Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Vajon megölik-e Obamát?

Milyen lesz az Obama-korszak? – erről kérdeztük Hahner Pétert, Az Egyesült Államok elnökei című könyv szerzőjét. A történész kifejtette véleményét a 47 éves politikus sikerének okairól, legfontosabb feladatairól, az USA és a fajgyűlölet viszonyáról, valamint arról is, tart-e egy Obama elleni merénylettől.
– Meglepődött, hogy Obama győzött az amerikai elnökválasztáson?

– Igen. A választás előtt sokan emlegették, hogy a közvélemény-kutatásokban nem lehet megbízni, hiszen megeshet, hogy valaki nem vallja be, hogy nem szavaz egy fekete bőrű honfitársára, a szavazófülke magányában viszont már az előítéletei irányítják. Nem így történt. Tudtam, hogy az amerikai társadalom nyitott, toleráns és idealista – de hogy ilyen mértékben, ezt nem gondoltam volna.


– A legtöbb elemző Obama győzelmének elsöprő jellegét hangsúlyozza azok után, hogy a legutóbbi két választás rendkívül szoros eredményt hozott. Az amerikai történelemben mennyire gyakori, hogy a győztes ekkora fölényre tegyen szert?

– Ne feledjük, hogy George Washington két választáson is megkapta valamennyi elektor egyik szavazatát – persze az egy más világ volt, s mások voltak a választás szabályai is. De a demokratikus korszakban is voltak elsöprő választási sikerek. A népi szavazatoknak Obama az 53 százalékát kapta meg, Grant viszont 1872-ben az 56 százalékát, akárcsak Theodore Roosevelt 1904-ben. Warren G. Harding 1920-ban besöpörte a népi szavazatok 61 százalékát, a legnagyobb többséget a XX. században. Azóta Obamánál nagyobb arányban kapott népi szavazatokat Coolidge, Hoover, Franklin D. Roosevelt háromszor, Eisenhower kétszer, Johnson, Nixon, Reagan 1984-ben és az idősebb Bush is.


– Mit gondol, minek köszönheti Obama a sikerét?

– Erre csak alaposabb elemzések adhatnak tudományos választ, de a Bush-kormányzat népszerűtlensége minden bizonnyal ugyanolyan fontos tényező, mint Obama ügyes kampánya.


– A keddi választás nyomán demokrata lett az elnök és demokrata többségű maradt a képviselőház és a szenátus. Nem okoz ez zavart a fékek és ellensúlyok finom rendszerében?

– Nem, mert Amerika nem a szélsőséges politizálás országa. Többször is volt már hasonló helyzet, és nem okozott semmiféle válságot.


– Obama győzelme jelentheti azt, hogy az Egyesült Államok túllépett a fajgyűlöleten?

– Az előítéleteken aligha lehet véglegesen túllépni, de annyi bizonyos, hogy az amerikai nép a legkevésbé rasszista nemzetek közé tartozik.


– Obama 1961-ben született. A feketéknek akkoriban milyen hátrányos megkülönböztetéseket kellett elviselniük az USA-ban?

– Nehéz általánosítani a helyzetükről. 1960-ban a lakosság 10,6 százaléka volt fekete. A déli államokban elkülönített hely volt kijelölve számukra minden nyilvános létesítményben. A választásoktól nagy részüket távol tartották, s bár az erőszak némileg csökkent az 1930-as évekhez képest, az apró megalázások mindennaposak voltak. A munkanélküliség kétszer akkora volt a körükben, mint a fehérek világában, 50 százalékuk a nyomorszint alatt élt, a főbb szakszervezetekbe nem léphettek be s nem vehettek akárhol házat maguknak.


– Milyen polgárjogi harc és milyen törvények vezettek el a feketék egyenjogúságához?

– Truman elnök 1948-ban felszámolta a szegregációt a szövetségi intézményekben. Earl Warren főbíró 1954-ben alkotmányellenessé nyilvánította az iskolák szegregációját, s Eisenhower kormánya ezt 1957-ben erőszakkal végrehajtatta. Martin Luther King és mások vezetésével 1960 táján indult meg a polgárjogi mozgalom, s a legfontosabb fordulatot a polgárjogi törvények jelentették a hatvanas években. A maga korában oly sokat szidalmazott Lyndon B. Johnson törvényalkotói programjának nagy szerepe volt abban, hogy a fekete családok egyharmadának sikerült felemelkednie a középosztály soraiba.


– Kissé profánnak hathat a kérdés, de szinte mindenki, akivel Obamáról beszélek, előbb-utóbb hangot ad azon félelmének, hogy lelövik. Mit gondol erről?

– Minden hírességet, minden jelképpé vált személyiséget fenyeget ez a veszély. Gondoljunk csak John Lennonra! Viktória királynőre is sokszor rálőttek, szerencsére legtöbbször rosszul töltötték meg a fegyvert. Négy amerikai elnököt gyilkoltak meg (Lincolnt, Garfieldet, McKinleyt és Kennedyt), valamint hat (Jackson, Theodore Roosevelt, Franklin D. Roosevelt, Truman, Ford és Reagan) ellen kíséreltek meg merényletet. Nem hiszem, hogy Obama nagyobb veszélyben lenne bármely más elnöknél. A Fehér Háznak éppen azt a lakóját próbálták egy hónapon belül kétszer is meggyilkolni, aki feddhetetlenül becsületes volt, csak két és fél évig kormányzott, jelentősebb politikai kezdeményezések nem fűződtek a nevéhez és egyszerűen nem voltak ellenségei. Gerald R. Ford elnökre Lynette Alice Fromm 1975. szeptember 5-én lőtt rá, vörös színű, apácaszerű öltözékben, de a fegyver nem sült el. Tizenhét nap múlva Sara Jane Moore is célba vette, de ellökték a kezét. Truman merénylőitől eltekintve, akik a Puerto Ricó-i Nacionalista Párt aktivistái voltak, valamennyi merénylő zavaros fejű, magányos személyiség volt, akik ellen nehéz védekezni. Az elnökök afféle foglalkozási ártalomnak tekintik ezt a veszélyt.


– Melyeket tartja a Barack Obama előtt álló legfontosabb feladatoknak?

– Meggyőzni a világot arról, hogy az Egyesült Államok nem agresszív nagyhatalom, hanem a nemzetközi szerződéseket tiszteletben tartó, együttműködésre kész ország. Jó lenne valahogyan csökkenteni a sajnálatosan elharapódzó Amerika-ellenességet is.


– Mit gondol, az Obama-korszak miben különbözhet leginkább a Bush-korszaktól?

– Inkább nem csatlakoznék azokhoz, akik magabiztosan jósolnak, bízva abban, hogy idővel senki sem fog emlékezni arra, amit mondtak. A jövő nyitott, megjósolhatatlan.


– Nem tart attól, hogy Európa, amely nagy örömmel fogadta Obama megválasztását, hamarosan csalódni fog, hiszen az új elnök értelemszerűen az Egyesült Államok érdekeit tekinti elsőrendűnek?

– A túlzottan felfokozott elvárásokat törvényszerűen csalódás szokta követni. Amerikát is emberek kormányozzák, akik esendőek és tévedhetnek. Ráadásul egy világhatalomnak olyan döntéseket is meg kell hoznia, amelyek fel sem merülnek egy kisebb állam esetében. De azért reméljük, hogy ez a csalódás mégsem lesz olyan keserű.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. Joe Sixpack 2008. november 10. 16:50
    „Tegnap Washingtonban a Titkosszolgálat elkapott egy fekete embert, amint éppen a Fehér Ház kerítésén mászott át. Azt mondták neki: "Másszon csak vissza, elnök úr, még van hátra két hónapja!"”
  • 37. Luca 2008. november 10. 15:42
    „Miért ölnék meg? Hülye primitív kérdés, egy hülye primitív embertől!”
  • 36. Joe Sixpack 2008. november 10. 15:09
    „Igen ezt ugy hivják hogy nép butitás, amiben szintén mi Amcsik vezetünk a demokráciákban. Mások csak minket majmolnak. Na de ezt én már megválaszotam Viki blogjában. Nemcsodálkoznék ha Vikit is kell majd keresni Papay Gusztinak.”
  • 35. kiraly gabor 2008. november 10. 13:36
    „ilyen promitív címmel akar olvasottságott valaki? Lehet hogy a jövő héten őt pedig autóbalaeset éri. Na milyen a feltevés?”
  • 34. Joe Sixpack 2008. november 10. 13:21
    „Azt hogy a tróger csavargó Nixon-t mennyire nem felejtették a republikánusok Clinton is tapasztalhatta, mert ezért próbálták leléptetni. Aki pedig ezt nem tudja az ne irjon Amcsi történelmet a buta becsületes ártatlan Fordrol.”
  • 33. Joe Sixpack 2008. november 10. 09:41
    „Az elnökválasztáson a meglepö az volt, hogy többen szavaztak Obamara mert fekete mint ellene mivel fekete. Obama tudta hogy mit kell tenni a gyözelemért és azt hangsulyozta. Elég volt az Iraki háborubol és Bush butaságaibol, mert az tönkreteszi a gazdaságot és elidegeniti az USA-t. Változás kell az embereknek ezt hajtogatta, és azt itt én tudom nem Hillary. McCain csak folytatná ugyanazt mint Bush. Lehet ha Hillary idöben kapcsolt volna nyer Obama ellen, és ezt a republikánusok is szerették volna, mert ellene jobb lett volna az esély. Clinton olvasta Obama könyvét és tudta hogy komojan kell venni mint ellenfélt, de elszurta elönyét. Obama volt a zseni taktika és tekhnikában.
    Elsö elnök aki a net-t maximál kihasznállta. McCain még azt se tudta hogy müxik az email, de Obama youtube-on siker volt a fiataloknak és ott McCaint lepipálta a financirozásba. Bizonyitott hogy sokkal tehetségeseb és határozotab mint McCain a gazdaságban és felfogásban.

    "Azóta Obamánál nagyobb arányban kapott népi szavazatokat Coolidge, Hoover, Franklin D. Roosevelt háromszor, Eisenhower kétszer, Johnson, Nixon, Reagan 1984-ben és az idősebb Bush is."

    Ezt viszont én kétlem és utána lehet nézni. Mit jelent az hogy nagyob arányban kaott valaki szavazatot. Gyakran azt jelenti a 2 párt rendszerben, hogy egyik fél otthol marad mert érdektelen és esélytelen. Ami most történt az egy USA rekord volt a szavazás történelmében, tehát felesleges a mellébeszélés. Mikor a demagog Reagan nyert nagy fölényben sokan otthol maradtak.

    "- A keddi választás nyomán demokrata lett az elnök és demokrata többségű maradt a képviselőház és a szenátus. Nem okoz ez zavart a fékek és ellensúlyok finom rendszerében?"

    "- Nem, mert Amerika nem a szélsőséges politizálás országa. Többször is volt már hasonló helyzet, és nem okozott semmiféle válságot."

    Hát ezzel már érdemes foglalkozni, mert Bush a szélsöséges politizálást maximál csinállta, söt rekordot és válságot csinállt belölle. Na jóvan még folytathatnám, csak akartam bizonyitani hogy ez nem valami kiegyensujozott vélemény. Ezek itt azt hiszik hogy az ember buta.”
  • 32. Szabo Sandor 2008. november 10. 08:49
    „Bocsánat Rosszuk irtam az országot Irakot akartam irni,Aki olvassa remélem tudja hogy tévedésböl irtam Iránt Rájön”
  • 31. Szabo Sandor 2008. november 10. 08:46
    „Bocsánat”
  • 30. Szabo Sandor 2008. november 10. 08:40
    „Sandor vagyok.

    Obama egy intelligens tanult ember. Szerintem tudja mit vállalt és azt is hogy miket kell megtannie azért hogy minden a legnagyobb rendben fog menni.Eggyet azomban jo lenne ha a legrövidebbidő alatt meg kellene tennie.Abban hagyni az Agressziot. Mert köz tudott hogy Amerika a legnagyobb agresszornak számito hatalom. Legyen minden ország ügye az hogy mien politikát folytat.Az hogy például Amerika meg támadta részben oknélkül Iránt az egy értelművé tette ,hogy Amerika egy agressziot gyakorolt,Iránnal szemben .Ki derült ,ugye az is hogy Irán nem törekedett arra hogy Atom bombát gyártson. Ugyan is Nem találtak err utalo nyomot.Igy feltehető a kérdés, valojában miért is támadta le Amerika Iránt? Ezt egyértelműen senki nem tudja megmagyarázni.Nyilván volt Szddamnak sok bűne ,de ezt Iránra kelettvolna rá bizni,és nem Amerikának lett volna a feladata eldönteni, Szaddam bűnösségét. Azt mondom Obamának az első lépéseket megkell tenni minél hamarabb,hogy vonuljon ki Iránbol. Ha ezt megteszi akkor nagyon nagy népszerűségre tesz szert.”
  • 29. asd 2008. november 10. 08:01
    „21. Na mond ki nyugodtan, hogy mire gondolsz senki sem fog rajtad meglepődni :))”
  • 28. Olaj 2008. november 10. 06:51
    „Obama sikere a külpolitikájától fog függeni.
    Irak, Izrael, Oroszország, Kína.
    Irakról nem kell beszélni, ismeritek.
    Izraellel kapcsolatban is sok mindent tudunk. Óriási kérdés, hogyan viszonyul Obama a Palesztin kérdéshez és Jeruzsálem státuszához.
    Oroszország kérdése szervesen összefügg Irakkal, de a Palesztin kérdéssel is.
    Kína: -ez már érdekesebb. Tudjátok, hogy a jelenlegi világválság oka az, hogy Amerika Kínába vitte a termelését? 500 millió Kínai kezdett el vásárolni autót, házat, fogyasztanak rendszeresen. Közlekednek, dolgoznak, igényeik vannak. Emiatt a kereslet miatt szabadultak el az olajárak. Az olajár begyűrűzött az amerikai gazdaságba, felszöktek az árak, a lakossági hitelek bedőltek a kamatemelkedések elkerülhetetlensége miatt, stb.
    Van mit tennie Obamának.”
  • 27. Joe Sixpack 2008. november 10. 02:38
    „Igen, ezt a history-t gyakran félremagyarázzák, amit én is tudtam. Obama nyert, mert isten választotta nekünk, hitt ömmagában, és mi is hittünk benne. Amilyen öszintén ir könyvében, éppen olyan az életben, erröl tanuskodnak mind akik ismerik. Nemfog benne csalódni az emberiség.”
  • 26. montmartre 2008. november 10. 00:31
    „Kedves Sixpack! Igen szellemes szómagyarázat - de a valóság sokkal prózaibb: az angol "history" a latin "historia" származéka, s mint ilyen bizony semmi mást nem jelent, mint "történet, történelem"...

    Egyébként Obama rokonszenves fickó, annak ellenére, hogy politikus - bízom is benne, hogy már csak származásánál fogva sem fogja feketében-fehérben látni a világot, ellentétben korlátolt elődjével - és megannyi honfitársunkkal...”
  • 25. Joe Sixpack 2008. november 10. 00:07
    „Nem ezért vagy azért, de nemvagyok elragadtatva a modern történészekkel, pláne ha hézagon ismerik a történelmet. Angolul a történelem az history. Ez 2 szóbol van összetéve "his story," vagyis az ö meséje. Tehát nem mindegy az hogy kinek a meséjét olvassuk. Amerikában ez attol függ hogy ki fizette meg azt a mesét. Idáig én azt tapasztaltam hogy Mo. media az Amcsi kormány befolyása alatt van. Lehet ha Obama átveszi a hatalmat, akkor majd olvashatjuk hogy miért nem ölték meg Busht.”
  • 24. Szekerce 2008. november 09. 21:00
    „Lehet, hogy Hahner ur nagyon jol ismeri Amerika multjat, de ha Obama gyozelme meglepte, akkor a jelenevel kicsit hadi labon all.

    En ugy fogalmaztam volna, hogy nagyon varhato volt Obama gyozelme, de az sem lepett volna meg, ha Mc Cain gyoz. Ellenben az, hogy egy Amerika-szakertot ez meglepett, az en szamomra meglepo.

    Obama gyozelmenek okait vizsgalando sem kell melyrehato kutatasokat vegezni. Az elmult nyoilc ev Bush-kormanyzasa, az Enron botrany, amikor milliok vesztettek el nyugdij megtakaritasukat, a haboruba olt penzek, a nagybefektetok manipulaciot tamogato politika, amely aztan a hitelvalsag kialakulasahoz es ahhoz vezetett, hogy amerikaiak millioi vesziettek el a hazukat, aztan a ket honapja bekovetkezett vilag szintu penzugyi krizis mind Obama gyozelmenek okozoi. Beszelhetunk meg az ujszeru kampanyarol, az eros internetes jelenleterol, stb, de ezeknek a megallapitasahoz Hahner urral ellenteteben nem kell melyrehato kutatas.

    Vegezetul azt azert meg szeretnbem jegyezni, hogy konnyen lehet, ha a ket honapja kirobbant valsag nem kovetkezik be, a merleg nyelve megis a masik iranyba billent volna.”
  • 23. Joe Sixpack 2008. november 09. 20:05
    „USA elnöke nem egy bábu, rengeteget tud változtatni. Bush jó példa. Ásott nekünk egy méj lyukat. McCain már vette volna át a lapátot de Obama észnél volt és kiszedte a kezéböl.”
  • 22. max 2008. november 09. 20:02
    „Vajon megölik-e az ilyen cikk szerzőjét ?
    Ha nem is de biztosan kivágják az USA-ból amikor be akar majd lépni !”
  • 21. pamapam 2008. november 09. 19:54
    „Az USA elnőke csak egy bábu...semmi nem fog változni.Aki akart valami tenni azt lelőtték.”
  • 20. Joe bacsi 2008. november 09. 19:53
    „Majd nem,hogy mindegy ki az elnok....
    Nem rasszizmusbol mondom,de a zsidok fogjak megszabni a menetrendet,es az iranyt.Kulonosen itt Amerikaban.”
  • 19. senki2 2008. november 09. 19:24
    „Szerintem nem lesz nagy változás az USA politikájában Obama miatt sem. Ugyan azok az érdekcsoportok maradtak, csak az első ember változott. Az embereket kérdezgették, hogy tudják e mi a különbség a két párt programja között, de senki nem tudta. Színes bőrű elnöke lett Amerikának. Bocs, de na és? Mi akkor is gyarmata maradunk és ugyan úgy nem fogják tudni az amerikaiak, hogy hol van Magyarország. Most, hogy már utálja őket mindenki, kapunk vízummentességet. Na és? Most is visszaküldhetnek a reptérről, le kell adni még az újlenyomatodat is, de kit érdekel, mert mehetünk. Kösz, de nem. Vagy így könnyebb jegyet kapni Quantanamóra?
    Kívánom az amerikaiaknak, hogy ne úgy járjanak vele, mint mi Meggyesy Péterrel és tényleg azt kapják amire szavaztak.
    Sok sikert Amerika.”
38 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tímár Natália: az eltűnt lány brooklyn-i pokoljárása

Egy hónapja tért haza Tímár Natália Amerikából. Nem túlzás, a pokolból menekült ki, de még koránt… Tovább olvasom