Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

A következő! - másfélmillióan néztek bele az M1 új vetélkedőjébe

Csaknem másfél millió ember nézett bele A következő! című vetélkedőbe, amelynek első adását vasárnap este sugározta az M1.
Csaknem másfél millió ember nézett bele A következő! című vetélkedőbe, amelynek első adását vasárnap este sugározta az M1 - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.

A Nielsen Közönségmérés adatai szerint a debütáló, 75 perces vetélkedő nézettsége 666 ezer volt, ezzel a program ideje alatt a legnézettebb műsor lett, egyben az M1 heti listavezetője is. A felnőttek körében csaknem 15 százalékos közönségarányt ért el, a legnézettebb percében pedig 865 ezren voltak kíváncsiak rá.

A duisburgi kajak-kenu világbajnokság nemcsak az érmek tekintetében volt kimagasló, a szombati és vasárnapi döntők megtekintésébe 1 millió 300 ezren kapcsolódtak be.

A szombati közvetítés nézettsége 289 ezres, míg a vasárnapié 416 ezres volt. Ezzel mindkét nap magasan a legnézettebb műsor lett a közvetítések ideje alatt, a felnőttek körében szombaton csaknem 16 százalékos, vasárnap majdnem 19 százalékos volt a közönségaránya.

A legnézettebb percekben szombaton 418 ezren, vasárnap 625 ezren izgultak egyszerre a magyar hajók sikeréért - közölte az MTVA.

Olvasóink írták

  • 4. gonzo 2013. szeptember 03. 08:40
    „Hyppo,nézz bele Kasza Tibi új műsorába,ami állítólag(itt olvastam valahol a címet)megtriplázta a supertv2 nézettségét.

    Nem tudom,csak gondolom,ezután sírva fogsz könyörögni Gundelért:)

    Na jó,tudom,nem lehet valamit azzal elfogadtatni,hogy van nála ezerszer sz@rabb is...:))”
  • 3. Hyppolit 2013. szeptember 03. 00:05
    „2! szimre, egyetértek, nem, de olyan nevek után, mint Frei, Vámos, Kepes, Vágó, Déry, Kudlik, stb. Gundel nagyon gyatra. Az új generációból ott van akár pl. Váczi G. Hallgasd sokat Gundelt, előbb-utóbb észreveszed, hogy nem természetes, erőlteti a poénkodást. A bearanyoskodó-"csakazértisjópofizok"-stílus pedig nekem nem fekszik..”
  • 2. szimre50803 2013. szeptember 02. 17:54
    „Hyppolit! Szerinted Knézynek kellene vezetnie a műsort, netán Obersovszkynak?”
  • 1. Hyppolit 2013. szeptember 02. 16:28
    „Gundel Takács orgánumától is feláll a szőr a hátamon, a sportközvetítések alatt szinte már viselhetetlen. Mindenhova beerőltette magát, nála sokkal jobb riporterek és műsorvezetők léteznek. Nem tudom, kinek érdeke a médiában ez az egysíkuság?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét Aranyanyukat keresnek

Ismét jelölhetünk elismerésre köztünk élő hősnőket. Harmadik alkalommal hirdetik meg a Richter… Tovább olvasom