Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Volt egyszer advent

68 éve, advent első napján sötétség borult a házakra. És a második osztályosok egy emberként segítettek.

Hatvannyolc éve, advent első napján teljes sötétség borult a házakra. Ahogy az újság fogalmazott: „ezen az éjszakán háborút játszik az egész város". És a második osztály tanulói – akárcsak a közelmúltban Enesén – egy emberként segítettek a majorból jött szegény kislányon, akinek még soha nem volt karácsonyfája.

Az 1937-es advent első hétfőjén, este kitűnően sikerült a légoltalmi gyakorlat. A rendőrségnek nem is kellett rendzavarással és bűnténnyel törődni, mindössze egyetlen lopás történt a teljes elsötétítés ideje alatt Győrött, a Rába utca 65. szám alatti udvaron. A tolvaj egy házinyulat emelt el a ketrecből, ám ez kevés volt ahhoz, hogy megrázza a gyakorlatozó lakosságot. Az el nem sötétített ablakokkal már több baja volt a rendőrségnek. Különösen a belváros volt szokatlanul fegyelmezetlen, itt szinte minden házba be kellett csöngetni. Az egyik Széchenyi téri lakásban például lekapcsolták a lámpát a hatóság figyelmeztetésére, de alig ment el a rendőr, megint égett bent a világosság. A különös szemtelenség ügyében eljárást kellett indítani, de félnivalója nem volt a légvédelmi szerveknek: „Amit hétfőn, éjszaka az elsötétítéssel járó izgalmak jelentenek, nem egyebek az újdonság szokatlanságánál, majd hozzászokik a közönség, és akkor mindenki természetesnek találja, hogy gondoskodnak életbiztonságáról. Mert erről van szó. Az életünkről, saját pislákoló élet-lángocskánkról, amely azonban a nemzeté is." (Győri Hírlap, 1937. november 28.)

Kijárási tilalom és tűzijáték

Emlékezetes adventi nap volt, az újság már napok óta ezzel volt elfoglalva. A lakók – valamiért főleg a külvárosiak – hallgattak a propagandára, nem törődve a szkeptikusokkal, akik szerint felesleges légoltalmi gyakorlattal riogatni az embert, amikor nem fenyeget semmi veszély. November 29-én, hétfőn negyed tizenegyre volt kitűzve a gyakorlat időpontja Győrben. Háromnegyed kilenckor még teljes volt a forgalom. A városháza elé befordultak az autóbuszok, újdonságként felbukkant egy kék lámpás autó is a Baross hídon. Negyed tízkor észrevétlenül kialudtak a fények, csak a Baross híd kékje ragyogott a sötétben. A textilgyárból hazabicikliző munkások lámpái szikrát szórtak a Vilmos császár úton. Elcsendesedett a város és negyed tizenegykor megkondult a harang a városháza tornyában. Erre az utolsó lámpa is kialudt. Egy percre rá az összes gyár szirénája felbőgött az éjszakában, minden harangot félrevertek, tűzoltókocsik indultak a vész fülsüketítő hangján. A környező házak tetején vörös lángok imitálták a becsapódást, a városház előtti téren füst- és gyújtóbombák robbantak. Pazar tűzijáték lett a vége, kár, hogy a gyerekek nem láthatták a kijárási tilalom miatt.
– Nem emlékszem, mikor volt ilyen riadó, de nagyon komolyan vették és szigorúan büntették a szabályszegőket – meséli a nyolcvanéves Tóth Vincéné Klári néni. – Aztán valahogy abbamaradt az egész: ahogy közeledtünk a háborúhoz, egyre ritkábbak voltak a gyakorlatok. Nem is volt igazán értelmük: a gyújtóbombák elleni védekezés kevés lett volna egy olyan légitámadásnál, ami először a Dugonits utcai házunkat, majd a hegyeshalmi nyaralónkat rombolta le. Évekkel a háború előtt mi, gyerekek igen élveztük a próbákat. A felnőttek már nem szórakoztak jól. Szegény anyámnak igen gyenge volt az idegrendszere, mindentől pánikba esett. És pont őt jelölték ki a „megbízott" szerepére a Dugonits utcában. A megbízottaknak kellett a forgatókönyv szerint kint tartózkodni és figyelni a gyújtóbombákat. Persze félnivaló nem volt, de... nem mindenki születik őrszemnek. Szerencse, hogy amikor valóban bombázták Győrt, akkor már nem voltak megbízottak. Anyuka is a pincében reszkethetett velünk együtt – emlékszik Klári néni.

Tíz pengőig egy szép selyemretikült

Meg kell mondani, hogy ha nem is akarta senki elrontani az adventet, azért voltak szépséghibái ennek a ’37-es gyakorlatnak. Idézünk: „A részleges elsötétítésből a teljesbe való átmenet nem sikerült, túl lassú volt – holott ennek legföljebb egy percen belül kell megtörténnie. Ugyancsak nem voltak teljesen kielégítőek a kékfényű lámpák sem. Amellett ugyanis, hogy messzire ellátszottak, a részleges elsötétítés idején nem adtak annyi fényt, ami a korlátozott forgalom lebonyolításához szükséges. Éppen erre való tekintettel fölmerült az a gondolat, hogy a legközelebbi alkalommal a kékszínű búrák helyett sötétszürkével fognak kísérletezni." (Győri Hírlap, december 1.)
A lakosság átvészelte a légoltalmi riadót, és elhitte, hogy ezzel minden lehetőt megtett a város. Hiszen karácsony készül, a gyakorlatias ember is a pénzét számolgatja ilyenkor, figyeli a kirakatokat és a hirdetéseket.
Az árak nem valami szolidak, de azért húsz pengőből már szép ajándékra telik. A napilap ontja a tippeket árkategóriák szerint, akár a mai reklámújságok. A hölgyek számára például hasznos ajándék lehet tíz pengő alatt egy nagy muszlin zsebkendő, egy estélyi selyemretikül kilátszó muszlinkendővel, a legújabb pudrier cigarettatárcával és sminkszerekkel, egy kétsoros teklagyöngy, egy ékköves vagy nagy strasszbross. Húsz pengőig nagyon szép figyelmességnek számít „egy retikül, egy kis nessesair, lavable kombiné, hat pár selyemharisnya, a legfinomabb angol linon díszzsebkendők, egy gyöngygarnitúra, egy cirkongyűrű, egy ruhára való fonál, egy kötőtűkkel kötött kabát, egy satin pongyola és egy hajszárító, hogy sokat megspórolhassunk a borbélytól" – kacsint ki cinkoskodva a rovat vezetője. (Győri Hírlap, 1937. december 19.)

Társasjáték Trianonról

Az újságolvasó közönséget megigézik a hirdetések, együgyű rímek, ritmusok maradnak a fejekben értelem nélkül. És a háziasszony séta közben öntudatlanul is a nagy napra készül, amikor azt mormolja magában: „Kellemes lesz karácsonya, ha Simontól lesz káposztája."
A kereskedelmi miniszter rendeletben szabályozta az üzletek nyitva tartását, így bronzvasárnapon, december 5-én például csak az élelmiszer- és virágüzletek lehettek nyitva majdnem egész nap, de azért korlátozott ideig. A játékboltok már kettőkor becsuktak, az áruházakat pedig egész nap zárva kellett tartani (Győri Hírlap, 1937. november 28.).
A játékiparban 1937-ben is igen széles a választék. Ha a Jézuska például babasportkocsit hoz 2,96 pengőért, könnyen kiderülhet, hogy parancsautót kellett volna 4-ért, olyat, ami rákiáltásra indul. Tavaly még beérte a gyerek a 2 pengős óraműves sínes vasúttal, de aztán meglátta, hogy padszomszédja fütyülős vonatot kapott 4,80-ért és most már nem lehet megvezetni. A társasjátékok közül örök sláger a Capitaly és az úgynevezett „Ne nevess korán!". Aki azonban karácsonykor is hazafiságra tanítja csemetéjét, annak Takátsnál, a Baross úton egyenesen kínálja magát 4,50-ért a „Szerezzük vissza Nagymagyarországot!" nevű legújabb kedvenc.

Mariska és Alexandra mosolya

És vannak önzetlen gyerekek, 1937-ben és 2005-ben egyaránt. Most nekik köszönhető az „időhíd". Gondolunk itt azokra a nyolcéves enesei kisdiákokra, akik önként árasztották el játékkal, cipővel, ruhával az osztály legszegényebb kislányát (Kisalföld, 2005. október 25.). Az egyik fiú biciklit vitt, hogy Alexandrának ne kelljen a tanyáról kilométereket gyalogolni nap mint nap. A gyerekek elfeledkeztek önmagukról, arról, hogy várják a Jézuskát: felnőtté váltak saját örömükből, azért, hogy kis időre ők lehessenek a Jézuska segítői. Példátlannak tűnik ez a szerepcsere, ezért örülünk a párhuzamnak: merthogy szintén másodikosok voltak az egyik győri iskola diákjai 1937-ben, azok a ma már hetvenhat évesek, akik megszánták az egyik kislányt. Az újság nem említi az iskola nevét, ezért örülnénk, ha a hajdani osztálytársak közül valaki még magára ismerne és jelentkezne.

Az osztályfőnök ’37-ben az ajándékokról kérdezgette a gyerekeket, amikor az egyik vékonyka kislányra került a sor.
„A tanítónéni felfigyelt rá.
– Hát neked, Mariska, mit hozott eddig a kis Jézuska a karácsonyfádra?
– Nekem még sohasem volt karácsonyfám – felelte a gyermek.
Az osztály népe összerezzent. Mintha elröppent volna belőle az eddigi vidámság, mintha titkos gondolatok lettek volna úrrá a gyermeki lelkeken, olyan nyomott, olyan fájó hangulat szántott végig az órán."
A cikkből kiderül: Mariska kint volt a tíz perc alatt, játszott, nevetgélt, s észre sem vette, hogy a tanítónő közben a többi gyerekkel diskurál. A lap szerint: „Másnap már félórával előbb ott volt az egész osztály. A kis Mariska később jött, neki nagy útja volt, míg a város határából beért az iskolába. Az asztal körül az egész osztály szorgoskodott egy karácsonyfa feldíszítésén, a fa alatt egy halom ajándék várta a kis Mariska megérkezését. Senki nem jött üres kézzel. Ruha, kalács, cukorka, képeskönyvek, vadonatúj kötények várták a készülő ünnepséget. Mariskát odaállították a karácsonyfa elé. A tanító néni felkelt, a gyermekkar csengő hangon énekelte a Mennyből az angyalt. Mariska nagy, csodálkozó szemekkel nézte a fát. Azután sűrű könnyek csordultak ki a szeméből, s velük énekelt." (Győri Hírlap, 1937. december 28.)
Mindkét év legszebb adventi történetét gyerekek írták, nem mesebeli, idealizált ártatlanságok, hanem hús-vér lányok-fiúk, akik kinevették a gyújtóbombát és talán csak a teljes elsötétítésnél szorítottak egyet anyjuk kezén. Hiszen játék volt az egész: háborús játék. Amely, ha csak két esztendőre, mégis sokkal messzebb volt az igazi háborútól, mint ettől az adventtől, 2005-től, amikor nem a füstben és a szirénában, hanem Alexandra bogárszemében és földöntúli mosolyában ismétli magát a történelem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szobrok nyugdíjban

Ki hitte volna, hogy Lenin - legalábbis a szobra - nyugdíjas éveit három elvtársával Kapuváron… Tovább olvasom