Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

A Google nőkre vadászik

A Google-nál az adat a király - most pedig a cég ezeknek az adatoknak a segítségével igyekszik kiszámolni, hogyan lehetne néhány fenséges hölgyet találni a királyi udvar számára.
Azt reméli, hogy híres-nevezetes algoritmusainak segítségével képes lesz megoldani a Szilícium-völgy egyik leginkább bosszantó problémáját: azt, hogy miként verbuváljon minél több nőt a csapatába - és hogyan tartsa meg őket. A cég eredményesen akar versenyezni értük, bár jól tudja, hogy viszonylag kevés nő dolgozik a technológia területén.

A vezetőket erősen aggasztja, hogy túl sok nő hullott ki a rostán az állásinterjúk során - vagy nem kapott férfi társaihoz mérhető támogatást -, ezért olyan algoritmusokat dolgoztattak ki, amelyek révén pontosan meghatározható, hogy mikor és miért "buktak el" az érintett nők, illetve segítségükkel kikövetkeztethető, hogyan kell megtartani őket.

Olyan egyszerű dolgokkal, mint például a szülési szabadság
meghosszabbítása, vagy hogy az állásra jelentkező nő női menedzserekkel találkozzon az interjúk során, bizonyosan el lehetne érni eredményeket - legalábbis a fájlok szintjén.

A Yahoo vezérigazgatói székébe "menekült"

A cégnél dolgozó idősebb nők mindazonáltal egyre nagyobb teret veszítenek. Amióta tavaly Larry Page lett a vezérigazgató, és átszervezték a Google-t, a nők kiszorultak az ő közvetlen környezetéből, és egyre-másra kimaradnak az előléptetésekből. Közéjük tartozik Marissa Mayer is, aki egészen a Yahoo vezérigazgatói székéig szaladt, miután a partvonalon kívülre került a Google-nál.

"Volt olyan időszak a Google-nál, amikor a nők erőteljesen képviseltették magukat a vezetésben, de ez alaposan megváltozott" - mondta a The New York Timesnak egy, az üzleti kapcsolatok megőrzésének szándékával nevének elhallgatását kérő korábbi Google-vezető.

Az, hogy a Szilícium-völgy továbbra is régi barátságtalan arcát mutatja a nők felé, akkor lett ismét beszédtéma a közelmúltban, amikor Ellen Pao, a Kleiner Perkins Caufield Ú Byers nevű kockázatitőke cég junior partnere szexuális diszkrimináció címén beperelte munkáltatóját. A probléma ugyanis annak ellenére jelen van, hogy a technológiai cégeknél több nő dolgozik vezetőként, illetve vezetői beosztásokban, mint korábban bármikor - beleértve a Yahoo-t, az IBM-et, a Hewlett-Packardot, a Xeroxot és a Facebookot.

A 37 éves Marissa Mayer volt az első nő, aki mérnökként tevékenykedett a Google-nál, és hosszú éveken át működtette a cég legjövedelmezőbb kutatási üzletágát. De 2010-ben olyan új megbízatást kapott, amely a Mountain View-i cégnél leginkább lefokozásnak tekinthető, majd Larry Page a közeli tanácsadók alkotta testületből is eltávolította. Ez a testület a korábbi vezérigazgató, Eric E. Schmidt idején mintegy 15 fős volt, közöttük négy nő is helyet kapott, a Larry Page-érában azonban a létszám 11-re apadt, és csak egy nő maradt hírmondónak.

Szintén kikerült a Larry Page-et körülvevő belső L-csapatból (az L a Larryt jelöli) a kommunikációért felelős Rachel Whetstone, valamint az üzleti tevékenységet felügyelő Shona Brown (most alacsonyabb presztízsű munkát végez: a cég jótékonysági ágának számító Google.org-ot vezeti). Egyedüli nőként az a Susan Wojcicki maradt a bizottság tagja, aki a reklámtevékenységért felel.

Mindebből semmit sem von le az, hogy a legszűkebb vezetői körön belüli mozgások több férfit is érintettek.

Nincs diszkrimináció, de csak egy nő maradt a csúcsvezetőségben

A hét fő közül, akiket Page a tavalyi átszervezéskor kijelölt az egyes üzleti egységek élére, csupán Susan Wojcicki volt nő. Ám azok szerint, akik közelebbről ismerik a vezérigazgató vezetési stílusát és átszervezési elképzeléseit, a döntésekben nem játszott szerepet, hogy nő vagy férfi-e valaki.

A cégnél továbbra is töltenek be vezetői tisztséget nők. Nő a marketingigazgató, Lorraine Twohill, illetve a washingtoni iroda vezetője, Susan Molinari is, a Google tízfős igazgató tanácsában pedig három nő van: Diane B. Greene, Ann Mather és Shirley M. Tilghman - igaz, valamennyien külső területeket igazgatnak.

"Ez egy olyan munkahely, ahol már hosszú ideje támogatást élveznek a nők - állította a lapnak nyilatkozva Susan Wojcicki, aki a Google társalapítójának, Sergey Brinnek a sógornője. - Az alapítók megértették, hogy ez olyan dolog, amit már jó korán be kell építeniük a cég kultúrájába."

Egyes, kevésbé prominens posztokat betöltő nők is azt mondják, hogy bár kiábrándító látni a vezetőségbeli nők távozását, nem érzik magukat alárendelt helyzetben. "A cég alsóbb szintjein nem igazán változtak a dolgok, és úgy gondolom, hogy ez még mindig nagyon barátságos hely a nők számára" - közölte egy, a Google-nél dolgozó hölgy.

Mások viszont úgy látják, hogy a nők megfogyatkozása a Google felső vezetésében mindenekelőtt azt tükrözi, ami a férfi központú mérnöki kultúrából következik. Page többre értékeli a hozzá hasonló műszakiakat, mint az üzlettel foglalkozókat, márpedig a Google-nál is, akárcsak a legtöbb technológiai cégnél, a mérnökök zömében férfiak.

Egy korábbi Google-vezető szerint tehát igazából nem a nők háttérbe szorításáról van szó, hanem - nemtől függetlenül - az üzleti oldal leértékeléséről. De még így is az, hogy Page legbelsőbb köreit zömmel férfiakkal tölti fel, következményekkel jár a kaliforniai székhelyű vállalatra nézve.

Innováció és piaci hódítás

"Az, hogy legyenek női vezetők, nem csupán méltányossági kérdés - mutatott rá Sylvia Ann Hewlett, aki a Center for Talent Innovation nevű szervezet elnöke, és a Columbia Egyetemen tanulmányozza a nembeli sokféleség és az üzlet kérdéseit. - Főként a technológiai cégeknél járul hozzá az innovációhoz és a vállalatnak ahhoz a képességéhez, hogy meg tudjon hódítani új piacokat."

A Google meglehetősen magára maradt abban a küzdelemben, amelyet azért folytat, hogy magához vonzza és meg is tartsa a műszaki értelmiségi nőket. Munkaügyi statisztikai adatok szerint ugyanis a számítástechnikai munkahelyeken szakmai munkát végző nők száma - 8 százalékkal - 25 százalékra zuhant 2000 és 2011 között, míg a férfiak száma 16 százalékkal emelkedett. A technológiai nagyvállalatoknál minden második nő félbehagyja a karrierjét, a távozók fele azonban műszaki pályán marad - az állami szektorban vagy start-up cégeknél.

"Mindez azt jelzi, hogy létezik valami a nagy cégeknél, amely távozásra kényszeríti őket" - vonja le a következtetést Catherine Ashcraft, a National Center for Women and Information Technology nevű szervezet tudományos főmunkatársa.

Wojcicki szerint a Google alapítói a megfelelő időben alkalmazták őt, Mayert és Jen Fitzpatrickot - aki most alelnöke a cégnek -, azt gondolták ugyanis, hogy több szerencsével járnak, ha egyszerre több női műszaki szakember tevékenykedik a cégnél. Amikor munkába állt, éppen várandós volt, így az alapítók kiemelt gyermekgondozási támogatást ígértek neki.

Mindeközben folyik az adatgyűjtés arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor veszítette el női alkalmazottainak egy részét a Google, majd mélyebbre ásva pedig igyekeznek kideríteni azt is, hogyan lehetne véget vetni a folyamatnak.

Minden harmadik alkalmazott

Az eredmények - az emberierőforrás-ügyeket felügyelő Laszlo Bock szerint - máris érzékelhetők (a cég legfelső szintjét leszámítva): a Google 34 300 alkalmazottjának egyharmada nő. Azt ugyan nem árulta el, hogy közülük hány százalék dolgozik műszaki területen, de állítása szerint arányuk jobb, mint az országosan jellemző 25 százalék körüli átlag.

Az összeállított Google-táblázatokból világossá vált, hogy az állásra jelentkező nők egy része a telefonos interjún sem jutott túl. Ennek oka az volt, hogy a nők nem szívesen kérkednek eredményeikkel, így az illetékesek kedvezőtlenül bírálták el pályázatukat. A cég most arra kéri a kérdezőbiztosokat, hogy jóval részletesebben számoljanak be a jelöltek válaszairól.

Kiderült az is, hogy az állást el nem nyert nők mindegyikét férfiak interjúztatták, újabban viszont az interjúra érkezők már nőkkel találkoznak a felvételi folyamat során. Az eredmény pedig: egyre több a női alkalmazott.

"Csodálatos nők érkeznek a céghez, és keményen dolgozunk azért, hogy még többen jöjjenek - lelkendezett Alan Eustace, a Google tudásalapú fejlesztésekért felelős alelnöke. - Bárcsak azt mondhatnám, hogy elképesztően sikeresek vagyunk, és elérjük a nők 50 százalékos arányát, de azért itt még nem tartunk!"
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rossz alvás nehezen kezelhető magas vérnyomással jár együtt

Olasz kutatók kimutatták, hogy a rossz alvás nehezen kezelhető magas vérnyomással jár együtt. Tovább olvasom