Kisalföld logö

2018. 11. 22. csütörtök - Cecília 4°C | 7°C Még több cikk.

7 Vezér, 5 gyerek, harcsapaprikás 19 főre: számok Czutor Zoli életéből

A Belmondo zenekar frontembere először tölthette együtt mind az öt gyermekével az ünnepeket.
Izgalmasan telt az elmúlt időszak Czutor Zoliéknál. A Belmondo zenekar frontembere először tölthette együtt mind az öt gyermekével az ünnepeket. Az énekes legnagyobb fia, és a lánya Angliából látogattak haza, igazán különlegessé téve ezzel az évzárást. Zoli szakmailag is sok emlékezetes élményt gyűjtött a tavalyi évben, amelyhez elmondása szerint az is hozzátartozik, hogy a hazai zenei újdonságoknak köszönhetően számos olyan dal született, amelyek mérföldkőnek számítanak. Ezekből egy összesített listát is láthatunk vasárnap a Sláger TV 7 Vezér című műsorában Czutor Zoli tolmácsolásában.

– A popzenének és a magyar könnyűzenének a modernebb műveiből válogatunk úgy, hogy az ne menjen a népszerűség és szerethetőség rovására – kezdte Zoli, aki a zenei főszerkesztővel együtt szemezgetett a dalok közül.

– A 7 Vezér egy progresszív műsor, amelyben fontos számomra, hogy őszintén elmondhatom a véleményemet. Nem szeretnék minden titkot elárulni, de a 2017-es listában ott lesz például Király Viktor és Majka közös dala, a Hatodik emelet, amely nagyon érdekes fúzió, de találkozhatunk a Kelemen Kabátban Hónap dolgozója című számával is. Az utóbbi alapvetően egy poénos zenekarnak indult, de mindig van 1-2 olyan elegáns fordulat a dalaikban, amire egy érzékenyebb fülű ember is felkapja a fejét. Vagy ott van az Anna and the Barbies, Segges a Balatonba című száma: imádom Annában, ahogy gondolkodik, ahogy irányt mutat. A Brains is egy igazi meglepetéssel jött ki tavaly, az Életlen volt az első, igazán népszerű magyar nyelvű daluk, és a The Carbonfools-tól a Keep Breathing-et is megemlíteném mindenképp, érdemes odafigyelni az új énekesre – mondta Zoli, aki a 2017-es listával most vasárnap, azt követően pedig hétfőnként várja a nézőket a képernyő elé.

Czutor Zoli számára nemcsak zenei, de a magánéleti fronton is számos kiemelt pillanatot hozott az elmúlt időszak, amelyek közül az egyik legnagyobb mindenképpen az volt, mikor a teljes család együtt ünnepelt.

– Régóta vágytam arra, hogy együtt lehessünk mindannyian. A távolság miatt ezt viszont nem olyan egyszerű összehozni, mivel a legnagyobb fiam és a lányom Angliában él. Most azonban mindenki itt volt, közösen csináltuk a nagy karácsonyi vacsorát. Nagyon szeretek főzni, 19 főre készítettünk harcsapaprikást, amihez a gyerekek is besegítettek tésztát gyúrni. Nagy élmény volt mindenkinek ez a néhány közösen töltött nap, és hatalmas öröm volt látni, hogy annak ellenére, hogy viszonylag keveset tudnak találkozni, mégis mennyire jól kijönnek egymással a gyerekeim – tette hozzá Zoli.

7 Vezér vasárnap 22:00-tól a Sláger TV műsorán a 2017-es zenei listával, további részek pedig hétfőnként 23:00 órától!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz élete volt az első afroamerikai Oscar-díjasnak - film készül róla

Nehéz élete volt az első afroamerikai Oscar-díjasnak - film készül róla
Hattie McDaniel az Elfújta a szél című világhírű filmben játszott mellékszerepéért kapta meg az… Tovább olvasom