Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Amputálták a 20 éves szépség kezét és lábát, majd meghalt

Meghalt Mariana Bridi da Costa, brazil szépségkirálynő, miután a szervezete nem bírta tovább a súlyos húgyvezetéki fertőzés okozta betegséget.
A kórokozók gyors terjedése miatt a fiatal lány vérmérgezést kapott, hiszen az orvosok sem ismerték fel idejében a betegséget. December 30-án érte utol a szörnyű kór, ám ekkor vesekövet diagnosztizáltak nála, s mint később kiderült - rosszul. Mire a doktorok is észrevették a tüneteinek valódi okát, addigra már a mérgezés elterjedt a végtagjaiban.

Csak későn tudták kideríteni, hogy Mariana szervezetét valójában egy agresszív baktérium támadta meg. Azonban ekkor már csak egy megoldás maradt az orvosok szerint arra, hogy megmentsék a korábbi Miss World versenyzőjét a haláltól. Így amputálták a lány két kezét, és az egyik lábfejét is.

Sajnos a Miss World Brazil igazgatója, Henrique Fontes is megerősítette a 20 éves szépség halálhírét. Renato Lindgren a sztár egyik barátja pedig blogjában is megköszönte mindazoknak a szeretetet és támogatást, akik a család és a beteg lány mellett álltak a kritikus időben is.



A méltán híres szépségkirálynő és modell 2008-ban hatodik helyezést ért el a kínai Miss Bikini versenyen, és aranyérmes lett a "Legjobb fürdőruha" kategóriában. Dilson Stein, az egyik leghíresebb brazil menedzser elmondásából az is kiderült, hogy minden modellügynökség imádta a fiatal szépséget, és szerettek vele dolgozni.

Thiago Simoes, Mariana vőlegénye hozzátette, hogy 10 nappal ezelőtt, amikor a lány felébredt a kómából, arról beszélt, hogy Ő még mennyire szeretne élni.

És bizony mennyire is élhetett volna még, de ma már felesleges a találgatás, hogy mi lett volna, ha az orvosok idejében észreveszik a szervezetét megtámadó baktériumot. Ma már felesleges azon gondolkodni, hogy az orvosok dönthettek-e volna jobban az amputálás helyett, hiszen a család és a barátok fájdalmán mindez nem segít.

Olvasóink írták

  • 5. ideals 2009. január 26. 17:34
    „A gyerekem pici korában a torokgyulladástól kapta a húgyuti fertőzést, később vesemedence gyulladást - így is lehet kapni. A szepszist gondolom attól kapta, hogy a veséje felmondta a szolgálatot.
    Hogy a doktorok miért nem vették észre? Mert "olyanok"... Bizony gyakran az életünk múlik azon, hogy jó orvos kezében vagyunk-e.
    Szegényért nagyon kár, mint minden emberért, én mondjuk a dokikat beperelném pár millió dollárra.”
  • 4. hajni.horvath 2009. január 25. 22:16
    „Korrekt5!
    Tényleg nem ért hozzá....

    :P”
  • 3. Korrekt5 2009. január 25. 17:46
    „...kuytaütö orvosok :(
    ..nem értek hozzá, de a vérvizsgálatból és a hátgerincvelöböl meg lehet tudni, hogy vannnak e baktérumok a szervezetében....kész röhely”
  • 2. kisördög 2009. január 25. 17:10
    „mégis mitől történt ilyen fertőzés?? ki tudja de nem 1xerü az biztos!”
  • 1. cocialisták 2009. január 25. 14:50
    „Sajnálom szegény lányt.
    Persze a Kisalföld is lehetne egy picit alaposabb. A korábbi riportban még azt írták, hogy mindkét kezét és lábát le kellett amputálni, ebben viszont "csak" az van, hogy a kezek mellett az egyik lábfejét. Azért nem mindegy...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öten erőszakoltak meg egy 9 éves kislányt

Nem felelős a napközis tanár azért, hogy osztálytársai megerőszakoltak egy 9 éves kislányt egy… Tovább olvasom