Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

35 ezer embernek zenélt a Depeche Mode - Fotókkal

A Puskás Ferenc Stadionban adott teltházas koncertet a Depeche Mode, kedden. A fellépésre hónapok óta minden jegy elkelt.


Ismét Budapesten koncertezett a Depeche Mode, az angol csapat kedden immár hatodik alkalommal lépett fel Magyarországon.
Magyarországon először a nyolcvanas évek közepén jártak, és azóta időről időre visszatérnek. Ez persze nem csoda, hiszen a mai napig hatalmas rajongótáboruk van az országban - havonta egyszer több százan, néha több mint ezren találkoznak a Depeche Mode Fan Club rendezvényein.

David Gahan, a Depeche Mode brit pop együttes énekese szórakoztatja a közönséget, a new wave irányzathoz sorolható zenekar új albumának, a Sounds of the Universe koncertkörútja budapesti fellépésén, a
David Gahan, a Depeche Mode brit pop együttes énekese szórakoztatja a közönséget, a new wave irányzathoz sorolható zenekar új albumának, a Sounds of the Universe koncertkörútja budapesti fellépésén, a Puskás Ferenc Stadionban. MTI Fotó: Kollányi Péter


Így nem meglepő, hogy legutóbb is duplázniuk kellett, a Puskás Ferenc Stadion után az Arénába is visszatértek egy koncertre. Ugyanez ismétlődik meg idén: Tour Of The Universe nevű turnéjuk június 23-i koncertjére a stadionba rövid idő alatt elkelt az összes jegy, ezért 2010. január 11-én ismét eljönnek, akkor a Budapest Sportarénában játszanak, méghozzá az ígéretek szerint a nyári stadionkoncertekhez képest változó színpadképpel és más dalösszeállítással.

További részletek >>

David Gahan, a Depeche Mode brit pop együttes énekese szórakoztatja a közönséget, a new wave irányzathoz sorolható zenekar új albumának, a Sounds of the Universe koncertkörútja budapesti fellépésén, a
David Gahan, a Depeche Mode brit pop együttes énekese szórakoztatja a közönséget, a new wave irányzathoz sorolható zenekar új albumának, a Sounds of the Universe koncertkörútja budapesti fellépésén, a Puskás Ferenc Stadionban. MTI Fotó: Kollányi Péter


David Gahan, a Depeche Mode brit pop együttes énekese szórakoztatja a közönséget, a new wave irányzathoz sorolható zenekar új albumának, a Sounds of the Universe koncertkörútja budapesti fellépésén, a
David Gahan, a Depeche Mode brit pop együttes énekese szórakoztatja a közönséget, a new wave irányzathoz sorolható zenekar új albumának, a Sounds of the Universe koncertkörútja budapesti fellépésén, a Puskás Ferenc Stadionban.MTI Fotó: Kollányi Péter

Olvasóink írták

  • 4. Primax 2009. június 24. 12:11
    „The question of time...”
  • 3. kovacsgeri 2009. június 24. 11:26
    „igazán változatosak ezek a képaláírások”
  • 2. széchenyi12 2009. június 24. 10:24
    „Én is mentem volna, de nincs rá időm!”
  • 1. osztógép 2009. június 24. 10:05
    „kicsit eláztunk, de a koncert qrva jó volt!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapócs Zsóka visszafogadta Kamarás Ivánt

Újra kéz a kézben látták Kapócs Zsókát és Kamarás Ivánt. A szerelmesek több alkalommal randevúztak… Tovább olvasom