Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

A Titánok harca a box-office lista csúcsán

A Titánok harca forgalmazásának első hétvégéjén 64,1 millió dollárt (12,6 milliárd forint) hozott az amerikai és a kanadai moziknak.

Húsvéti észak-amerikai kasszasikercsúcsot döntött a görög mitológia világában játszódó, 3 dimenzióban is forgalmazott film, a Titánok harca: forgalmazásának első hétvégéjén 64,1 millió dollárt (12,6 milliárd forint) hozott az amerikai és a kanadai moziknak és 44,2 millió dollárt (8,7 milliárd forint) 15 külföldi országban.

Az 1981-es Titánok harcának remake-je április 2-án került a filmszínházakba, és az első hétvége bevétele megfelelt a filmipari várakozásoknak. A film központi alakja Perszeusz, aki félisteni erővel bír Zeusz és egy földi nő kapcsolatának gyümölcseként, ám megtagadja azt és emberként próbál élni. A film olyan neveket vonultat fel, mint Liam Neeson, Ralph Fiennes vagy Sam Worthington.

Forgalmazója, a Warner Bros Pictures és a kasszabevételeket figyelő Exhibitor Relations becslése szerint az észak-amerikai mozikban elért 64,1 millió dolláros hétvégi bevétel húsvéti kasszasiker, az előzőt 40,2 millió dollárral a Horrorra akadva 4 című film érte el 2006-ban. Az észak-amerikai kasszasikerlista második helyére szintén egy újonnan bemutatott film került, Tyler Perry Miért nősültem meg (Why Did I Get Married Too) című alkotása, amely 30,3 millió dollárt (5,9 milliárd forint) hozott. A harmadik helyre csúszott a múlt heti listavezető, a DreamWorks Picture stúdió Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon) című filmje 29,2 millió dollár (5,7 milliárd forint) bevétellel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titkok Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráján

Leonardo da Vinci híres falfestménye, Az utolsó vacsora (1498) még mindig számos titkot rejt. Tovább olvasom