Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

A Heti Hetes legjobb pillanatai egész nyáron

Rég nem hallott, felejthetetlen poénokat elevenít fel 14 héten át a Heti Hetes best of nyári összeállítása. Régi arcok és új szereplők egyaránt kommentálják a politika és a közélet híreit.
- Keretes konstrukcióban állítottuk össze a best of adásokat, az elején és a végén a kezdetekből, vagyis az 1999/2000-es évadból válogattunk, míg a műsor közepén a mostani, RTL II-es időkből vesszük elő a legjobb poénokat – mondja Ónodi György, a műsor főszerkesztője.

A most vasárnapi adás is kacagtató lesz, Bajor Imre végig sziporkázik. Többek között elmeséli, Grosics Gyulára mindig számíthatott, ha karácsonyi ajándékvásárlást kellett intéznie az utolsó pillanatban.

- A Szent István körúton volt egy divatáruboltja, december 24-én négyig nyitva voltak. Én évekig eljátszottam, hogy négy után öt perccel érkeztem, Gyula bácsi már teljesen kivolt idegileg: „Imikém, hát ez nem igaz! Mindig ez a rohadt késés! Négy sál, be van pakolva, tessék!" - idézte fel a történetet Bajor Imre egy másfél évvel ezelőtti adásban, mely szintén bekerült a mostani best of összeállításba.

A politikai hírek mellett szóba kerül az NDK-s turmixgép, és Kern András is hoz egy fergeteges jelenetet a pápa twitter oldalát újraértelmezve. Hajós András Farkasházy Tivadar kérésére bemutatja, hogyan kell felugrani népitáncos néniként rokolyában a mozgó vonatra, és hogy hogy nem, egy focilabda is előkerül. A régi szereplők közül több remek poént felidézve itt lesz Hernádi Judit, Verebes István, Havas Henrik, Horvát János és Pécsi Ildikó.

Az adások a nyári szünet alatt is vasárnaponként este hatkor és tízkor kezdődnek az RTL II-n.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyászol a Dumaszínház, meghalt az egyik fiatal humorista

A Dumaszínház Facebook-oldalán értesítette a rajongókat, hogy meghalt Szöllősy-Csák Gergely. Tovább olvasom