Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A túlóra árt a szívnek

A napi tíz-tizenkét órát dolgozó alkalmazottaknak hatvan százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy valamilyen szívbetegséget kapnak - állapították meg szakemberek egy csaknem 25 éven át tartó kutatás eredményeképpen.

A Mika Kivimäki és Marianna Virtanen finn kutatók vezetése alatt végzett Whitehall II nevű hosszú távú tanulmányban több mint hatezer vizsgált személy adataiból azt a következtetést vonták le, hogy azoknál, akik napi három-négy túlórát dolgoznak le, nagyobb arányban jelentkeznek a szívkoszorúér betegségei, például a szívinfarktus vagy a szív elmeszesedett koszorúereinek görcsös összehúzódásával járó angina pectoris.

A tudósok eredményeiket egy sor lehetséges okkal magyarázzák. Egyrészt a túlórázás bizonyos típusú emberekre jellemző, olyanokra, akik sokat vetélkednek másokkal és feszültebbek is. Az irodában eltöltött túl sok idő depresszióhoz, félelmekhez, kevesebb alváshoz és alvászavarokhoz vezet. Ezek pedig mind olyan tényezők, amelyek kedveznek a szívbetegségek kialakulásának.

A European Heart Journal című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint a szívproblémák és a túlórák közti összefüggés független az olyan rizikófaktoroktól, mint a dohányzás, a túlsúly vagy a magas koleszterinszint. A szakemberek feltételezése szerint a túlórák ellenére sem növekszik a koszorúér-betegségek kockázata azoknál, akik munkájukban a döntéseket illetően nagyobb mozgásteret kapnak.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták: még több vizsgálatra van szükség, hogy közvetlen összefüggést állapíthassanak meg a szívpanaszok és a túlórák között, mivel egyelőre az sem világos, hogy a szívbetegség rizikója csökken-e, amennyiben az alkalmazott elkezdi korábban abbahagyni a napi munkáját. A tanulmány készítői utaltak arra is, hogy csak közalkalmazottakat vizsgáltak - a kutatásban nem vettek részt kétkezi munkások, vagy magánvállalkozók.

Az 1985-ben kezdődött vizsgálatban több mint tízezer brit közalkalmazott vett részt. A kilencvenes évek eleje óta kezdték kikérdezni őket a munkával eltöltött napi óraszámukról. A tanulmány eredményeihez 4262 férfi és 1752 nő adatait használták fel. A résztvevők 39 és 61 éves kor közöttiek voltak.

Ebből a 6014 emberből az átlagosan tizenegy év alatt 369-en kaptak szívinfarktust, szenvedtek angina pectorisban vagy haltak meg szívbetegség következtében.

A Whitehall II tanulmány kiértékelésében finn, francia és brit kutatók vettek részt.

Olvasóink írták

  • 6. Truder 2010. május 12. 14:44
    „...és a munka nem nevel szép testet.. :))”
  • 5. PaPa 2010. május 12. 06:10
    „Arról is kellene tanulmányt készíteni, hogy aki 307 EU keres havonta napi 14 órával az mennyit fog élni.
    Szerintem Magyarországon jelenleg ez a legnagyobb baj és ez ellen a most alakuló kormány sem tud tenni, és nem is akar, mert akkor a multik kimennének az országból valamint a pintér féle maffia vagyonvédelmi cégek is megszünénekl.”
  • 4. Mankapunka 2010. május 11. 23:47
    „Én akkor élőhalott vagyok.”
  • 3. miracle 2010. május 11. 21:30
    „Aki naponta 3 túlórát húz le, az 3 hónap alatt kimeríti az éves túlórakeretet.
    De egyébként is szimplán be kellene tiltani a túlórát. Ha +200-nál meg lehet húzni azt a vonalat, akkor 0-nál is meg lehet.”
  • 2. kivagyokén 2010. május 11. 21:26
    „Nyugdíjkorhatárm felemelve, multiknál 12 óra meló. Mennyi pénz marad szétszórni”
  • 1. arrabonem 2010. május 11. 21:01
    „Ezek szerint többszörös halott vagyok...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két hónap alatt vitte el a modellt a súlyos betegség

Elhunyt Lendvai Katalin egykori modell, Kamarás Iván fiának édesanyja, aki sokáig harcolt azért,… Tovább olvasom