Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

18 éve kivégezték, most derült ki, hogy ártatlanul

Ártatlannak mondott ki a bíróság hétfőn egy kínai férfit, akit 18 évvel korábban erőszak és gyilkosság vétkében bűnösnek találtak, s az észak-kínai Belső-Mongóliában végrehajtották rajta a halálos ítéletet.
A friss verdiktet a Belső-mongol autonóm terület felsőbíróságának elnökhelyettese hirdette ki, egyben bocsánatot kérve a 18 évesen kivégzett Huugjilt szüleitől. A helyszíni beszámolók szerint Csao Csien-ping mélyen meghajolt a síró szülők előtt. Úgy fogalmazott, a történtek elszomorítóak, a hibás bírói döntés pedig súlyos lecke az érintettek számára.

A férfit 1996 áprilisában fogták el, és azzal vádolták, hogy egy nőt megerőszakolt, majd megölt egy nyilvános vécében. Fellebbezését másodfokon elutasították, s még ugyanabban az évben, júniusban kivégezték. Szülei 2006 óta rendszeresen petíciókkal fordultak a bíróságokhoz fiuk ártatlanságát hangoztatva és perújrafelvételt követelve.

2005-ös elfogása után egy sorozatgyilkos és erőszaktevő, Csao Cse-hung bevallotta, hogy 1996 és 2005 között tíz nővel végzett, és köztük volt az a nő is, akit korábban Huugjilt áldozatának hittek. 2006-ban állították bíróság elé, de még nem született ügyében ítélet. 2011-ben döntöttek egy öttagú bírói tanács felállításáról Huugjilt új perének előkészítése céljából.

A Hszinhua hírügynökség összeállításában felidézi: 1995-ben központilag felszólították a bűnüldöző szerveket, hogy lépjenek fel keményebben az elkövetőkkel szemben. Abban az évben másfél millió bűnügyben jártak el a hatóságok országszerte. A kínai média a közelmúltban több, a mostanihoz hasonló - már feltárt, továbbá újratárgyalás alatt vagy előtt álló - esetet is ismertetett, amivel nyíltan rávilágítottak a kínai igazságszolgáltatás hiányosságaira.

A kommunista párt októberi plenáris ülésének napirendjére tűzték - idén első ízben - a jog uralmának kérdését. Az ország ügyeinek meghatározó grémiuma arról is döntött, hogy a bírók és az ügyészek életük végéig felelősségre vonhatók lesznek, a nyilvánosságot pedig be fogják vonni az eljárások menetébe. Sürgetőnek nevezték a "törvényeken alapuló társadalom" felépítését.

Kínában nem kis részben a nemzetközi nyomás és a bíróságok nem megfelelő működése miatt 2007. január 1-től minden halálos ítéletet jóvá kell hagynia a legfelsőbb bíróságnak. 2011-ben 13 féle bűncselekményt vontak ki a halállal büntethetők köréből, a büntető törvénykönyv módosítási tervezete pedig további kilenc bűncselekménytípussal növelné e számot. Elfogadása esetén 46 féle bűncselekmény maradna, amelyre kiszabható a legsúlyosabb ítélet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baukó Évát öt év próbára bocsátották

Becsületsértésért perelte be Barsi Adrienn Baukó Évát. Az RTL Klub sztárját elítélték. Öt éven át… Tovább olvasom