Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Az alkohol a legveszélyesebb kábítószer

Az alkohol a Nagy-Britanniában hozzáférhető legveszélyesebb "kábítószer", ártalmasabb az egészségre, mint a heroin, vagy mint a kokain egyik legkeményebb fajtája, a "crack" - erre a következtetésre jutottak brit szakértők.
A Lancet című tekintélyes orvosi szakfolyóirat által közölt tanulmány szerzői 16 kategóriába sorolták azokat az egészségügyi és társadalmi károkat, amelyeket a kábítószerek okozhatnak a fogyasztóknak és környezetüknek; e kategóriák a kapcsolatok felbomlásától egészen a függőségben szenvedő egyén haláláig terjednek. A potenciális károsodások mértékét ennek alapján nullától százig listázó osztályzati sorrendben az alkohol 72 ponttal az első helyre került, utána következik a heroin 55 ponttal és a crack 54 ponttal.
A tanulmány szerint mindez azt mutatja, hogy a Nagy-Britanniában honos jelenlegi kábítószer-besorolási rendszernek - amelyben az alkohol nem is szerepel - "nincs sok köze" az egyes szerek ártalmasságáról szóló bizonyítékokhoz.



A felmérést készítő szakértői csoport vezetője, David Nutt professzor - az előző, munkáspárti brit kormány egykori kábítószerügyi főtanácsadója - a The Guardian című vezető baloldali brit napilapnak kijelentette, hogy a drogok nagy-britanniai osztályzási rendszerét radikálisan át kell alakítani. Nutt szerint a kábítószer-visszaéléseket szankcionáló brit törvény "szavatossági ideje is lejárt", és a jogszabályt újra kell alkotni.
A professzor annak idején saját kormányával is súlyosan összekülönbözött - és végül tanácsadói állásából is kitették -, mivel nem értett egyet a kábítószerek hivatalos veszélyességi besorolásának gyakorlatával.
A brit egészségügyi minisztérium által a tanulmánnyal kapcsolatban kiadott közleményben csak annyi áll, hogy a kormány "elszántan törekszik" az alkoholvisszaélések megelőzésére, de nem akarja hátrányos helyzetbe hozni azokat, akik "a józan ész diktálta határokon belül" fogyasztanak szeszesitalt.

(Fotó: illusztráció)

Olvasóink írták

  • 6. totel 2010. november 11. 18:38
    „A rendőrség a baleset helyszínén őrizetbe vette a gázolást magára vállaló fiatalabb férfit, majd másnap a tényleges gázolót is, aki beismerte: valóban ő oltotta ki a három életet. Mint kiderült, a fiatalabbik cigány csak részben hazudott: ő is vezetett, de Nemesbikk határában átadta a volánt az idősebb ......, aki pár száz méteren belül aztán elgázolta a kerekesszékben ülő 13 éves kislányt, az őt toló édesanyját és a nagymamát.
    A bíróság szerdán délelőtt döntött a két cigány előzetes letartóztatásba helyezéséről: mivel az érintettek összebeszélésétől, szökésüktől, elrejtőzésüktől és a tanúk befolyásolásától is tartani lehet, mindketten megkapták a harminc napjukat. A bíróság biztonsági őrei fokozottan éberek voltak ezen a napon, mert olyan híreket lehetett hallani, hogy felháborodott nemesbikkiek csoportja (azaz a rokonság) készül a bíróságra, ám ez vaklármának bizonyult, semmilyen incidens nem zavarta meg az eljárást.
    ..<moderálva...>”
  • 5. soproni 2010. november 10. 14:58
    „"Nem a drogos, hanem a részeg férfi gázolt halálra három gyalogost Nemesbikken"”
  • 4. knifemaster 2010. november 08. 16:28
    „3. hozzászólás tricse 2010.11.07. 19:40
    Tegyél hozzá pár olyat is amiben alkoholos befolyásoltság van.
    Úgy kerek a történet.
    És még mielőtt....senki nem mondta,hogy a kábítószerek veszélytelenek.
    De itt most nem erről van szó.”
  • 3. tricse 2010. november 07. 19:40
    „t nő halálát és egy kislány sérülését okozta az a 23 éves férfi, aki Hejőbába felé haladt autójával, amikor elsodort egy, az útpadkán haladó kerékpárost és egy kerekes székben levő lányt toló nőt.

    A 63 éves asszony és 35 éves lánya a helyszínen meghalt, a 13 éves kislány unokát pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a miskolci, megyei kórházba - mondta Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

    Hozzátette: az elsődleges vizsgálat szerint a balesetet okozó férfi kábítószert fogyasztott, és úgy ült a volán mögé. Ezt a férfi a helyszínen elismerte.

    no comment”
  • 2. bakke 2010. november 07. 11:15
    „na ezt elég jól "megasszontam" :D”
  • 1. bakke 2010. november 07. 11:14
    „A fű gondolom a lista legvégén van és illegális és érdekes, hogy bárki hozzájut, ha kell, a tiltás felesleges”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem ír több dalt Elton John

Megelégelte a versengést a feltörekvő fiatal nemzedékkel Sir Elton John, aki bejelentette, hogy nem… Tovább olvasom