Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

A magyar szambakirálynő

Ha szambáról hallunk, azonnal a riói karnevál buja hangulata, a félvér táncosnők, a hatalmas fejdíszek és a tollas ruhák jutnak az eszünkbe. Pedig a brazil tánc egyre több hívet szerez Magyarországon is.

Saját szambakirálynőnk is van már, Szikszai Daniellának hívják.

– Lételemem a mozgás, zene, s tánc nélkül nem tudnék élni. Szinte minden sportágban kipróbáltam magam a ritmikus sportgimnasztikától az atlétikáig s a táncok különböző válfajáig. 2005-ben belekóstoltam a capoeirába, s mivel ez is brazil eredetű, innen már csak egy kis ugrásra volt szükség, hogy a nemzeti táncukkal, a szambával is megismerkedjek. Magával ragadott a hangulat, folyamatosan fejlesztem a tudásomat itthon és külföldön – fogalmazott Daniella.

A fiatal lány mögött ma már számtalan fellépés áll, alig néhány hónapos tanulás után eljutott a németországi Coburg szambafesztiváljára, ahol legnagyobb meglepetésére mindenkit maga mögé utasított a mezőnyben, s az egyéni táncversenyben 2007-ben ő lett a szambakirálynő. Egy évvel később csapatával fesztiváldíjat nyert, tavaly az egyéni versenyben újra a dobogóra állhatott, bronzérmet szerzett. Idén is elindul a megmérettetésen.

Szikszai Daniella
Szikszai Daniella

Daniella a győzelmek után hamar eldöntötte, a szambára teszi fel az életét. Tánciskolát alapított, egyre több helyre hívják őket. A csoport autentikus brazil szambát ad elő.

A tánc Brazília sűrűn lakott tengerparti településein született, rengeteg formát ölthet a vérpezsdítő karneváli látványosságtól kezdve egészen a szambadalig, ami lényegében egy nyugodt gitárjáték. Az afrobrazil vallás, a candomble hívei számára a szamba imádság, segítségével keltik életre isteneiket. A ritmusokat Európába a Nyugat-Afrikából behurcolt rabszolgák hozták. Az európaiak bűnnek tekintették a bennszülött táncokat és a hatóságok megpróbálták megakadályozni elterjedésüket, ám ez nem járt sikerrel és a szamba egyre nagyobb népszerűségnek örvendett mind a feketék, mind a fehérek körében. Az 1930-as években a szamba egy változata már a kópiákon is megjelent, Fred Astaire és Ginger Rogers első közös filmjében.

Daniella legnagyobb álma, hogy egyszer a legnagyobb szambaünnepre is eljuthasson.

Ha szamba, akkor karnevál, ha karnevál, akkor Rio de Janeiro. Itt rendezik a farsangi szezon egyik legnagyobb ünnepét, amikor Rio de Janeiro néhány napra a világ fővárosává válik, a parádén a legjobb szambaiskolák táncosai mérik össze a tudásukat.

Karneváltörténet

Az első riói karnevált 1723-ban tartották, a portugál bevándorlók három napon keresztül maszkokban rohangáltak az utcákon. Álruhát is öltöttek, vízzel, sárral, liszttel öntözték egymást. 1855-ben már kocsikon vonultak a zenekarok, a gazdagok lélegzetelállító jelmezeket öltöttek. A munkásosztály tagjai 1872-ig azonban még csak meg sem nézhették a kavalkádot, később már ők is beöltözhettek. A mai felvonuláson mindegyik szambaiskola választ egy témát, melyet zenével és a kocsin táncoló fiatalok százainak mozdulataival jelenít meg. A felvonulás Rió egyik belvárosi utcáján zajlik, ahol a nézőktől a legjobb helyekért akár 50 ezer forintnak megfelelő összeget is elkérnek.

Olvasóink írták

  • 9. meteor* 2010. július 23. 00:48
    „Mi van Kisalfold, ma nem vagy normalis??!
    Az egyik cikket kiraktatok ma is, mikozben juniusban szerepelt eloszor a fooldalon.
    Erre ebbol a cikkbol csinaltatok kettot, csak az egyikhez nincs kep a fooldalon.
    Sz....rban a haza, ha nincs eleg hir, mi?
    De gagyi maaar!!”
  • 8. botman 2010. július 20. 16:33
    „látnátok élőben....atom.. <moderálva>”
  • 7. Spitfire 2010. július 20. 14:32
    „hát ja...a magyar csajok a seggrázáshoz qrvára értenek...csak dolgozni ne kelljen...”
  • 6. Jandex 2010. július 19. 17:42
    „Na végre levették a képét!:)))/meg néhány H.sz.-t is :))))/”
  • 5. accelerator 2010. július 18. 14:30
    „.. valaki_a_messzeségből

    Költői kérdés volt. :)”
  • 4. valaki_a_messzeségből 2010. július 17. 19:39
    „.. brazil.... viszont a szalagot én sem értem, mi az a fekete csík a közepén?!
    Vamos dancar, vamos balancar, vamos VIVER!!!! TE AMO.”
  • 3. accelerator 2010. július 15. 23:58
    „Mellesleg milyen zászló az rajta?”
  • 2. Mankapunka 2010. július 15. 15:41
    „McDonalds kúrára elmehetne 1 hónapig,mert a sok tánc végén elfog fogyni.”
  • 1. buggyant 2010. július 15. 10:09
    „Nagyon helyes. Ebben a rovatban ilyenekről írjatok, ne az agyonrágcsált celebekről. Sok sikert!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életéért küzd a világ legnagyobb mellű nője - fotó

Életveszélyben van a világ legnagyobb mellű nője, miután nem sikerült az újabb plasztikai műtéte. Tovább olvasom