Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A kisebb agyméret összefügghet a koragyermekkori szegénységgel

A kutatás szerint a stressz és az aggodalom az oka az agy nem megfelelő fejlődésének.
A kisebb agyméret összefügghet a koragyermekkori szegénységgel - mutatta ki két, egymástól független amerikai kutatás. A kutatások azt is kiderítették, hogy a nélkülözés bizonyos információk kevésbé hatékony feldolgozásával is kapcsolatos lehet - számolt be a Times amerikai magazin online kiadása a JAMA Pediatrics és a Journal of Neurosciences című szaklapokban ismertetett tanulmányokról.

Egy korábbi munka már utalt arra, hogy a szegénység befolyásolja a gondolkodási képességeket és ronthat iskolai teljesítményen is, azonban modern képalkotó eljárások segítségével a kutatók most az agy olyan változásait dokumentálták, amelyek a szegénységgel hozhatók összefüggésbe.

A JAMA Pediatrics folyóiratban közölt tanulmány kimutatta, hogy az elszegényedett családokban felnövő gyerekek agyában mind a fehér-, mind a szürkeállomány kisebb volt, mint a jobb körülmények között élő gyermekekében. A szegényebb gyermekeknél a figyelem, a memória és az érzelmek irányításában szerepet játszó hippokampusz és az amigdala területe is kisebbnek bizonyult.

A Washington Egyetem St. Louis-i orvosi karának kutatói szerint az agyterületek kisebb mérete talán annak a stressznek és aggodalomnak a számlájára írható, melyet a szűkös körülmények között élő gyermekek tapasztalnak, hiszen a szülői gondoskodás is megszenvedi a nélkülözést.

A másik tanulmányban, amely a Journal of Neuroscience-ben jelent meg, a Northwestern Egyetem tudósai a szegénység egyik gyakori velejáróját, az anya alacsonyabb iskolázottságát a szerény körülmények között felnövő gyerekek agyának gyenge hangfeldolgozó képességével hozták összefüggésbe.

Azt fedezték fel, hogy azok a serdülők, akiknek édesanyja kevesebb osztályt végzett, nagyobb valószínűséggel mutattak a beszéd hallásakor többféle, "zajosabb" idegi reakciót, mint a műveltebb anyák gyermekei. Ez az idegi válasz - egy korábbi tanulmány alapján - olvasási nehézségekhez vezethet.

A kutatócsoport arra gyanakszik, az anya és gyermeke közötti állandó szóbeli érintkezés hiánya lehet az egyik oka a "zajosabb" agyi reakciónak, mivel a fejlődő agyban a korai kommunikáció alapozhatja meg a hatékony beszédfelismerést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bill és Melinda Gates Bambi-díjat kap

A házaspár a társadalmi szerepvállalásáért, a szegénység ellen vívott harcáért kapja a német média… Tovább olvasom