Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

85 éve nem temetik el: meddig `él` még Lenin?

Lenin halálának 85. évfordulója alkalmából a kommunista párt vezetői koszorút helyeztek el a Vörös téren lévő mauzóleumnál, amelyben a világproletariátus vezérének holtteste nyugszik, az "ortodox monarchisták" ugyanakkor eltemetése mellett tüntettek, s általában is újra fellángolt a vita arról, hogy nem kellene-e már eltemetni a vezért.
A kommunisták koszorúzását biztosító rendőrök feloszlatták az ortodox monarchisták tüntetését, akik afféle múmiaként, gézzel bekötözve jelentek meg a téren, s egy kartonból készült koporsót vittek Uljanov-Lenin felirattal. Mivel a megmozdulást előzőleg nem engedélyeztették, 25 tüntetőt a rendőrök előállítottak.

A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint az orosz emberek egyre kevésbé ellenzik az 1917-es forradalom vezérének eltemetését: 2005-ben még a megkérdezettek 30 százaléka vélte úgy, hogy Lenint feltétlenül a mauzóleumban kell hagyni, 2008 végén viszont már csak 25 százalék vallotta ezt. Ezzel szemben 38 százalék szerint minél előbb el kellene temetni, további 28 százalék pedig szintén a temetés mellett van, de azzal, hogy ezzel várni kell, amíg elmegy az a generáció, aki a forradalom vezérét tiszteli Leninben.

Évekkel ezelőtt már szárnyra kapott a hír, hogy Lenin testének "karbantartása" olyan sokba kerül, hogy ez lesz az ok, ami miatt el fogják temetni.
Egy dolog azonban tény: ideológiától függetlenül Lenin Moszkva látványosságává vált. Milliók keresik fel a mauzóleumot évről-évre. Noha a "vezér" eltemetése, illetve el nem temetése mögött komoly érvek - kulturális, nemzeti, ideológiai érvek állnak, érdemes észben tartani azt is, hogy mekkora idegenforgalmi vonzerővel bír Vladimir Iljics még ma is.
Azok között, akik szerint a mauzóleumban kell hagyni Lenin testét, különösen nagy számban vannak falusi lakosok, a kommunista párt hívei, továbbá a csekély képzettségű emberek. A mielőbbi temetés hívei között sok a moszkvai és szentpétervári lakos, a liberális demokrata párt és a hatalom pártjának is nevezett Egységes Oroszország Párt híve, valamint a felsőfokú végzettségű.

A jogvédők szerint a társadalom már megérett arra, hogy eltemessék Lenint - jelentette ki szerdán Arszenyij Roginszkij, a Memorial jogvédő és történelmi felvilágosító szervezet vezetője. Úgy vélte, ez az aktus a társadalom hangulatának a szabadság és a demokrácia irányába való elfordulását jelképezi majd, de fontos, hogy ha arra kerül a sor, mértéktartással és tapintattal történjék meg.

Milliók keresik fel Lenin mauzóleumát.
Milliók keresik fel Lenin mauzóleumát.


Az 1924. január 21-én elhunyt Lenint bebalzsamozták, először csak felravatalozása idejére, s január 27-re elkészült a fából épült, ideiglenes mauzóleum. A jelenleg látható építményt 1929-ben hozták létre, s ekkor derült ki az is, hogy a balzsamozással még sokáig konzerválható a holttest. A vezért egyes adatok szerint csak 1924 és 1972 között 72 millióan keresték fel nyughelyén, de ma is elég hosszú sor kígyózik a Vörös téren a mauzóleum nyitvatartási idejében.

A temetés gondolatával először Borisz Jelcin, Oroszország első elnöke állt elő, de komoly ellenállásba ütközött. Utódja, Vlagyimir Putyin 2001-ben kiállt ki a mauzóleum fennmaradása mellett, miután előbb egy munkatársa az emberek akaratának kifürkészésére újra felvetette a temetés lehetőségét.

Lenin-horror

Vladimir Ilyich Ulyanov holtteste 1924 ota fekszik bebalzsamozva a moszkai Vörös téren álló mauzoleumban. Az elmúlt esztendôkben számos vita robbant ki a testet illetôen, egyes orosz politikusok szerint el kellene temetni a holttestet, míg Lenin ma élô leszármazottai ellenzik felmenôjük eltávolítását a mauzóleumból. Szerintük a mai kommunisták számára a mauzóleum egyfajta utolsó bástya, s Lenin testének eltávolítása onnan felérne egy végsô vereséggel.

Lenin teste maradhat kiállítva, ugyanis megfelelo kezeles mellett szinte korlatlan ideig jó állapotban tartható - kozolte egy moszkvai szakertô. Az orosz tudósok a közelmúltban új módszert dolgoztak ki a test tartósítására, a folyamatról döbbenetes képek kerültek napvilágra.



- Évente kétszer a testet vizsgálatnak és kezeléseknek vetjük alá. Speciális biokémiai fürdôvel akadályozzuk meg, hogy a szövetek bomlásnak induljanak. Emellett szabályozzuk a fényt, a nedvességet és a hômérsékletet- mondta el a szakember.

justice007.freeblog.hu

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. varaljaitom 2009. január 22. 17:16
    „Lenin mauzoleumát le linoleumozták.”
  • 27. kackac 2009. január 22. 08:56
    „Egy részeg hány a Lenin szobor talapzatánál. Odamegy hozzá egy járókelő és így szól:
    - Miért nézi, ha nem bírja?”
  • 26. kackac 2009. január 22. 08:54
    „Régi vicc:
    Borisz Jelcin beront Gorbacsov irodájába a Kremlben.
    - Mihail, két hírem van, egy hihetetlen és egy tragikus.
    - Mi a hihetetlen?
    - Lenin anyja él!
    - Hihetetlen! És mi a tragikus?
    - Megint terhes.”
  • 25. ungi 2009. január 22. 08:46
    „Lenin hozzatartozik a törtenelemhez, hiaba temetik el, elni fog. Tanulni fogjak a gyerekek a szemelyi kultuszat törtenelemböl, es minden esemenyt, ami a nevehez kötödik. A multat nem lehet meghazudtolni. Persze kicsit kicsinositani igen. En meg tudom, mit tanultam annak idejen az 56-os "ellen" -forradalomrol. Ha ma kellene eretsegiznem, es azt mondanam el, amit akkor tanultam, hat megbuknak.Nekünk is van az orszagban több mauzoleumunk, örizgetünk halottakat eltemetes nelkül. De azert 85 ev utan en is azt mondom, adjak meg neki a vgtisztesseget, es hagyjak nyugodtan pihenni.”
  • 24. lolita 2009. január 22. 03:26
    „Albatrosz tetcik a humorod,vegre valami humoros hozzaszolas!Jo reggelt!”
  • 23. albatrosz 2009. január 22. 00:41
    „Amerikai turisták szeretnék megnézni Lenin holttestét,de a mauzoleum őre közli velük, hogy az csak 10 nap mulva lehetséges. ---de mi csak három napig vagyunk itt--mondják. Az idegen vezető megnyugtatja őket, hogy majd ő intézkedik. Kis időre eltünik, majd kijön,és modja az amerikaiknak,hogy bemehetnek.Az egyik turista megkérdezi -ezt meg, hogy csinálta? Mire az idegenvezető...nézze ebben a zsebemben van egy üveg VODKA, mondtam az őrnek, hogy neki adom ha soron kivül beengedi magukat! --Marha jó---mondja a turista, és mi van a másik zsebében?Egy üveg Jonny Wolker: azt mondta,ha ezt is neki adom kihozza Lenint!”
  • 22. Goldmund 2009. január 21. 23:19
    „Hadd jegyezzem meg, hogy felesége kifejezetten tiltakozott Lenin bebalzsamozása ellen, és hogy egyfajta kultuszt teremtsenek holtteste köré. Sztálin ennek ellenére elérte, hogy így legyen.”
  • 21. lolita 2009. január 21. 22:46
    „Patriot!Ne legy merges ram a 19-ik hozzaszolasoddal egyetertek!Temessek el ,assak le jo melyre enyi!!!Jo ejt mindenkinek!”
  • 20. SC 2009. január 21. 21:56
    „Már megszületnie sem szabadott volna!”
  • 19. patriot 2009. január 21. 21:50
    „..vagy a kapitalista viszonyokhoz igazodva el is lehetne árverezni!
    A befolyt összeget a kommunizmus áldozatainak hozzátartozói közt szét lehetne osztani,ezzel is a humanizmus eszméjét erősítenék!”
  • 18. antalszabo 2009. január 21. 21:35
    „Szerintem sem kellene mutogatni, Véleményem az egészről, hogy meg kellene adni a végtisztességet mint minden elhunytnak, és annyi!
    Egyébként valóban felháborító a látvány, főleg így 85 - év múltával.”
  • 17. edie 2009. január 21. 21:31
    „Ássák már el! ne feszegessék azt az undorító múltat amit ránk hagyott!”
  • 16. jockey 2009. január 21. 20:53
    „A múmiával - ha rám hallgatnak - azt csinálnak, amit akarnak. Az általa terjesztett eszméket kellene eltemetni, mégpedig jó mélyre és főleg örökre!”
  • 15. KisVadföld 2009. január 21. 20:37
    „Ne mérgezzük már a szegény kutyákat.
    Kukába vele aztán viszlát.
    Amilyen rondán néz ki még a föld is kidobná.”
  • 14. thurvj97 2009. január 21. 20:10
    „Pontosan húsz éve,hogy lemondtam ezt a gusztustalan lapot. Jól tettem, mert a minimális erkölcsi érzék is hiányzik a lap szerkesztőiből.Undorító,amit művelnek.Vajon megfordult a fejükben, hogy mit éreznének, ha saját szüleiket látnák így viszont?”
  • 13. Muaddib 2009. január 21. 19:09
    „Patriot
    Méirt akarsz rosszat a kutyáknak?”
  • 12. sima 2009. január 21. 19:07
    „Kukába vele , készült róla elég szobor meg festmény. Igy is biztósítva volt a személyi kultusz...az eredeti mehet a darálóba. Nem is értem miért kérdés az hogy egy tömeggyilkost megőriznek-e vagy sem . Nem képvisel semmiféle értéket , igy nem kell őrizgetni.”
  • 11. patriot 2009. január 21. 18:47
    „lolita!
    .menjél Te jó büdös francba az elvtársaiddal egyetembe!”
  • 10. SAmu 2009. január 21. 18:36
    „Az ateizmussal szöges ellentétben áll a halottak - egyiptomi stílusú - imádása, ezért (is): Szemétbe a szétrohadt tömeggyilkossal!”
  • 9. lolita 2009. január 21. 18:22
    „Temessek vagy ne temessek lenin elvtarsat,ez volt a megadott kerdes,ennek semmi köze a kutyataphoz!”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Budapest a legbüdösebb, Románia a legkoszosabb

Az ongo.hu szavazása alapján Magyarországon vannak a legszebb nők, és az emberek többsége… Tovább olvasom