Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Állami vizsgálat a Szcientológia Egyház ellen

Állami vizsgálat indult a Szcientológiai Egyház ellen, amelyet egyébként sem ismernek el egyháznak Németországban. A felvetés szerint a szervezet működése sérti az alkotmányt. Az egyházat több országban is figyelik a titkosszolgálatok, de a Wall Street Journal szerint az amerikai adóhatóság sem bírt velük.

Míg Spanyolországban január elején egyházként ismerték el a szcientológusokat, Németországban heves támadás indult ellenük.

A német szövetségi titkosszolgálatok arra figyelmeztetnek, hogy balul sülhet el a kormány elképzelése, hogy állami szinten tiltsák be a német szcientológiai egyház működését. A szövetségi belügyminiszter szerint L. Ron Hubbard követői több esetben alkotmányellenes módszereket is bevetettek hitük terjesztésére és nézeteik közzétételére. Ezért most az Alkotmányvédelmi Hivatalt – ami a magyarországi Nemzetbiztonsági Hivatalnak felel meg – adatgyűjtésre kérte fel, melynek azonban várthatóan csak egy év múlva lesz eredménye.

A döntésre reagálva a titkosszolgálatok közölték, nincs elég bizonyíték a vitatott megítélésű szervezet betiltásához – írja a Spiegel internetes kiadása. Az eredetileg Hamburg város vezetése által indított kezdeményezés célja, hogy az összegyűjtött információk nyomán betilthassák az Egyesült Államokban vallásként, Németországban azonban csak profitorientált szervezetként elismert közösség működését. Bajorországban tavaly a nemzetbiztonságiak szerint az állami felvilágosításnak hála nem nőtt tovább követőik száma, s ezt a módszert javasolják az egész országban.

Alkotmánysértő szervezet?

Wolfgang Schäuble, a kereszténydemokrata szövetségi belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi bulvárlapnak adott nyilatkozatában „alkotmánysértő szervezetként" emlegette a szcientológusokat. Schäuble egy belügyminisztériumi belső anyagból idéz az általa szektaként titulált szervezettől, mely szerint „Berlin, mint Németország fővárosa a legfontosabb hely a szcientológia számára fennmaradásunk szempontjából. Bolygómentő kezdeményezésünk kivitelezéséhez a berlini kormányzat legmagasabb szintjeit kell elérnünk".

Ennek fényében nem meglepő, hogy a szervezet 2007 elején nyitotta meg új, hatemeletes, négyezer négyzetméteres templomát, mely egy óriási üvegpalota Berlin legnagyobb közparkja, a Tiergarten mögött.
A szervezetről közismert, hogy sehol a világon nem kap állami támogatást, kivéve az egyházaknak nyújtott adókedvezményeket, melyeket azonban Németországban szintén nem élvezhetnek. Hubbard követői kizárólag a tagok adományaiból és az általuk auditálásnak nevezett beszélgetésekért elkért gyakran borsos összegekből tartják fenn magukat. Számos internetes forrás állítása szerint is az egyházalapító élete folyamán többször (először 1940-ben) nyilatkozott úgy, hogy a legjobb üzlet saját vallást alapítani: „Szavanként egy pennyért írni nevetséges. Ha valaki igazán szeretne egymillió dollárt keresni, annak a legjobb módja, hogy alapítsa meg a saját vallását."

Évekig nem fizetett adót az Egyesült Államokban

Egy, a baden-württembergi Alkotmányvédelmi Hivatal által jegyzett tanulmány szerint az Egyesült Államok szövetségi adóhatósága (IRS) 1957-ben adta meg a Szcientológiai Szervezeteknek az egyházaknak járó adómentességet, melyet azonban 1967-ben a következő indoklással meg is szüntetett: „A szcientológiai egyház vezetősége profitál annak közhasznú státuszából, miközben tevékenységük kereskedelmi, és az egyházalapító L. Ron Hubbard anyagi érdekeit szolgálja."

Az „egyház" erre válaszul nyilvánosan közölte, hogy nem ért egyet a döntéssel és nem szándékozik figyelembe venni azt. A következő 26 évben így egyáltalán nem fizetett adót a szervezet amerikai szárnya. A német Alkotmányvédelmi Hivatal 1997-ben kikutatta, hogy a szervezet – egy részleteiben ma sem teljesen ismert, az USA adóhatóságaival kötött megegyezés nyomán – 1993-ban visszakapta a közhasznú státuszát.

A rákövetkező években a nemzetbiztonságiak főként internetes forrásokból rájöttek, hogy a Szcientológiai Egyház óriási nyomást gyakorolt az Egyesült Államok adóhatóságaira, melynek nyomán az megváltoztatta a döntést.

Az eltelt 26 év alatt a szcientológusok az IRS-t és munkatársait 126 millió dollárra perelték, 2600 bírói eljárást kezdeményezve, miközben magándetektívekkel figyeltették az adóhatóságok alkalmazottait és vezetőit, emberi gyengeségeik után kutatva, a „Freedom" nevű újságjukban pedig az „IRS szenzációs bűncselekményeiről" számoltak be – derül ki szintén a fent idézett nemzetbiztonsági jelentésből.

Olvasóink írták

  • 6. PrettyWoman 2009. február 01. 14:15
    „Igen, így indítják, IQ-teszt vagy személylség-teszt ingyen. Aztán elkezdenek veled levelezni, telefonálni. Nagyon régen én is bedőltem, mert fogalmam sem volt a mögöttes szándékról. Egy hétvégi (jó drága) tréningre akartak rábeszélni, de mondtam, hogy nincs pénzem. Jól rám ijesztettek, hogy az egészségem miatt rám férne egy ilyen "felüdülés". Viszont - miután nemet mondtam, békén hagytak. Valószínűleg azért, mert látták, vagy a teszt kimutatta, hogy nem lennék jó médium. Ugyanis nem vagyok eléggé befolyásolható, túl határozott vagyok és eléggé kialakult értékrendem van. De borzalmas dolgokról hallottam már.”
  • 5. sailor 2009. január 31. 22:48
    „Egyszer egy barátom akit ezek beszippantottak elcsalt ingyenes iq-teszt kitöltésre.
    Megcsináltam,jó magas lett,és elkezdte nekem osztani a teszt elemzője,hogy ezt ők még fejleszteni tudják bennem.Kijöttem a szobából,ott állt a barátom,kérdezem tőle,neked mennyi a teszted? Kiderült,hogy az enyém 12 ponttal magasabb,úgyhogy mondtam neki,ő nyugodtan maradjon fejlődni,én hazamentem.
    Azóta már sok embert beszerveztek sajna.....és ki is zsákmányolják őket.”
  • 4. bogote 2009. január 31. 13:17
    „Mindkettő egy mocskos gyülekezet. Hülyét csinálnak sok emberből és legfőkébb megfejik Őket.”
  • 3. marica13 2009. január 31. 11:23
    „Lenkei Gábor szcientológus, nem is akármilyen. Több millióval támogatja évente az egyházát. Bővebben:
    http://objektivszcn.blog.hu/2008/07/05/cikk_lenkeirol_a_figyeloneten#more555178”
  • 2. DrAtilla 2009. január 31. 11:07
    „Sopronban a Mátyás király utcában melyik szektáé a Doktor Lenkei nevű agymosó bolt?”
  • 1. viperetta335 2009. január 31. 09:44
    „Ezek mindenhol ott vannak,de hogy valaki miért választja őket "vallásnak",nem tudom.Bár én a Hit gyülekezetet se választanám...
    Ismerek olyanokat,akik mindenüket eladták,hogy részt vehessenek a scientológia valamelyik jó drága lépcsőfokán nyújtott csodában.Hihetetetlen összegekkel dolgoznak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A középkorú nők negyede szenved a depressziótól

Egy tanulmány szerint a 45-54 éves nők körében 25 százalékkal nőtt a depressziósok száma. Tovább olvasom