Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Amerikai luxusautót csempésztek - nyolc gyanúsított

Már nyolc gyanúsítottja van az Egyesült Államokból becsempészett luxusautók ügyének. A Vám- és Pénzügyőrség nyomozói december közepén 26 helyen csaptak le az amerikai rendszámú, csempészett amerikai autókkal foglalkozó csapatra.

A vámosok magánlakásokon és irodákban is házkutatásokat tartottak, iratokat, szerződéseket és luxusautókat foglaltak le. A csempészek leginkább az Egyesült Államokból hoztak be autókat, de nem fizettek utánuk vámot, áfát és regisztrációs adót sem, mondván, a járművek egy amerikai cég tulajdonában vannak.

Az ősz óta tartó nyomozás közben kiderült, hogy a járművek után Amerikában sem fizetik a biztosítást, és a gyanú szerint fiktív a szerződésekben szereplő külföldi tulajdonos cég is. A csempészek több tízmillió forintot spóroltak meg maguknak az államkassza rovására.

Illusztráció
Illusztráció

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a december 18-a óta eltelt időszakban eddig összesen nyolc embert fogtak el ebben a nyomozásban. Csempészet, vámorgazdaság és adócsalás miatt indult ellenük eljárás. A gyanúsítottak között vannak a vélhetően a csempészetet intéző vállalkozás munkatársai és az autók tulajdonosai közül is többen. Az ügyben további gyanúsítások várhatóak. Eddig összesen tucatnyinál is több luxusautót foglaltak le, összesen százmilliós értékben.

Olvasóink írták

  • 13. elemér 2008. december 30. 22:42
    „Friss szállitási ár az 400, 000 NY-Hamburg ;)”
  • 12. FrankieBoy 2008. december 30. 22:18
    „b.zoli, arra a "tibire" gondolsz, akinek új a Chrysler Grand Voyagere, vagy ez csak véletlen egybeesés??? :))))”
  • 11. b.zoli 2008. december 30. 20:19
    „még lehet h az sem ! sajnos :)

    De széép autóód van tibi :)”
  • 10. elemér 2008. december 30. 15:35
    „7. hozzászólás b.zoli

    Ez csak a szállitás ára.;)”
  • 9. felvörösök 2008. december 30. 15:01
    „tamo75 most ide minek belekeverni gyurcsányt? nem róla szól ez a cikk és ha feltűnt volna a kommentek se

    (ha meg tudsz részleteket a gyurcsány adócsalásával kapcsolatban akkor állj a nyilvánosság elé a bizonyítékokkal, aztán úgy ugass - köcsöggggggggggg)”
  • 8. elemér 2008. december 30. 13:36
    „Kocsit lehet venni online az USA-ban. Szállitást és minden egyebet is lehet intézni. Ez csak izesitö. Több mint 10 millio illegális van itt és kocsikáznak is meg házat is vesznek. Azért mert illegális valaki az élet nem áll meg. Bármikor hazamehet és intéz mindent, még a kocsit is. Legaláb látott világot és tanult nyelvet is, meg tud viszonyitani.;))

    http://www.cars.com/go/index.jsp”
  • 7. b.zoli 2008. december 30. 13:18
    „ilyen szép aztot hozhatnak nekem is ! adok érte 100 000 ret :)”
  • 6. elemér 2008. december 30. 13:07
    „Kocsi az jobban megéri az USA-bol még szállitásal is. Adót meg kikerülték egy külföldön igazolt vállalati kocsival. Igazolják ahol adókedvezményes, akár az EU-ban vagy az USA-ban. USA annyival jobb, hogy ezt pár kattintásal lehet csinálni olcsón 15 perc alatt. Egy óra telik hogy bejelentsék helybelileg. Tn. államot pedig használják lopott kocsik papirmosására és biztositásra. Kocsikat árulhatják jó áron ott és a papirmunkát is intézik. Szóval az internet az nagyon frankó.”
  • 5. tamo75 2008. december 30. 10:02
    „Vajon a gyurcsány féle adócsalásnak ki néz utánna.MOTIM”
  • 4. tamo75 2008. december 30. 10:00
    „Valamiből nekik is meg kell gazdagodni.”
  • 3. Zaji 2008. december 30. 09:59
    „Ha nem kéne annyi járulékos költséget fizetni a kintről behozott autók után, akkor nem próbálkoznának ilyenekkel...”
  • 2. elemér 2008. december 30. 08:34
    „Miért buktak le ? Nemfizették a biztositást amit bejelentettek. Már megint itt látom ezt a Független Hírügynökséget.;))”
  • 1. elemér 2008. december 30. 08:07
    „Igen, mert kattintasz és 1 óra alatt alapitasz egy Delaware vállalatot $75-ért.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új életet kezd az amstetteni rém családja

Nyolc hónapig tartó kezelés után elhagyta az Amstetten-Mauer-i idegszanatóriumot Elizabeth Fritzl és… Tovább olvasom