Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

A tehetségek országa vagyunk: Több ezren az X-Faktor előválogatóján!

2010 az X-Faktor éve volt, és biztos, hogy 2011-ben is rengeteg tehetséget ismerhetnek meg az RTL Klub nézői.

Múlt héten elkezdődött a Csillag Születik harmadik évada, ezen a hétvégén pedig már keressük a második X-Faktor reménységeit.

Bár a Csillag Születik még csak a válogatóknál tart az RTL Klub képernyőjén, a csatorna máris megkezdte az év másik nagy zenei tehetségkutatójának előválogatóit.

Tavaly hétről-hétre óriási tömegeket ültetett le a képernyők elé az X-Faktor. A győztes, Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbert, Janicsák Veca, Wolf Kati és a többiek azóta is a hazai zenei világ keresett tagjai. Wolf Kati pedig májusban a legnagyobb európai dalversenyen képviseli Magyarországot. Az Eurovíziós Dalfesztivált kb. 500 millióan nézik minden évben, és olyan nagyságok tűntek itt fel, mint az ABBA vagy itt szerzett nemzetközi hírnevet Celine Dion.

Így érthető, hogy a tavalyi 12 döntős sikereit sokan megirigyelték, legyőzték bátortalanságukat és jelentkeztek az idei X-Faktorra.

- Minden várakozásunkat felülmúlta a jelentkezők száma; a tavalyinál is jóval többen vannak. Sok fiatalt azonban még vissza kellett utasítanunk, mert az X-Faktor esetében a minimum korhatár 16 év. Persze ha tehetségesek, és addig is sokat gyakorolnak, várjuk őket évek múlva az X-Faktor akkori előválogatóin - nyilatkozta a műsor főszerkesztője, Schiwert-Takács László.

A mentorok és a műsorvezetők személye még nem végleges, ahogy az sem, mikor kerül képernyőre az ország legnépszerűbb tehetségkutató műsora. Egy azonban biztos; az RTL Klub 2011-ben sem lesz híján a tehetségeknek.

Olvasóink írták

  • 16. EmcyDictator 2011. április 12. 11:09
    „Több ezren az X-Faktor előválogatóján."
    Lehet ,hogy több ezren jelentkeztek,de abból a több ezerből csak kábé 3 olyan ember van aki ér is valamit és tényleg tehetséges.Pff...szánalmas.”
  • 15. Hyppolit 2011. április 11. 16:10
    „Egyszerűen szinte mindegyik hozzászólóval egyet értek!Azért kiegészíteném a hozzászólásokat azzal az aprósággal, hogy nem az a sok szerencsétlen a hibás(tisztelet a kivételnek),akik minden önkritika nélkül jelentkeznek a műsorba, hanem a két egymással versengő, mindenre elszánt "média-vár", akik jól gyomorba akasztva a józan közizlést, nyomják az arcunkba az infantilisebbnél primitívebb uilyen jellegű műsorokat. (Már akinek!) A bizonytalanokból hülyét és bohócot "gyártanak", aki meg nyekken kettő tisztát, az beöltöztetik, mint egy egykereküző cirkuszi csimpánzt, és elhitetik vele, hogy "sztár"...is lehetne.Néhány már elfelejtett "mégfussa" zsűritag, és kész is a magyar bohózat különböző álneveken (Pl. Csillag születik, X-Faktor)Ehhez padig csatlakozik egy olyan újságírói réteg, aki nagy ötlettelenségében végre talál vmi kis koncot, amin önmaga is elcsámcsoghat.Na ezért sem jutunk soha Európába....”
  • 14. Muaddib 2011. április 11. 14:44
    „Javaslom a Megasztár után szabadon a Megabűnöző a Megalopás vagy a Megasikkasztás tehetségkutató műsorokat.”
  • 13. Muaddib 2011. április 11. 14:40
    „Ma, ha a tévé alapján képzeli el egy gyerek, hogy mi akar lenni, akkor az lehet a válasz,
    Hogy modell, sztár, celeb, pornós vagy homokos vagy, mind egyszerre.”
  • 12. stewe7109 2011. április 11. 09:40
    „Az igazi tehetségek nem kapnak szinte semmi műsoridőt a kereskedelmi csatornákon. Ők azok akiknek nagy százaléka már el lett lopva agyilag és fizikailag is innen. Tudósok, feltalálók...
    Na de ezt mindenki tudja. Nem is folytatnám...”
  • 11. mr_smith 2011. április 11. 09:02
    „Na épp ezért nem fizetek elő kábeltévére, már lassan egy éve. Így a gyerek sem látja, legalábbis otthon.Nekem is több időm marad vele foglalkozni. Összességében teljesen jól járok. :)”
  • 10. kiscsaj089 2011. április 10. 22:26
    „Inkább utánzó majmok vagyunk, ez olyan mint az "Amerika csillagai" (lehet nem emlékszem jól, bocsi) című műsör, mostanában minden műsort tőlük másolunk le..... semmi saját gondolat nincs, akkor miről beszélünk ?”
  • 9. oPTiKa 2011. április 10. 21:09
    „hmmm... gyakorlatilag minden hozzászólással egyetértek...”
  • 8. Muki81 2011. április 10. 20:04
    „"A tehetségek országa vagyunk" Bár csak azok lennénk, és minél több nő döntene úgy, hogy család és gyerek fontos számára. Amúgy gusztustalan a cikk. Azt sugallja, hogy egy nő, amikor gyereket vár, értéktelenebb, mint amikor nem.”
  • 7. öröksoproni 2011. április 10. 16:12
    „Tehetség! Megint a ló egyik oldala! Dicsérgetjük magunkat a semmiért, fényezzük magunkat, meg sajnáljuk, de dolgozni nem tanítja meg senki a következő generációt, mert azzal sérti a, mit tudom én, milyen jogait a gyereknek!”
  • 6. pancser 2011. április 10. 15:10
    „Nem a tehetségek országa vagyunk, hanem a munka nélkül meggazdagodni vágyóké. Inkább szégyen a magas jelentkező szám.”
  • 5. EmcyDictator 2011. április 10. 15:05
    „4. !

    Teljes mértékben egyet értek veled.Rálehet nézni a magyar "tehetségekre" ...Semmi tehetség nincs bennünk.SP is csak nyávog: "Miért nem jössz vissza hozzám??? "
    Meglehet nézni a tegnapi Csillag Születik-ben a vak Teca lányt,aki 15 éves,vak létére,úgy zongorázik,mint egy profi,úgy énekel mint aki már 1000 éve ezt csinálja,ő tényleg egy nagy tehetség.Akárcsak a Veca.
    Szóval a médiának és a sajtónak is csak azért kell,hogy drága pénzért eladják őket, és jöjjön nekik a $ .
    És mikor a gyerekek ezeket a semmirekellő celebeket,mint például Győzike,SP,Pákót látják folyamatosan a TV-ben
    a média ne csodálkozzon,hogy hova fajulnak a gyerekek.És a szülők sem,mert nem szabad megengedni.Nem értem minek kell egy roma ember életét videózni.Meg ez a semmirekellő ValóVilág is itt van a nyakunkon...Semmirekellő egy műsör,az embert elbutítja,káromkodások,felnőtt tartalmúak,és a gyerekek is ezt bámulják.Szánalom!Szánalom ami Magyarországon folyik!

    Igaz Roald Dahl verse:

    [...]Amerre csak jártunk, a tévét
    A gyerekek szájtátva nézték.
    Két-három óra meg se kottyan,
    Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
    (Múltkor is láttunk egy helyen
    Tíz szemgolyót a szőnyegen.)
    Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
    Míg hipnózisba nem kerülnek,
    S a sok szennytől, mit egyre néznek,
    Olyanok lesznek, mint a részeg.
    Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
    A falnak fejjel nem rohannak,
    Nem kezdik egymást hasogatni,
    Hagynak nyugodtan mosogatni,
    Míg fő az étel, hűl a lekvár -
    De azon eltűnődtetek már,
    Hogy ez a rémséges doboz
    Miféle dolgokat okoz?
    ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
    MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
    Az észt betömi, eldugítja!
    A gyereket úgy elbutítja,
    HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
    TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
    Az agya lágy lesz, mint a sajt!
    FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
    NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!
    ,,Na jó! - mondjátok majd. - Na jó!
    De ha a televízió
    Nincsen, mivel foglaljuk el
    A drága gyermekünk, mivel?"
    Ezt fogjuk akkor válaszolni:
    Míg nem volt még e bamba holmi,
    Míg e szörnyet fel nem találták,
    Mit csináltak vajon a drágák?
    Hát elfelejtettétek volna?
    Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
    OL... VAS... TAK...! És OLVASTAK és
    OLVASTAK, s még ez is kevés
    Volt nekik, OLVASTAK tovább!
    Fél napjuk olvasásból állt!
    A polc könyvekkel volt tele,
    A föld, az asztal is vele,
    S az ágy mellett, a kisszobába
    Még több könyv várt elolvasásra.
    Sok szép mese, volt benne sárkány,
    Volt indián, cet és királylány,
    Kincses sziget, és messzi partok,
    Hová sok csempész lopva tartott,
    Kampó kezű, komor kalózok,
    Egy elefánt, ki csak hallózott,
    És rémes, éhes kannibálok,
    Üstbe ki tudja mit dobálók...
    Mily könyveken busult-vidult, ó,
    Az a sok régi-régi lurkó!
    Hát kérve kérünk titeket,
    A tévékészüléketek
    Dobjátok el, s mi hely marad,
    Oda tehettek polcokat[...]!

    Nem az,hogy ne nézzék,mert nincs olyan ember aki ne nézne valamikor,de valami értelmeset a gyerekek is.
    Ott vannak a Magyar Népmesék,akkor egy csomó mese,amiben van tanulság.

    Szóval,eljutottunk eddig,csak gratulálni tudok a médiának.Így pusztítják ki teljesen az embert.”
  • 4. Pano 2011. április 10. 13:38
    „Janicsák Veca tehetséges volt és látjuk mi lett belőle.
    Sajnos ezek a műsorok nem a tehetségről szólnak (inkább a pénzről, de ezt mindenki tudja, nem hiába jönnek sorba), mert lehet valaki őrülten tehetséges, eltűnik a süllyesztőben ha nem tudja a sok hülye kamaszt behülyíteni, hogy dobálja száz számra az sms-eket.

    Amúgy, ha igazi tehetségeket akarunk látni, akkor nézzük meg pl Dukai Reginát, akinek nem kicsi tehetsége van éneklés terén, mégse engedik érvényesülni és be lett skatulyázva modellnek.
    De mondhatunk "régi" neveket: Demjén Ferenc, LGT zenekar, Piramis
    Jelen kornak pl: Ákos, Zséda, na, Ők TEHETSÉGEK!

    Az egész magyar "zeneipar" már kritikán aluli, akinek valóban van sütni valója eltüntetik, vagy abba hagyja, mert nem támogatják, foglalkoztatják őket, de egy semmirekellő SP és Pákó félékből több lóvét lehet kicsikarni. Ez valahol a mi hibánk is, mert vevők vagyunk rá. Ezt legjobban a "bikicsunáj" őrület példázza, hogy egy művészi értékekben szegény ember a hülyeségből milliókat zsebelt be.”
  • 3. meteor* 2011. április 10. 13:17
    „a valogatason reszt vevok nem tehetsegek :))
    Es sulyos tevhit, hogy "Magyarorszag" barmilyen tehetsegek orszaga lenne!!!!!
    A felsorolt volt gyoztesek meg kalap tragyat sem ernek, annyi, mintha az Irirgy Honaljmirigyet hallgatnank!
    A tehetseg nem magyar szarmazassal kezdodik. Legalabb is a music department-en. Megfelelo PR-t sem tudnak letre hozni egy enekesnek, a magyar (uj (vagy regi) enekesek eppen, hogy csak megelnek a zenelesbol (!), es hat marad a teny: amig egy enekes csak Magyarorszag teruleten belul tud letezni, addig csak eppen, hogy megfog tudni elni ebbol. Aki zenelni akar, jobb ha kulfoldre megy es kulfoldiul enekel :)))) Magyarorszag nem tud finanszirozni "tehetsegeket" sem!”
  • 2. Infamous 2011. április 10. 13:16
    „inkább az idióták országa vagyunk...”
  • 1. Primax 2011. április 10. 13:08
    „A tehetséget nem szabad összekeverni az önkritika nélküli színvonaltalan magamutogatással.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akinél mindenki rózsaszínben látja a világot...

Mindenki rózsaszínben láthatja a világot egy brit asszonynál, mert nincs más lehetősége: a nő… Tovább olvasom