Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

15 centis angolnát operáltak ki a fiú torkából - fotó

A fiú azért vette a szájába a halat, hogy elkaphasson egy másikat. Mivel az állat izgett-mozgott, hamar a tinédzser torkában végezte.
Egy 16 éves bangladesh-i fiú torkán akadt az az élő angolna, amit egy csatornából fogott ki a barátaival. A tinédzser majdnem belehalt, mert a hal körülbelül öt órán át akadályozta a légzésben - írja a Daily Mail.

Az angolna kifogása után a fiú még egyet észrevett úszni a vízben, s hogy azt is elkaphassa, a kifogott példányt a foga közé vette. A körülbelül tizenöt centis állat ekkor csúszott le és szorult meg a torkában.


A fiú hazarohant, szülei pedig kétségbeesetten próbálták kihúzni a halat fiuk torkából. Az állat azonban egyre mélyebre került, mire a kórházba értek, az orvosok már nem is látták.

Az orvosok végül egy sürgősségi operáció keretében távolították el az állatot. Vágást ejtettek a nyakán, közben pedig egy csővel lélegeztették a szerencsétlenül járt fiút, és várták a hal felbukkanását.

Öt órával a baleset után végül meglátták az állat uszonyát, és egy hosszú csipesz segítségével távolították el a tinédzser torkából.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elárverezik Les Paul legendás gitárját

Elárverezik New Yorkban azt az 1954-es elektromos gitárt, amely a Gibson hangszergyártó cég ikonikus… Tovább olvasom