Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 25°C Még több cikk.

A középkorú nők negyede szenved a depressziótól

Egy tanulmány szerint a 45-54 éves nők körében 25 százalékkal nőtt a depressziósok száma.
A szakértők szerint ennek oka, hogy nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között. A középkorú nőknek számos dolog okoz stresszt: a gyerekek kirepülnek a családból, emiatt magányosnak érzik magukat, továbbá a beteg rokonok, szülők ápolása is nagy terhet ró a nőkre. Mindez pedig krízishez vezet.

A szakemberek arra is rámutatnak: a hatvanas évek szülöttei felnőtt koruk derekán úgy érzik, nem tettek meg mindent, amit tehettek volna azért, hogy elégedett, jó életük legyen, sokan emiatt boldogtalanok.

A megkérdezett férfiak 14,5 százaléka mondta azt, hogy depressziósnak érzi magát és sok dolog miatt aggódik - a kilencvenes években az így válaszoló férfiak aránya nagyjából megegyezett.

A kutatást vezető dr. Andrew McCulloch azt mondta: a korosodó nők nagyon nehezen találják meg az egyensúlyt a munka és a család között, és ebben a korban már nekik kell gondoskodniuk idősödő szüleikről is, akik körében egyre gyakoribb az időskori elbutulás.


– Ez a kor az, amikor a nők egyik napról a másikra üressé válnak, mert a gyerekek elköltöznek otthonról. Másrész a mai társadalom a fiatal nőké, a vékony alaké, ami az idősebb nőkre frusztrálóan hat. Ráadásul ez a kor az, amikor az emberek felteszik maguknak a kérdést: mit is értem el? És a nők számára a válasz ne feltétlenül kedvező. Ez a generáció az, aki sokkal kevesebbet kap, mint amekkora elvárásai vannak.

A középkorú nők közül egyre többen szoronganak, mentális problémákkal küszködnek, pánikrohamok törnek rájuk, fóbiáik vannak, depressziósak, súlyproblémával küzdenek. Sokuknál jellemző tünet a fáradtság, feledékenység, alvászavar és ingerlékenység.

Nagy-Britanniában 1993-ban a népesség 19,1 százaléka küszködött mentális problémákkal, míg tavaly már 21,5 százalék. A nők körében az arány kétszer magasabb, mint a férfiaknál. A nők közül háromszor annyian szenvednek fóbiáktól, mint a férfiak. Ami pedig a depressziót és a szorongást illeti, tavaly már 20 százalékkal magasabb volt a női betegek aránya, mint 1993-ban.

Olvasóink írták

  • 8. Judytka 2009. február 01. 15:27
    „Pedig sok esetben éppen a környezet veszi észre,hogy valami "nincs rendben"és ők tudnak segítő kezet nyújtani..”
  • 7. dr73 2009. február 01. 15:22
    „Bizony!Kell az akarat,de nem minden esetben megy az embereknek...
    sajnos,ez egy nagyon összetett betegség.
    Az a gond,hogy vannak olyan emberek (az ismeretségi körömben is) , akik unatkozóknak tartják ebben az állapotban lévő egyéneket,nem hiszik el a létezését a betegségnek.”
  • 6. Judytka 2009. február 01. 14:30
    „Tuti,így van,de a külső segítség mit sem ér akaraterő nélkül..”
  • 5. dr73 2009. január 31. 14:49
    „Szerintem meg ne mondjon,írjon véleményt a betegséggel kapcsolatban olyan ember,akit messze elkerült a depresszió.
    Mivel nem ismeri,nem is tudhatja.
    Ez egy hormonális változás,amiről nem tehetnek emberek.
    Az agy szerotonin szintje csökken,mivel sokat rágódik,aggódik,vagy épp nem tud megoldani problémákat az ember fia...
    Valakinek segítség kell a kilábaláshoz,másnak a sport,de mindenképp a megoldás az önmagunkkal való törődés ilyenkor a legfontosabb.”
  • 4. Judytka 2009. január 31. 14:09
    „Unginak igaza van.Minden fejben dől el.”
  • 3. ungi 2009. január 31. 12:31
    „Ez egy nagy baromsag! Ha az ember lelkeben rend van, nincsenek komplexusai, nincs mindig minden körülmenyek között mindenkinek megfelelni valo vagy, akkor nincs is depresszio.En is a hatvanas evekben születtem, voltak, vannak nehezsegeim, de az biztos, depis meg sem vagyok.Söt boldog vagyok, örülök az eletnek, es nagyon optimista vagyok. Nem kell mindig mindenben a legrosszabbat latni, mert minden rosszban van valami jo is. Szerintem felfogas kerdese!”
  • 2. Becsület 2009. január 31. 10:41
    „Csókolom Hölgyeim, Jó napot Uraim!
    Én úgy látom/gondolom, hogy egy kicsit ez a ,,nem tettem meg mindent a családomért" fóbia valahol önsajnálat, mártíromkodás is! Az élet rendje, hogy gyermekeink felnőnek és önálló életet kezdenek. Ezt nem kell oly drámainak megélni, sőt büszkének kell lenni erre. Szerintem az ilyen tény azoknak okoz gondot, akik önmagukkal sincsenek megelégedve. Ez bizony baj és segítséget kell kérni ennek feldolgozásához. Végezetül! Az életünk olyan nagy valószínűséggel, amilyenné tesszük. Értelmes lények vagyunk, tudunk gondolkozni, tudunk a jó és a rossz között különbséget tenni. Amúgy az élet nem egy habos torta Hölgyek, Urak! Evvel nem mondtam újat!
    Sok sikert mindenkinek a jobb és szebb élet eléréséhez.”
  • 1. Catherina 2009. január 31. 09:18
    „Köszönhetjük civilizált társadalmunknak, egymásnak, magunknak! Pénztelenség, emberi kapcsolatok hanyatló minősége, munkahelyi bizonytalnság, riasztó jövőkép, búnözési félelmek, megélhetési problémák,tb.....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madonna nálunk is fellép 2009-ben

Az amerikai popdíva idén nyáron nálunk is föllép Sticky and Sweet turnéjával. Azt, hogy Magyarországon mikor és hol lesz látható Madonna, egyelőre még nem lehet tudni. Tovább olvasom