Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

18+! VV Kinga és Cristofel is levetkőzött - videók

Egyre oldódnak a gátlások a Való Világ villájában. A lányok már nem bikiniben tusolnak, és a skalpvadász fiú is megmutatta, amilye van.
A Coolon futó BeleValó című műsornak köszönhetően a minap megcsodálhattuk a VV-szereplő lányok kebleit. Legfőképpen Veronika és Kinga idomaira koncentráltak a szerkesztők - a látványtól még a műsorvezető Béci is elalélt. Veronika már korábban is villantott, Kinga azonban eddig szemérmesnek tűnt. Az idő múlásával azonban a játékosok gátlásai oldódnak, a melltartók szépen-lassan lekerülnek. Kinga nyíltan vállalja, mellét plasztikai sebész szépítette, a beavatkozás pedig sikeresnek bizonyult, legalábbis Attila teljesen belehabarodott. Alant egy zuhanyzós videó a villa szőke cselszövőjéről.



Cristofel pedig Veronikának mutogatta magát. A fiú szemérem nélkül villantotta legnemesebb testrészét a lánynak, sőt, élvezte, hogy Alekosz exe zavarba jött tőle. Kérdés, hogy miért épp akkor akart fogat mosni Veronika, amikor épp Cristofel zuhanyzott? És ha már ilyenkor bement a fürdőszobába, mégis mire számított?

Olvasóink írták

  • 1. rick_ 2011. szeptember 23. 23:58
    „Mégis milyen zuhanyzás az, amikor az ember (lánya) nem mossa ki alaposan a s*ggét? :D :D :D :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VV Annamária fiatalon anya lett

A villa fura lányát eddig senkinek sem sikerült megfejtenie. Mostanra azonban kiderült, hogy a… Tovább olvasom