Kisalföld logö

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 14°C | 24°C Még több cikk.

200 éves üzenet debreceniektől, debrecenieknek - A Déry Múzeumba került a dokumentum

Az eredeti kéziratra néhány évvel ezelőtt bukkantak rá a debreceni régiségpiacon, aki árulta, egy hagyaték felvásárlásával jutott hozzá.
Több mint 200 éves, helytörténeti értékű dokumentumot adott át Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztató keretében hétfőn a debreceni Déri Múzeumban.

A dokumentum egykori debreceniektől származó üzenet a mai debrecenieknek: nem városi vagy egyházi vezetőktől származik, hanem "a közösség egyszerű tagjai" rögzítették az eklézsia állapotát, a város dolgait, mindazt, amit a környezetükről fontosnak tartottak eljuttatni az utókornak - mondta a miniszter.

 
200 éves üzenet debreceniektől, debrecenieknek



Az "emlékeztető láda" egy klasszikus alapkő, amit nem a földben, hanem a Nagytemplom egyik tornyában helyeztek el üveglapok között, s így maradhatott meg az utókornak - magyarázta Kósa Lajos, majd a Déri Múzeum kupolatermében Komolay Szabolcs kultúráért felelős debreceni alpolgármesterrel elhelyezte a dokumentumot egy tárlóban.
Hozzátette: az eredeti kéziratra néhány évvel ezelőtt bukkantak rá a debreceni régiségpiacon, aki árulta, egy hagyaték felvásárlásával jutott hozzá.

A jól olvashatóan megmaradt dokumentum úgy kezdődik, hogy "emlékeztető láda: melyet április 16-ik napján 1806-ik Esztendőben a Nagy Templom tornyának napkeleti szegletében Nemzetes Szőke Ferenc háza felől tettek be egy üvegbe".

Az egykori krónikások azt írják:

ide tevődik emlékezetnek okáért ez az írás, oly véggel, hogy ha valamikor, sok századok múlva ez a templom vagy erőszak által elpusztíttatnék (amitől a Gondviselő Úristen ezt kegyelmében őrizze meg), vagy az idő és régiség által megemésztetnék: akkor ennek eredetét és az Eklézsiának mostani állapotát ebből tudhatja meg a Maradék.

Az írás ezután részletesen leírja, hogyan pusztította el a tűzvész 1504-ben a városnak előbb a déli, majd az északi részét, milyen volt a korábbi leégett templom, hogyan lett hamuvá az új templom két tornya az 1802-es tűzben, ami miatt újra kellett önteni az "öregbik Rákóczi György erdélyi fejedelem" által 1638-ban adományozott 50 mázsás harangot, s hogyan fogott 1805-ben ismét templomépítésbe az eklézsia.

A dokumentum hírt ad arról is, hogy abban az időszakban "isten kegyelméből virágzó református eklézsia" volt Debrecenben mintegy "huszonhétezer lélekből", a római katolikus eklézsia elérte a 900 lelket, a Református Kollégiumban lakó tanító diákok száma 500, az alsóbb rendű tanítóké 1550 volt.
Név szerint sorolja fel az írás a főbírót, a szenátorokat, a nótáriusokat, az esküdteket, a prédikátorokat, a professzorokat és a kántorokat, de részletes összehasonlítást tesz "Nemes Szabad Királyi Debrecen Városa" és Bethlen Gábor fejedelem címere között.

A páratlan debreceni dokumentum szerzői a főrésztől csillagokkal elválasztott utolsó mondatukban "hűségnek példájaként" említik a város ítélő bíráját.

Angi János, a múzeum igazgatója bejelentette: április 14-ig, a város napjáig a debreceniek ingyen tekinthetik meg a nekik szóló 200 éves üzenetet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra együtt turnézik Beyonce és Jay-Z

Újra együtt turnézik Beyonce és Jay-Z
Turnéjukon bejárják Európát, és ezúttal fellépnek Nagy-Britanniában is. Tovább olvasom