Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Amerikai Zenei Díjak: One Direction, Iggy Azalea és Katy Perry a csúcson

A legjobb filmzene pedig a Frozen (Jégvarázs) lett.
Az Amerikai Zenei Díjakat a közönség szavazatai alapján ítélik oda, ezért is fontos minden díjazott számára az elismerés.

A 2014-es Los Angeles-i gálát Taylow Swift nyitotta meg. A rap/hip-hop kategória győztese, Iggy Azalea pedig a zárószámot énekelte.

Az MTI/AP felvételei.

A One Direction vitte el az év előadója díjat az Amerikai Zenei  Díjak (AMAs) vasárnapi ceremóniáján: a brit fiúbanda, Katy Perry  amerikai énekesnőhöz hasonlóan három kategóriában diadalmaskodott az  este folyamán.  

A brit ötös fogat az év előadója cím mellett a kedvenc  pop/rock bandának, duónak vagy csapatnak járó, illetve a Midnight  Memories című koronggal a kedvenc pop/rock albumért járó díjat is  bezsebelte.   

"Ez egy igazán tökéletes nap volt. Amerika olyan számunkra,  mintha a második otthonunk lenne" - mondta a színpadon Liam Payne,  amikor társaival együtt átvette a rajongók által megszavazott  elismerések egyikét. A csapatnak a múlt héten jelent meg legújabb,  Four című lemeze.  

Katy Perry, aki ausztráliai turnéja miatt nem vett részt a  vasárnapi gálán, az év kislemezéért járó díjat nyerte el Dark Horse  című listavezető daláért és a kedvenc pop/rock női előadó, illetve a  kedvenc kortárs felnőtt előadó mezőnyben is győzött.    

Az ausztrál Iggy Azalea a kedvenc rap/hip-hop albumért (The New  Classic) és a kedvenc rap/hip-hop előadónak járó elismerést orozta  el Eminem és Drake elől. "Zenészként rengeteg kritikát kapunk és  emiatt sokszor megkérdőjelezzük, amit csinálunk, de azt gondolom,  hogy ez most megerősíti azt, hogy jó úton járok" - fogalmazott a  színpadon a 24 esztendős rapper, aki most nyert életében először  díjat.  

A 5 Seconds of Summer nevű ausztrál fiúbanda nyerte az év új  előadójának járó elismerést. A brit Sam Smith a kedvenc pop/rock  férfi előadó kategóriában vitte a prímet. Beyoncé, aki szintén távol  maradt a vasárnap esti gálától, a kedvenc soul/RÚB női előadónak és  a kedvenc soul/RÚB albumért járó elismerést nyerte el.   

Luke Bryan a kedvenc country férfi előadó, míg Carrie Underwood  a műfaj kedvenc női előadójának díjával térhetett haza. A filmzenék  mezőnyében az év legnagyobb eladott példányszámú albuma, a Disney  stúdió Jégvarázs című animációs kasszasikerének zenéje  diadalmaskodott.  

Az ABC által közvetített három órás gála előadói között  szerepelt Ariana Grande, Nicki Minaj, Jessie J, Sam Smith, a 5  Seconds of Summer, Iggy Azalea, Mary J. Blige, Fergie és Selena  Gomez is. A Los Angeles-i Nokia Színházban megrendezett gálát Taylor  Swift nyitotta meg, aki az este folyamán átvette az Amerikai Zenei  Díjak újonnan alapított különdíját.  

A Diana Ross által átadott Dick Clark Award for Excellence nevű  elismerést azért kapta az énekesnő, mert múlt hónapban megjelent  legújabb albuma, az 1989 a harmadik lemeze, amelyből már az első  héten több mint egymillió példány fogyott el.

Íme a díjak:

Az év előadója: One Direction
Az év szerzője: 5 Seconds of Summer
Az év kislemeze: Katy Perry ft. Juicy J - "Dark Horse"
Az év pop/rock női művésze: Katy Perry
Az év pop/rock férfi művésze: Sam Smith
Az év pop-/rock együttese: One Direction
Az év pop/rock albuma: One Direction - Midnight Melodies
Az év country énekesnője: Carrie Underwood
Az év country énekese: Luke Bryan
Az év country együttese: Florida Georgia Line
Az év country albuma: Brantley Gilbert — Just As I Am
Az év hip-hop/rap művésze: Iggy Azalea
Az év hip-hop/rap albuma: Iggy Azalea - The New Classic
Az év soul/R&B énekesnője: Beyoncé
Az év soul/R&B énekese: John Legend
Az év soul/R&B albuma: Beyoncé - Beyoncé
Az év latin művésze: Enrique Iglesias
Alternatív rock: Imagine Dragons
Felnőtt kortárs: Katy Perry
Kortárs inspiráló: Casting Crowns
Elektronikus dance: Calvin Harris
Filmzene: Frozen

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth Gabi tudatosan vetkőzik az X-Faktorban

A mentor szerint ma már elfogadott a szexi sztárkülső. Tóth Gabi ennek megfelelően most szombaton is… Tovább olvasom