Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A Nyugat-Dunántúlra tört be először a válság

Ahogyan a fejlettséggel járó előnyök, úgy a válság hátrányai is először érik el a Nyugat-Dunántúl régiót – ez derül ki az Opten céginformációs szolgálat friss jelentéséből.
A térségben egész évben az országos átlagnál lényegesen gyorsabban nőtt a felszámolások száma, de az utolsó három hónapban már több mint kétszer annyi cég jutott erre a sorsra, mint egy évvel korábban.

A Nyugat-Dunántúlra a hét statisztikai régió közül elsőként tört be a válság – adta hírül az Opten céginformációs szolgálat. Amíg az év első 8 hónapjában országosan 10 százalékkal több céggel szemben indult felszámolási eljárás, addig a térségben a növekedés üteme meghaladta a 41 százalékot. Tetézi a bajt, hogy az utolsó három hónapban itt is bekövetkezett az országosnak megfelelő látványos romlás: a régióban szeptembertől november végéig 267 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ez 114 százalékos növekedés, míg az országos átlag ebben az időszakban csak 40 százalék volt. Az országos átlagot szintén meghaladta ebben a tekintetben a Dél-Dunántúl régió, itt 101%-os növekedést regisztráltak az utolsó három hónapban.

„Sajnos nem mondhatjuk, hogy itt van a gödör alja, mert a felszámolások közzététele néhány hetes késésben van az eljárások megindításához képest, így ennek az időszaknak az elején még a békeidőkre jellemző adatok jelentek meg" – nyilatkozta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Az országos trendektől eltérően alakult viszont a végelszámolások száma a régióban. Az első 8 hónapban a megye nagyjából együtt mozgott az átlaggal: 17 százalékkal több céget zártak be a tulajdonosok, mint egy évvel korábban. A három nyugati megyében azonban szeptembertől november végéig éves összevetésben már nem nőtt a végelszámolások száma. „Szeretnénk hinni, hogy előrelátó tulajdonosok időben hoztak jó döntéseket, vagyis nem várták meg, amíg a cégük nehéz helyzetbe kerül. Sajnos nem valószínű, hogy erről lenne szó" – mondta Csorbai Hajnalka. Az igazgató szerint a végelszámolások megítélése nem egyszerű. „Sok szakember a végelszámolást egyértelműen a negatív céges események közé sorolja, de tudni kell, hogy Magyarországon egyszerűen túl sok a cég, így sok az alultőkésített vállalkozás is" – mondta a stratégiai igazgató. Márpedig a végelszámolások mögött gyakran húzódik meg átalakulás, felvásárlás vagy összeolvadás, így ez az eljárás egy egészséges konszolidációs folyamat része is lehet.

Ahogyan az országban mindenütt, úgy a Nyugat-Dunántúlon is a cégalapítások éve volt 2008. Az első 8 hónapot tekintve még 54 százalékkal több cég alakult a régióban, mint egy évvel korábban, ám a térség vállalkozói mindenki másnál hamarabb reagáltak a rossz hírekre: az utolsó három hónapban itt 9 százalékra esett vissza a növekedés üteme, míg országosan még novemberben is 22 százalékkal több céget alapítottak, mint egy évvel korábban.

Olvasóink írták

  • 7. elemér 2008. december 05. 09:37
    „Bill Gates az eggyik leggazdagab kapitalista a világon. Megkérdezte CNN, hogy mit szól az állami kölcsönökhöz az U.S.A. autóiparnak. Azt mondta miért van erre szükség, és hol vannak a befektetôk most ha az ipar olyan jó. Ezen érdemes gondolkozni válaszolta. Miért nincs most befektetô a Tungstramra ha az olyan jó hirü és nagy multu gyár kérdem én ? Sok azértet irtam már erröl.
    Egyszerüen a G.E. nem fog befektetni egy üzletben amiben nem lát jövôt magának.”
  • 6. elemér 2008. december 05. 04:02
    „Érdekes ez a piacgazdaság. Lemondják a megrendelést karácsonyra és másnap leáll a gyár kinában. Miért ne éreznék ezt meg Gyôrben, tôlem ? Bankok egymással összeköttetésben vannak a világon és úgy képzelték hogy ez nagyob biztonságot jelent, mert ez a globalizmus. Aztán rájöttek hogy ez tévedés mert pont ezért összeomlottak mint a kártyavár. Vége a kapitalizmusnak és most következik az uj vagyis második kapitalizmus. Itt már nem lehet mások pénzét kockáztatni. Aki kockáztatni akar az vagy a sajátját vagy pedig azokét akik ezt tudják, és nem kunyerálhatnak ha azt elvesztik.

    Nassim Nicholas Taleb mondta ezeket, és bizony Wall Street odafigyel mert elismert ember. Akit érdekel az kattint és angolul meghallgathatja a Charlie Rose T.V. interjut.”
  • 5. elemér 2008. december 04. 22:20
    „Igen a nyugati befektetések rugalmassak, tehát nem hosszutávra vannak azok, és ha beindul akkor az megint csak itt lessz a fejlôdés. Én ezt természetesnek és normálisnak tartom a mai gazdasági világban. Kis cégek is csak reagálnak. Messziröl kukkeral az ember tisztábban lát. Mo.-n persze azt hiszik hogy minden az uralkodó párton mullik és a nagy világ az csak nekik reagál, pedig ez pont forditva van. Csodát ott senki nem csinál.”
  • 4. Szilágyi_Zsolt 2008. december 04. 20:28
    „Érdekes, hogy a nyugat felől jövő válság a nyugati területeket érinti először, mi? :)”
  • 3. elemér 2008. december 04. 13:04
    „Azért nem is olyan rossz, mert bezin ár, élelmiszer, stb. megy lefelé, de még mindig magasab mint mielöt emelkededtek az árak. Természetes ez a U.S.A. ami után a világ kullog. Ha az árak nagyon mennek le, az megint rossz lessz. Nem olyan egyszerü ez mint ahogy az átlag ember képzeli azt. Ide már inglish lengvidzs is kell.”
  • 2. Poltergeist 2008. december 04. 12:04
    „Gyurcsány mondaná:Miféle válság????
    Olyan jól élünk mint soha ,dübörög a gazdaság/ja át rajtunk/ a munkanélküliség arányaiba véve a kimutatásaink szerint szerint soha nem volt ilyen jó./ami nekik a kimutatás az nekünk a bemutatás/”
  • 1. elemér 2008. december 04. 09:37
    „Igen valami világválság ez. Dubai-ban is megérzik, mert leállnak az épitkezések és megy le az ingatlan. Ruszkikat is szoritja a cipô, mert financirozzák a rubelt. Ez a sok vállalkozás pedig érthetô, mert mit tesz az aki munkáját elveszti ? Másik lehetôség, rokonlátogatás az USA-ban és tultartozkodás.;)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Innen letölthető az energiaár-támogatási nyomtatvány

Megkezdték azoknak a nyomtatványoknak a kiküldését, amelyeken a 2009-es esztendőre… Tovább olvasom