A dunaszentpáli és a mecséri töltésépítés ügyében a napokban választhatják ki a kivitelezőt, s a vízügyi igazgatóság reményei szerint még idén elindulhat a munka.
A változó igényekre válaszolva szlovák nyelvtanfolyamot szervez tagjai számára a Szigetköz Turizmusáért Egyesület.
Idén őszre készülhet el, s a tesztidőszak után jövő tavasszal indulhat el "élesben" a két legfőbb operációs rendszerre megírt szoftver.

Cukorbeteg gyerekek és kísérőik 35 fős csoportját látta vendégül nemrégiben a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.
Üdvözli a magyar fél irányú törekvéseit Szlovákia, és kész tárgyalni a Magyarországgal a Bős-Nagymarosi vízlépcső ügyében.
A magyar kormány nem tekinti elfelejtett ügynek Bős-Nagymaros ügyét.

2012. április 15-én a természet szerelmesei a Szigetközben túrázhatnak Ertl Sándorral.
A Tengri Mosonmagyaróvári Íjász és Hagyományőrző Egyesület idén is, immár évek óta tavaszi nagytakarítást végez az Öreg-Duna Kiliti-Cikolasziget közötti szakaszán.

„Szigetköz színei” címmel hagyományteremtő szándékkal hirdetik meg a Moson Megyei Tárlatot mosonmagyaróvári és környékbeli képzőművészeknek.
A Futura mellett szigetközi vendéglátóhelyek, a lipóti termálfürdő, illetve vízi túrázással és kempingezéssel foglalkozó vállalkozások is bemutatkoznak a ma kezdődő budapesti Utazás kiállításon. Itt debütál a mobil planetárium és a Szigetköz-kártya is.
Öt taggal csökkent az újjáalakult Szigetközi Fejlesztési Tanács testülete: a szervezet két minisztertől is forrást kér a vízelvezető rendszerek, művek karbantartására, s a Bolgányi-híd fel újítására.
Százmilliók helyett az elmúlt években már csak tízmilliók jutottak monitoringvizsgálatokra a Szigetközt kutató szakértőknek: az idei büdzsében már nincs forrás ezen címszó alatt. Idén a régóta várt mosoni-dunai és szigetközi rehabilitáció kivitelezése kerülhet fókuszba.

Egy hónapja Veilandics Eszter vette át hat szigetközi település körjegyzőségének vezetését. Jelenlegi és jövőbeli feladatairól kérdeztük. A jegyző az önkormányzati törvény tervezetéről is kifejtette véleményét.

Molnár Ágnes államtitkár pénteken - a győri Jedlik hídon állva - bejelentette: a mosoni-dunai és a szigetközi, összesen 12,5 milliárdos beruházást (mely 40 településen mintegy 350 ezer ember érint) is elfogadta a kormány.
Megújult a lipóti Szigetközi Tájvédelmi Központ és a Kapuvár-Öntésmajorban található hansági bemutató- és fogadóközpont, míg a felvidéki Kisudvarnokon a kistérségi természetvédelmi, információs és oktatóközpontnak otthont adó kúria szépült meg.

"A kormány megfontoltan dönt minden kérdésben" – mondta képviselői kérdésre hétfőn a Mosoni-Duna és az alsó-szigetközi, 12,5 milliárdos fejlesztés kapcsán Fónagy János államtitkár. Úgy fogalmazott: eddig Brüsszel olyan szerződések kapcsán tett kifogásokat, melyeket még az előző kormány kötött.

Közel ötvenmillió forintra pályázott a mosonmagyaróvári Tourinform-irodát is működtető Szigetköz Turizmusáért Egyesület.
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2011. szeptember 29. és október 3-a közötti időszakban halökológiai vizsgálatokat végzett a szigetközi Duna-szakaszon található Denkpáli hallépcsőben.
A Csallóköz és a Szigetköz természeti, építészeti és kulturális értékeinek játékos megismertetését célozta meg a Pisztráng Kör, amikor tizennégy "kincskereső" útvonalat alakított ki a helyi közösségek részvételével.

Nemrégiben fejeződött be a szigetközi természetvédelmi bemutató útvonal felújítása. A 2 millió forintos projekt részeként – többek között – megjavították, átfestették a pihenőhelyek bútorzatát és kétnyelvű információs táblákat helyeztek ki.

Idén ötmillió forintos támogatást kapott a harminc szigetközi település a szúnyoggyérítésre, ennek az összegnek azonban csak alig negyedét használták fel. Mosonmagyaróvár mellett ugyanis csak Vámos-
szabadi és Győrladamér igényelt permetezést.
Tizedszer szervezik meg a Szigetköz–Csallóköz kenumaratont több mint 42 kilométer hosszon, kilenc átemeléssel a magyar és szlovák hullámtéren és az Öreg-Dunán.
Veilandics Eszter tölti be várhatóan október végétől a körjegyzői állást azon a hat szigetközi településen, melyen a körjegyzőség év elején összevonással jött létre.
