Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Annamari felnőttként is nevettet

Az ország elsősorban az 1956-ban játszódó Szamárköhögés című film örökmozgó Annamarijaként ismeri. Kárász Eszter gyerekszínészként még több filmben szerepelt. Megkerestük.


– Az interjú előtt azt mondtam, hogy önt elsősorban a Szamárköhögésből ismeri az ország, még ha sok egyéb szerep is kötődik a nevéhez. Egyetért ezzel vagy haragszik rám érte?

– Egyáltalán nem haragszom, és azt hiszem, hogy ez igaz. Meg őszintén szólva nem is bánom, mert talán az volt az utolsó olyan teljesítményem, amiben igazán magamat adtam. Remélem, lesz még ilyen.


– Magyarul nem szerepet játszott, hanem az akkor nyolcéves Kárász Esztert?

– Így van, én pontosan olyan voltam akkor, mint a filmbeli Annamari: nagyszájú, belekérdezős, néha ráhibázós. Gárdos, a rendező nagyon ráérzett erre. Volt például az a jelenet, amikor a filmbeli Tomi bátyámmal fürdünk a kádban és én mindenáron meg akarom nevettetni. Engem akkor tényleg zavart, sőt – emlékszem az érzésre –, rettenetesen idegesített, ha valaki szomorú. Az anyukám mesélte, hogy hároméves korom körül odamentem a járókelőkhöz, megráztam a kabátjukat és nyaggattam őket, hogy „most nevetünk!".


– Ez aztán az ön programjává érett később. Hiszen most bohócdoktor.

– Igen, és nagyon nagy ajándék, hogy ez a pálya megtalált. Nekem két munkám van, sokáig konduktor voltam a Pető Intézetben, sérült gyerekekkel foglalkoztam. A másik énem a színészi. A bohócdoktori hivatás pedig egy kicsit ötvözete a kettőnek. Erős színészi jelenlétet követel, aminek az a legnagyobb jutalma, ha egy súlyosan sérült kisgyerek egy teljes, végigsírt nap után elmosolyodik. Heti két-három napot vállalok, többet nem is szabad, mert túlzott lelki terhet jelentene.



– És akkor mi a közös önben és Edith Piafban, akinek a dalaival fellép?

– Piafnak gyerekkoromtól csodálója vagyok. Már otthon is sokat énekeltem a dalait, akkor még nem gondolhattam, hogy valaha ki is állhatok velük. De ez egy sanzonest – eljátszani egyelőre nem merném Piafot. Van bennünk közös: talán, hogy ő is mindig szeretetre vágyott. De távol is áll tőlem, az irgalmatlan és az önpusztító énjére gondolok. Én például még csak részeg sem voltam soha.


– Visszatérve: azután sem kísértette a gyerekszínészi múlt, miután a pályára került?

– Megtaláltam, amit szeretek csinálni, ezért nem. Azt hiszem, azoknak nehezebb, akik gyerekszínészként úgy képzelik, hogy csak ezen a pályán van helyük, kicsit még beképzeltek is lesznek, majd felnőttként nem rúghatnak labdába. Gárdossal, a rendezővel nemrég találkoztam, ő mindig megkérdezi, hogy megbántam-e. Neki is azt mondom, hogy boldog vagyok és elégedett.

A Piaf-sanzonesten.
A Piaf-sanzonesten.


– Gárdos Péter önt felnőttként vagy gyerekként kezelte?

– Igen, ez érdekes, ha a munkáról volt szó, akkor mindenki egyenrangú félként bánt velünk.


– De gondolom, azért a szünetben csak az ölébe vette valaki, mondjuk Törőcsik Mari?

– Persze, ez is benne volt, arra például emlékszem, hogy ő nagyon sokat mesélt nekünk. Hernádi Judit is közvetlen és kedves volt. De Garas Dezsőtől már egy kicsit tartottunk. Ő a maga módján barátságos, de precíz és munkamániás ember, tehát zavarta a gyerekzsivaj. Egyszer félre is hívott és egyébként igen normális hangnemben – mintha valóban felnőttel beszélne – elmagyarázta, miért nem jó az, ha én sikoltozva rohangálok és leverem a lámpákat, amikor más a szerepre koncentrál. Ez a hozzáállás nagyon jólesett nekem gyerekként.


– Hogyan magyarázták el önnek, hogy miről szól a film? Hiszen huszonhárom éve még a jóval nagyobb gyerekek se sokat tudhattak ötvenhatról.

– Gárdos ezt is nagyon jól csinálta, mindig annyit mesélt, amennyit kellett, hiszen nyilván érdekelt, hogy miért kell például éjszaka titokban lopódzni az utcán. De a mi szerepünk szempontjából a családhoz való viszonyunk volt az érdekes, és főleg innen közelítette meg a rendező is, amikor instruált minket.

Kárász Eszter 8 évesen Annamari szerepében a Szamárköhögésben.
Kárász Eszter 8 évesen Annamari szerepében a Szamárköhögésben.

– Ezt értem, de a filmnek épp a leghíresebb jelenete, amikor a mit sem értő Annamari feláll a tetőre és a maga megnyugtatására azt kántálja, hogy ˝Rákosi Mátyás, elvtárs, pajtás...˝ Nem kérdezte meg, hogy ki az a Rákosi?

– Elég kérdezős voltam, mindenesetre erre nem emlékszem. Magát ötvenhatot, a film dramaturgiáját jóval később, tizenvalahány éves koromban értettem meg. Anyukám ott volt lányként a Bem téren, egy idő után elkezdett nekem mesélni. Október huszonhárom egyébként minden évben közel áll hozzám. Valahogy úgy érzem, hogy egy kicsit benne éltem. Hiszen maga a forgatás jó buli volt, de közben mégiscsak töltényt szedtünk, hajtányban ültünk és lőttek ránk.


– Meg szokta még nézni a filmet?

– Örülök, ha adják, majd egyszer a kislányaimnak is megmutatom. Janka még csak egyéves, de Dorka három múlt. Talán már értékelné, hogy én vagyok a képernyőn.

Olvasóink írták

  • 2. Agent 2009. november 23. 09:49
    „Nekem egyből Sigourney Weaver ugrott be róla.”
  • 1. aerodragon 2009. november 22. 23:34
    „Gyönyörű Nő, hihetetlen nagy kisugárzása van, vonzza a szemem! És az a vidám, mosolygós arc...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esés és nem ütés okozta a halált

A több mint fél éve Ausztráliában elhunyt Nagy András agysérülése végzetes volt, a világon sehol nem… Tovább olvasom