Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Agassi beszállt a Norbi Update-be, ő lesz a reklámarc is

Személyesen is bemutatták a Norbi Update Lowcarb Nyrt. új üzleti partnerét és reklámarcát, Andre Agassit, egykori amerikai világbajnok teniszezőt csütörtök este, sajtófogadáson Budapesten.

Az egykori versenyző kifejezte reményét, hogy az együttműködés keretében sikerül tenni a globális problémának számító elhízás ellen, ami elengedhetetlen a következő generáció számára.

Magyar Levente külügyi helyettes államtitkár elmondta: a magyar kormányzat két kiemelten fontos témája a magyar – szellemi értékeket hordozó - termékek külpiacra juttatása és a társadalom egészségesebb életvitelre bírása, így az állam mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy sikeres legyen ez a vállalkozás.
 

 


A Norbi Update Lowcarb Nyrt. szeptember 8. és 26. közötti értékesíti részvényeit, majd 840 millió forintos azonnali tőkeemelést tervez. A vállalat tulajdonosa korábban elmondta: a friss forrásokból Andre Agassi szerződtetése mellett az idén még további 7 országgal bővíti franchise hálózatát a jelenleg 112 bolttal működő anyacég. Most három országban, Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban működnek.

A Norbi Update Lowcarb Nyrt. 2013. évi üzemi eredménye 103,1 millió forint, adózott eredménye pedig 94,3 millió forint volt. Bevételei négy fő területről származnak: a hazai és külföldi franchise bolthálózat jutalékából, az ételkiszállítás jutalékából (Teletál Ételfutár), továbbá egyéb bevételekből, mint jogdíjak, fellépések, szponzoráció és egyszeri franchise-díjak.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul az X-Faktorban a magyar Conchita

Megpróbál bejutni a tehetségkutatóba a magyar Conchita, még akkor is, ha tudja, nem énekel igazán… Tovább olvasom