egyházakkal is vannak kapcsolataink, de ennek minden városban más-más hagyománya alakult ki, így egy-egy szolgálatnál eltérőek a szorosabb kötődések. A sürgősségi ellátás érdekében azonban a mentőszolgálattal és a 112-vel (rendőrségi bevetési alegységgel) minden telefonszolgálatnál kapcsolatba tudunk lépni.


Kik lehetnek önkéntes ügyelők? Az egyes szolgálatoknál kicsit eltérőek a feltételek, azonban abban nagyjából megegyeznek, hogy valamilyen életkorhoz kötik (pl. 20 és 65 év közé), ill. érettségihez, magyar állampolgárság meglétéhez. De kérhetnek kézzel írt hagyományos életrajzot is, s mindenütt az intenzív kiképzés előtt valamilyen egyéni beszélgetésben vagy csoportos foglalkozáson felmérik a jelentkező adottságait, attitűdjeit, kommunikációs és empatikus készségét stb. A kiképzés tanfolyam jellegű, tehát csoportfoglalkozásokon ismerkednek meg az elmélettel és a gyakorlattal, illetve önismereti vagy személyiségfejlesztő tréningrésze is van a képzésnek.



Mit hoz a holnap?

A gazdasági helyzet csökkenti a támogatási lehetőségeket. A minisztériumoknak, a különböző pályázati elbírálóknak, a támogatóknak is mérlegelniük kell. Túl sok hazánkban mostanában az a cél, ahova pénz kellene. A multicégek is adakoznak, de nyilván az ő büdzséjük sem kimeríthetetlen. A segélyszolgálatoknál abban bíznak, elmúlik majd a recesszió és addig valahogyan kihúzzák. Bár hogy miként, az ebben a pillanatban még kérdéses. A T-Mobile 4,5 milliós támogatása nagy segítség és megértik azt is, hogy a másik két nagy mobilcég is támogat hasonló szociális szolgáltatásokat, de az országos szövetség szempontjából ez nem vigasz. (A Pannon a Kék Vonal működéséhez, a Vodafone inkább egészségügyi támogatást ad.) Az emberi hang erejében bízni kell. Még mindig vannak telefonszámok, melyek ingyenesen hívhatóak mobilról is. Ezek az újságokban, az interneten gyorsan megtalálhatóak.

Olvasóink írták

  • 1. BsBe 2009. augusztus 18. 19:16
    „Nem kell ilyenre költenie a kormánynak. Ha erre adnának pénzt, miből tudnák kifizetni a több 10 milliós végkielégítéseket, (melyről beszélnek, beszélnek, de nem tesznek ellene semmit) vagy miből fizetnék a börtönben lévő tisztviselők - meg nem dolgozott díjazásait, vagy sorolhatnám. Miből fizetnék a képviselők bemondásra szóló költségtérítéseit (amely ugyan bemondás alapján adózott lesz, de a még így is szép pénz)
    és még sorolhatnám.
    A lényeg az, hogy ami az állampolgárokat segítené, arra nem adtunk, mert nem maradt nekünk és a haveroknak.
    Most hallottam, nem szabad a BKV-t sem bántani, jó az úgy ahogy van (és ebben érdekes, de a fidesz és az mszp is milyen jól megtalálja az összhangot - mondja még valaki, hogy nem tudnak együtt dolgozni. dehogynem, ha az zsebre megy..)
    Talán egyszer a Ti gyerekeiteknek is szüksége lenne egy ilyen ingyen számra (félre értés ne essék, én nem kívánok senkinek semmi rosszat, főleg egy gyereknek, a a baj mindenkit elérthet, pénz ide, pénz oda.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anya ˝levetett˝ ruhái a lányokon

Akik a nyolcvanas években voltak gimnazisták, és most gyermekük középiskolás, örömmel szemlélhetik, hogy utódaik szinte ugyanazt hordják, mint ők annak idején. Tovább olvasom