Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

A régióban a magyarok használják leginkább a Google-t

A Google reprezentatív felmérése szerint Magyarországon használják a régióban a legnagyobb arányban a cég bizonyos alkalmazásait, szolgáltatásait az okostelefonjukon, táblagépeiken, számítógépeiken.
A budapesti Google Ground oktatóközpontban tartott háttérbeszélgetésen elhangzott: 62 százalék az internetet szinte naponta használók aránya, okostelefonját, táblagépét az internetezők 63 százaléka használja.

Magyarországon szinte minden negyedik internetező első dolga ébredés után, hogy felmenjen a netre és minden harmadik nyilatkozott úgy, hogy nem tudja elképzelni az életét internet nélkül - derült ki a felmérésből. Az internetezők 98 százaléka otthonról is használja a világhálót, 32 százalékuk még tévénézés közben is.

A megkérdezettek 52 százaléka zenehallgatásra, rádiózásra is használja az internetet és minden ötödik olvas e-könyveket is, 34 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az interneten bonyolított videóhívásokat is használ a barátokkal, családdal való kapcsolattartásra.


A Google tulajdonában álló, a világ legnagyobb videómegosztó oldalán a magyarok leginkább filmelőzeteseket, oktatóvideókat néznek és minden tizedik tölt fel valamilyen videót az oldalra.

A felmérés szerint minden ötödik internetező iskolából, felsőoktatási intézményből is használja a világhálót, az összes megkérdezett 58 százaléka recepteket is keres az interneten, 14 százalékuk még vásárlás közben is internetezik.

A Google Térképet használók kétharmada az alkalmazás segítségével talál magának uticélt, vagy szállást, ez a régió országaiban a legmagasabb arány, míg a keresőoldal fordítóját 38 százalék használja nyaralása során, 30 százalék pedig még nyaraláskor sem csatlakozik le az internetről. Minden harmadik magyar Google Térkép használó az utcakép-nézegető szolgáltatás, a Street View segítségével tesz kirándulásokat.

A Google sajtótájékoztatója Budapesten

A kutatást a Google megbízására az IIBR készítette 2014 márciusában online kérdőíves módszerrel. A kutatásban 5 országot vizsgáltak (Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát és Lengyelországot), minden országban 1000 fős, a 15 évnél idősebb internetezőkre nézve reprezentatív mintán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már ilyen is van: cápariasztó okosbója

A műszer a digitális technológiának köszönhetően 60 méterről jelzi a ragadozó közeledtét. Tovább olvasom